Vissza a címlapra!

Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja



Végső István

Párizsi fények



„Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!” – hangzik az örökbecsű felszólítás, és bizony a franciák ismét példával járnak elől. Nem forradalmi, de mindenképpen figyelemreméltó, olyan igazi nyugat-európai. Bár egyesek megpróbálnak az október 27-én elkezdődött zavargásoknak faji és vallási színezetet adni, de itt bizony kőkemény társadalmi feszültségről van szó. A fellázadt fiatalok között nem csak arabok, afrikaiak, hanem franciák, spanyolok, portugálok, valamint muzulmánok és keresztények is vannak. A közös bennük, hogy a legalsó, leszakadt szegény osztály gyermekei.

Az egész országra kiterjedt zűrzavarban a szociális piacgazdaság francia modelljének zsákutcáját láthatjuk. Az EU-n belül ebben az országban a legnagyobb a munkanélküliség és, a magas segélyek nem ösztönzik az állás nélkül lévőket, hogy a társadalom hasznos tagjává váljanak. Persze a szigorú munkatörvény nem is engedi, hogy valaki csakúgy elindítson például egy egyszerű kisvállalkozást.

Így hát a munka nélkül élők otthon és az utcán tengődnek, és nem tudnak mit kezdeni magukkal. Állóvíz az életük, és ez nem jó, mert nem könyöradományokra, hanem munkára és önmegvalósításra van szüksége minden embernek. Mindegy, hogy a főváros méregdrága belvárosában vagy Seine-Saint Denis-ben, a párizsi gettóban él.

A „bevándorlók” esélytelenek, és reménytelen, hogy utolérjék az átlagos francia ember életszínvonalát. A többségi társadalomtól való elzárt életmódjukkal kicsit hasonlítanak az Izraelben élő palesztinokra. Egész nap nyomortelepeken téblábolnak. Munkájuk, kitörési lehetőségük nincsen, csak a lélekszámuk nő, igen meredeken. És most ők is főként fiatalkorúakból álló kisebb-nagyobb csoportokban vívják elkeseredett harcukat az elittel szemben. A céljaik persze részben mások. Itt most egy valódi szegénylázadásról van szó. Ilyen szempontból még politikai árnyalatai sincsenek a tömeges zúgolódásnak.

A 22-es csapdájában vergődő külvárosiak egyelőre hatezer autó felgyújtásával jelentkeztek be a tétlenkedő francia kormányzatnál. Teljesen mindegy, hogy bal- vagy jobboldali vezetők vannak hatalmon nem szabad húzni, halasztani a reformokat, ha azok fájdalmasak is. Az talán mellékes, és csak a mostani ügy szempontjából fontos, hogy a tisztázatlan rendőri intézkedés és a Molotov-koktélok mellett Nicolas Sarkozy belügyminiszter „csőcselékezése” igazi öngólnak bizonyult, és további olaj volt a tűzre. Persze nem a szintén bevándorlóktól származó politikus feladata lett volna megelőzni az eseményeket, de kár volt így beszólnia.

És bizony vigyázni kell arra, hogy ki mit mond és csinál. Láthatjuk, hogy a „párizsi fényekre” más európai országok nélkülözői is megmozdultak. Nem sok kell ahhoz, hogy a kontinens nyomorultjainak egyszer csak elegük legyen mindenből, és akkor nem fognak se istent, se embert ismerni, hogy felhívják magukra a figyelmet.

 

2005. november 20.