Pintér Anita

Kész átverés show
Profiler, Ifjúsági Ház, február 26.

Amerikából jött egy vándor, mestersége címere: p. r. azaz nem más ő, mint a profiler. A plakátok szerint személyiségelemzőt jelent, mint az előadáson megtudtuk, a csalás pszichológiáját értő s kutató szakértőről van szó.

Dan Korem először titokzatosságával hívta fel magára szerencsétlen csodára éhező egyetemisták figyelmét, hiszen a városban mindenütt utunkat álló plakátok csak egy felnagyított szemet, és az ismeretlen fogalmat: profiler sulykolták belénk. Aztán a Timóteus Társaság istenítő miniéletrajza hülyítette a népet, s végül maga Dan Korem engedte meg magának ezt az arcátlanságot az Ifjúsági Ház áhítatos közönségével szemben. Bevallom, a beetetés első szakaszában még azt gondoltam, valami szemgyógyász akar minket rábeszélni valamire, a szöveges üzenet után azonban biztos voltam benne, hogy a kanálhajlítgatók hitelességét fogja egy csapásra megdönteni az amerikai. Ez utóbbi miatt nem is nagyon akaródzott elmenni, nem akartam ugyanis egy csodával kevesebbet. De ami végül következett, az minden képzeletet felülmúlt. Azaz inkább alulmúlta a várakozásomat. Az Ifjúsági Házban összezsúfolódott többszáz fiatal közül nem én voltam az egyetlen, akinek a paranormális jelenségek kifejezésről a fémkanalak jutottak eszébe, nyugtáztam örömmel, mikor a mellettem ülő fiúra pillantottam, s ő kaján vigyorral hadonászott felém a joghurtos evőeszközével. De hamarosan csalódnunk kellett. Már az is elég furcsa volt, ahogy feltette a kérdést, hogy mi az igazságot, vagy a hazugságot akarnánk-e feltárni, ha választhatnánk, de amit utána mutatott, az már az idiótaság határát súrolta. Egy mozgóképfelvételt láttunk Michael Schumacherről, még embriókorából, az anyaméhben éppen autóversenyzést színlelt. S aztán felhangzott az előadás gyakran hangoztatott kulcskérdése: ez most itten csalás vagy csoda, kérem?! Elismerő mosollyal nyugtázta, hogy a magyar egyetemistáknak aztán vág az eszük, mert egyből rájöttünk, hogy csalás.

Ezen alapozó után most már felkészülten vághattunk neki a többi hasonlóan elmés, bonyolult és kétesélyes történetnek, hogy ötpercenként kézfelnyújtással jelezzük álláspontunkat. Kicsit untam a dedós kártyatrükkök leleplezését, a szájbarágós magyarázatokat evidenciákról, amiket bárki tudhat, aki már vett kézbe pszichológiakönyvet, nem tudtam hova tenni a családi fényképalbum bemutatását, sem a feleségéről szóló sztorizást, s egyre többet ásítoztam. Persze még tapintatos is voltam. Felültetett nézőtársaim folyamatosan szivárogtak el, attól függően, kinél mikor szakadt el a cérna. Hogy elszakadt, azt nem csodálom, miután a fele közönségnek hamarabbi halált jósolt okoskodóan, mint a másik felének. S mindezt miért? Mert aki a hazugságot akarja leleplezni, az hamarabb visszakerül az anyaföldbe, mint aki az igazságot. Ez volt a világos magyarázat. Már két órája tartott az előadás, mikor kezdtem azt érezni, hogy még mindig nem mondott az FBI akadémia tanára, a tényfeltáró újságíró, a pszichológus nekünk semmi lényegest, s hogy kicsit hosszúra nyúlt a bevezető, amikor megszólalt végre.

Nagy átéléssel reklámozni kezdte a Timóteus Társaságot. Aha!- kaptam észbe, és sutba dobva az udvariasságot, menekültem ki a teremből. Nem azért nem léptem eddig kapcsolatba ugyanis a keresztény diákszervezettel, mert elkerülte a figyelmemet a létük, s nem is azért, mert nem volt rá időm, hanem azért, mert nem akartam. S miközben Dan Korem a csalás csúnyaságáról beszélt, velünk is azt tette. Csalt, becsapott, s becsalogatott minket nagy szavakkal egy olyan „szeánszra”, amire egyértelmű hívás alapján nem biztos, hogy elmentünk volna.

Miközben kifelé menet a hazug reklámplakátokat szidtuk, s az előadás egyetlen pozitívumaként az angol nyelv gyakorlásának lehetőségét említettük, megállított minket egy szervező. Sűrű bocsánatkérések közt magyarázta, hogy ő sem tudta, hogy Dan Korem őket is, minket is fel fog ültetni.

Nem tudtunk megbocsátani a Timóteusos srácnak, mert szerintünk nem csak Dan Korem csalt.

2003. március 10.