Sarnyai Tibor

Bunkó vagyok?

A Magyar Televízió Riporter kerestetik című műsora kapcsán mai napság egyre több alkoholtól barázdált, kialvatlan arcú bölcsész beszél a „mai fiatalok” tájékozatlanságról, mit több, „műveletlenségéről”. Kisfröccsös pályakezdő létemre én szembeszegülök némileg ezzel az állásponttal.

Az persze igaz, hogy mi nem láttuk ősbemutatón a Körhintát a moziban, és nem lettünk reménytelenül szerelmesek Törőcsik Mariba. Igaz, hogy nem hallgattunk esténként Szabad Európát a párna alatt (Bécsből üzenjük Vinkleréknek Kiskunlacházára, hogy jól vagyunk). Nem voltunk életben, amikor Nyers Rezső meghirdette az új gazdasági mechanizmust. Nem jártunk esténként abba a színházba, ahol Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Major Tamás, Gobbi Hilda vagy Őze Lajos játszott. Nem tanultuk meg a rossz könyvekből a helyes politikát kiolvasni.

Ugyanakkor barátunk minden, ami új. Már gyerekkorunkban megtanultuk használni a CD-játszót, a videót, a tévét. Számítógépen írunk, olvasunk, rajzolunk és rendelünk pizzát. A telefont a beszélgetésen kívül szöveg, kép, hang és egyéb adatok küldésre használjuk. Megtanultunk weblapot rajzolni, képeket animálni, beléptető-rendszert és fórumot programozni. Másodpercek alatt találunk meg nekünk fontos információkat a világhálón, ismert folyóiratokat böngészünk monitorunkon. Új-zélandi emberekkel tudjuk felvenni a kapcsolatot az új lingva franca, az angol segítségével.

Nem túlzottan cizellált vélemény ezért generációmat en block kultúrálatlannak nevezni, amikor csupán arról van szó, hogy tanulmányaink során szelektíven szívtuk magunkba a múlt vívmányait, és jóval bővebben merítettünk az újdonságokból. Azért nekünk is van kultúránk, közös nyelvünk, és nem hiszem, hogy szégyellnünk kellene azt.

2003. október 30.