Szenner Móni

Meztelen Villon

Napok óta mindenki erről beszél. Reggel beesek a munkahelyemre, már a folyosón hallom: -Láttátok? Ezt az undorító dolgot! Mindenki összenéz, és egyetértően bólogat.

Aztán menetrendszerűen megérkeznek a témába vágó viccek. No comment…
A boltban két kifli és egy liter tej között is ezt motyogja valaki: - Ez felháborító! Nincs bennük semmi szégyenérzet? Hogy egyesek mit meg nem tesznek a pénzért?! Az egész város Faludy Györggyel és az ő Fannijával van tele. Nem tudok két lépést megtenni anélkül, hogy ne ütköznék a fiatal felesége melleit fogdosó öreg költő képébe. A buszmegállóban várakozók közül is sokan félszeg pillantást vetnek a plakátra, vagy meredten bámulják, amikor azt hiszik, hogy senki sem látja. Mintha azt remélnék, hogy ettől az ifjú menyecske szépen hátrafordul, meglátja, hogy kihez tartoznak a fogdosó kezek, és ijedtében jól leszalad a képről.

Persze, én sem bírom ki, hogy ne nézzem meg a plakátot, akárhányszor csak elmegyek mellette, mert kíváncsi vagyok. Borzasztóan érdekel: vajon mi lehet abban az újságban? És máris 92 éves meztelen kéjenc öregemberek ugrálnak a szemem előtt. -Én sem vagyok különb… Nem, nem veszem meg az újságot! Csakazértsem! Én nem dőlök be egyetlen marketinges alattomos reklámfogásának sem!

De azért nagyon érdekel a dolog! Persze csak azért, hogy majd írhassak róla! Így aztán lelkiismeretemet megnyugtatva, a dolgot szakmai kötelességnek álcázva, elindultam, hogy szemügyre vegyem a munkaeszközt. Magabiztos léptekkel haladtam egy bevásárló központ újságos részlege felé, és gondolatban téma szerint csoportosítottam a magazinokat. Megpróbáltam belőni, körülbelül hová kell majd nyúlnom. Nem kellett hosszasan keresgélnem, elég feltűnő volt az egyik rekeszből kiömlő és oda zavartan visszagyömöszölt újságtömeg, meg a sok zsíros kéznyom, ami ott díszelgett a fekete borítón. Kihúztam az egyik agyontapogatott példányt, és mint a gátlásait éppen levetkőzőfélben lévő, kukkolólázban égő Magyarország egyik lelkes polgára, meztelen öregemberek keresésébe kezdtem.

Természetesen csak azért, hogy aztán jól megírjam… És jött a nagy meglepetés! Ízléstelen pornóképek helyett hangulatos, szép fotókkal találtam magam szemben. Olyanokkal, amikre az is büszke lehet, aki csinálta, és azok is, akikről készültek. Igazi művészfotók ezek. Olyanok, amiket egyáltalán nem lopva kell nézegetni, és mellé kajánul vigyorogni. Van ezekben a képekben valami, ami miatt jó megnézni őket, valami olyasmiről szólnak, amit lehet irigyelni. Kicsit zavarban voltam, amikor összecsuktam az újságot, és visszatettem a helyére. Szégyelltem magam, hogy majdnem beugrottam…
Ismét nagyot csalódhattam a magyar társadalomban: mert Big Brother Show ide, Való Világ oda, még mindig tombol nálunk a prüdéria. Ja, és sok ember legnagyobb bánatára ezt nem lehet annyival elintézni, hogy: "ezek a mai fiatalok!"

2002. november 7.