 |
 |
|
Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja |
 |
|
Kávéivók Egyháza
|
|
Semmi sem áll tőlem távolabb, minthogy belekössek egy vallási vezető szájából elhangzott gondolatba, de Grigorij Grabovoj szavai már egy kicsit erősnek tűnnek. A Tanító ugyanis, aki magát a Szentháromság egyszemélyi megtestesülésének tartja, megígérte a beszláni terrorcselekményekben elhunyt gyermekek szüleinek, hogy feltámasztja fiaikat, lányaikat. Eddig semmi problémát nem látok, ez hit kérdése, amire az anyáknak tényleg nagy szükségük van a tavalyi csapás elviseléséhez. Az már viszont szerintem annál aggályosabb, hogy minden gyerek után ezer euróért cserébe tenné meg mindezt. Csak azért nem kellett végül fizetni, mert az ügy óriási felháborodást váltott ki Oroszországban, így a beszlániaknak nem kellett pénzt adni. Igazából megfoghatatlan, mit tekintünk vallásnak, és mit nem. Ezért lángol fel újra és újra a szektavád számos vallási közösséggel szemben. Szociológusok, kulturális antropológusok és vallástudományi szakemberek a mai napig sem tudták pontosan definiálni. Valahogy soha nem teljesek meghatározások. A mindig pontos, néhol már szőrszálhasogató jog szempontjából se javul a kép. A magyar törvénykezés szerint ugyanis semmi más nem kell egy vallási közösség bejegyzéséhez, mint száz természetes személy, aki egyházalapítási szándékkal benyújtja kérvényét a bíróságon, és deklarálja, hogy hitéleti tevékenységet kíván folytatni, az alkotmánynak és a törvényeknek megfelelően. Nem szükséges bemutatni a hitelveket, sőt, tilos azokat vizsgálni, bírálni. Így lehetséges, hogy sokan próbálkoztak már különböző, kétes tevékenységgel vallási közösséget létrehozni, mivel ez számos előnnyel jár. Az egyházak ugyanis vámmentesek, számos illetéket és adót nem kell befizetniük, ráadásul felajánlható az adó egy százaléka, amivel újabb jövedelmeket lehet elkönyvelni. Jó üzletnek tűnhet tehát. Felmerült már a kávéházba járók, autószerelők, illetve Vénusz papnői elnevezéssel a prostituáltak esetében is az egyházalapítás. Itt már azt hiszem, lehetünk kritikusak, de csak óvatosan. Végülis miért ne tekinthetnénk egy kávéházat szentélynek, pincéreit papoknak, a kávékortyolgatást szertartásnak. Vagy ez azért már túlzás? De tényleg, ki dönti el, hol a határ? A történelmi egyházak? Ők biztos tiltakoznának ilyen közösségek ellen. A kisegyházak? Ők talán engednék, a vallásszabadság jegyében, saját érdekükben is. Az állam? Kicsit bajos lenne egy szekularizált országban vallásról, vagy annak hiányáról határozni. Az emberek? Döntő többségük olyan járatlan ilyen kérdésekben, hogy nem tudná korrekten eldönteni. A tudomány? Nem képes pontosan meghatározni, és hitről egyébként se döntsön. De akkor ki az illetékes? A Jóisten?
|
|
2005. október 20. |
