Vissza a címlapra!

Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja



Tóth Gábor

Mellbedobás
„Az MDF nem szán szakértői szerepet Anettkának.”
(Dávid Ibolya pártelnök az MTI-nek)



Néhány napig szabályosan a föld felett – már-már az űrben – jártam, miután hallottam a médiaszemélyiség és a keresztény-konzervatív párt egymásra találásáról. Kiderült azonban, csupán arról van szó, hogy Anettka szakértői belépőt kapott az MDF-frakciótól a parlamentbe – hogy közelről kísérhesse figyelemmel az országgyűlés munkáját. Pedig igen ütőképes csapatot alkothatott volna Földi László exhírszerzővel és – ha mégis kötélnek állt volna – Csányi Sándor bankvezérrel.

Azért legalább játsszunk el azzal a gondolattal, hogyan működött volna nemzeti vetkőzőnk a párt új kampányfőnökeként. (Mivel ezt angolul spin doctornak nevezik, Anettka lehetett volna az első spiné doktor.)

Már előttem is van, amint az MDF elindul az új úton: Dávid Ibolya a Nap-Keltében derűs „Csókolom-csókolommal” köszönti politikától megcsömörlött választóit, Csapody Miklós a parlamentben fekete bőrmelltartóban interpellál a magyar űrhajózás válságos helyzetéről, Herényi Károly pedig átveszi a Budapest TV esti tévétornájának celebrálását, szigorúan sárga tornadresszben. Persze ez esetben a luxusbaloldal mintájára az MDF-nek is járna valamilyen eposzi jelző, például a „pikánsjobboldal”. Egy konzervatív párt nem is álmodhatna szebbet.

Bár meg kell mondjam, én az MDF helyében inkább Ungár Anikót környékeztem volna meg. Ahhoz ugyanis, hogy bekerüljenek a parlamentbe, nem elég a mellbedobás, valódi bűvészmutatvány kell.

 

2006. január