Pintér Anita

Nem lettem okosabb, sem optimistább

Azt olvastam az interneten, hogy ha belépünk az Euba, nem érnek majd semmit az állami nyelvvizsgáim. Azóta gúvadt szemmel tapadok új és új oldalakra, de nem találok erre a rémhírre bizonyítékot: külföldön bamba tekintet járna csak a bizonyítványaimnak? Persze optimista vagyok, hiszen régen azzal is rémisztgettek, hogy ötévente be kell bizonyítanom, folyékonyan beszélek még mindig angolul és németül, aztán ez a vihar lecsendesedett. De most tényleg utána akarok járni, hogy kacsát fogtam-e, vagy üthetem a fejem a falba, hogy nem a manapság oly divatos nemzetközi megmérettetést választottam. Örülök, hogy rátaláltam miniszterelnökünk friss országértékelő beszédére, mert tudom, ez mindenre gyógyír lehet. Csillapítja a tudásszomjat, élesíti az információs homályt, és reményt ad millió csak reményből élő várakozónak. Sajnos én nem vagyok a szerencsések között. Nem voltam ott a parlamentben, hogy a beszéd esetleges hiányai miatt rákoppintsak Medgyessy Péter fejére, a világháló pedig vagy egyszerűsíti a várva várt beszédet, vagy valóban hiányos. Örülök, hogy két év múlva a diákoknak már csak egyszer kell megszenvedniük a bizonyítványukért, s az egyszerre jelent majd érettségit és nyelvvizsgát, de annak jobban örülnék, ha tudnám, mit ér majd az ő bizonyítványuk, s mit ahhoz képest az enyém. Még szerencse, hogy nem érek rá mélyebben sajnálni magam ezen lélekre ártó bizonytalanság miatt, mert fel kell háborodnom azon gondolat miatt is, ami a kisdiákok terheléséről szól.

Az öcsém második osztályos. Én aztán látom, hogy nemhogy nincs leterhelve, de még hétköznap is gyakran megesik, hogy nincs írásbeli házi feladata matekból. Kétszer írja meg viszont azt a témazárót, amit a gyengébbek kedvéért kell neki, osztályelsőnek is megismételnie. Sajnálom, amiért unatkozik az órákon, míg sok társa kileheli a lelkét az igyekezetben. És sokkal jobban sajnálnám, ha jövőre is egy osztályban ülne azzal a társával, aki azóta sem érti jobban a szorzótáblát, de már rég magasabb fokon kell űznie a számtant. Persze, ezt is csak a híradós rémhírekből veszem, nem biztos, hogy megszűnik alsó tagozatban az évismétlés s a hétvégi írásbeli leckék hagyománya. Csak azt sajnálom, hogy a Medgyessy-beszédben ez a rész sem világosabb. Mintha minden mondat kicsit kozmetikázva lenne, kicsit elnagyolva, kicsit napsütéses oldalról tekintve, vagy csak az én olvasási technikámat kellene fejleszteni, hogy a cukormáz alól elő tudjam csalogatni a jóval semlegesebb színű, ízű, bizonytalanságokkal fűszerezett valóságot.

2003. február 13.