Vissza a címlapra!

Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja

További cikkek a őtér - Közélet rovatban


Dobos Sándor

Miniszter leszek magam is!


Felemelik. Na, nem a telefont vagy a feneküket, hogy átadják a helyüket, nem. A fizetésüket.

2004-re a közigazgatási államtitkárok bére változatlan marad, akár hőböröghetnének is, mi az, hogy meg kell elégedniük a 858 ezer forinttal. A politikai államtitkárok szintén ennyit tehetnek majd zsebre, ők azonban alighanem ujjonganak, hiszen jelenleg "csak" 390 225 magyar forintot vihetnek haza. A miniszterek akár 7150 lottószelvényt is kitölthetnek havi illetményükből, hiszen 1 millió 72 ezer 500 forintot kapnak majd, ami 132, 6%-os emelkedést jelent a mostani "siralmas" keresethez (461175) képest. Mádl Ferenc, Medgyessy Péter, Solt Pál, Lomnici Zoltán, Szili Katalin két év múlva május elsején nem csak annak örülhet, hogy felvételt nyertünk az Európai Unióba, hanem annak is, hogy hétszámjegyű összeg kerül a virtuális borítékukba: 1287000 forint, így jóllakhatnak majd vattacukorból.

A közalkalmazottaknak kiosztott 50%-os (?) béremelést követően nagy pofon ez a közvélemény számára. Kijózanító, alulról irányzott balegyenes. A jobbegyenes célt tévesztett, mert Áderék jól leütik a feladott labdát, és elégedetlenkedő megnyilatkozásaik nem találnak süket fülekre a választók körében, akár még az: "Orbánék nem tettek volna ilyet!" megjegyzést is bekaparinthatják.

Gyorsan emeljük meg a fizetésünket itt az elején, aztán két-három év múlva már senki sem fog emlékezni rá, gondolhatták a kormánytagok. Ismerve azonban jobboldali barátainkat, ez alighanem nem így lesz.

Az ellenzékiek persze az egyszerű, országgyűlési képviselői fizetések megemelését nem teszik szóvá, sőt egyet is értenek azzal. Mondhatni, ebben a kérdésben összefogás tapasztalható a két oldal között.

Ez nem magyar sajátosság, ugyanis leendő otthonunkban, az EU-ban parázs vita folyik az Európai Parlament képviselőinek járandóságáról. Mind az Európai Néppárt, mind az Európai Szocialisták Pártja támogatja a javaslatot, miszerint maradjon a jelenlegi rendszer: minden európai parlamenti képviselő annyi fizetést kapjon, amennyit az anyaországában a nemzeti parlamentek honatyái és honanyái. És, hogy miben különbözik a két rögtönzött összeborulás? Nos, ha az új rendszer érvényesülne az EU-ban, akkor 5677, egyesek szerint 8000 eurót vinnének haza a képviselők. Ez pedig a legtöbb esetben nagyobb összeg, mint a tagországok gyűlésében. Ott tehát kevesebbért lobbiznak, itt többért.

Persze értem én, fel kell hozni európai szintre a fizetéseket, hogy versenyképesek legyünk. Én azonban nem a képviselőkkel és a méltóságokkal kezdeném, kiváltképp akkor, ha 2004-ben Feri bácsi a minimálbér huszonötszörösét viszi majd haza a Sándor-palotába.
A minap édesanyám meglepő kijelentést tett, amikor apám szokásos mondatait hajtogatta: "Én nem megyek el többet szavazni, minden politikus ugyanolyan, nekünk nem lesz jobb soha…" Mire anyám: "Azért sokkal jobb, hogy politikusok irányítják az országot, mint mondjuk egyszerű emberek, és különben is felelősség vezetni egy országot, én azért nem irigylem őket!"

Meglepődtem.

El is döntöttem: ezek után már semmin sem lepődöm meg.
Tovább, tovább, tovább, fel búcsú csókra cimborák…


 

2002. december 3.