Wéber Balázs

Sivatagi gyászmenet

Ez már a háború képe, gondoljuk: amerikai katona úszik be szemünk elé premier plánban, profilból, maszatos arcán még a szőrtüszők is kivehetők, szeme a vállára tett fegyverének távcsövén keresztül a végtelent fixálja. Látszólag minden rendben, bár a hosszú másodpercekig kitartott rezzenéstelen arc kissé gyanús, de még akceptálható: a koncentráció időigényes dolog. Aztán egyszer csak fehér zászló tűnik fel a háttérben, tisztán, élesen, már majdnem kiáltanánk, amikor látjuk, hogy a zászló lent egy kézben majd egy irakinak látszó testben folytatódik, amely kimért, színpadias lépésekkel, mintha a bászrai népi színház castingján lenne, menetel el a még mindig a távolba stírelő amerikai háta mögött, egyedül és magányosan, mintha egy kóbor sivatagi szellemnek kívánná magát megadni. Snitt.

A homokkal bepiszkolt út egyenes és végeláthatatlanul hosszú, mellette tízméterenként villanypóznák nyújtóznak a hajnali levegőben, katonás rendben, szabályosan, a háttért szürkéssárgára a festi a sivatag homokja és a felkelő nap fénye. Közel-keleti idill, gondolnánk, ha nem látnánk, hogy az út kivételesen nem néptelen, hanem iraki harcosoknak látszó emberek vonulnak végig rajta, hosszú, szabályos libasorban, a követési távolságot szigorúan betartva, mintha azt a póznák térközéhez igazították volna. Kezek a tarkóra téve, arcok mereven előreszegezve, szövetséges katonák sehol, se előttük, se mellettük, se mögöttük, az őrizetlenek pedig csak vonulnak, be a képbe, majd ki abból. Erőltetett menet a semmi kellős közepén. Snitt. “Az iraki katonák ezrével adták meg magukat” – vibrál az éterben a műsorvezető rekedtes hangja.

Már a "Forrest Gump" óta illene tudnunk: a média kínálta vizuális információ fikció. Vagy legalábbis nem árt néha akként kezelni. Ha az 1956-ban született Tom Hanks felnőttként jattolhatott az 1963-ban meggyilkolt John F. Kennedyvel, akkor miért ne tehetné meg ugyanezt Huszein Bin Ladennel? Minden csak időzítés kérdése, az óra mutatóját pedig az érdek mozgatja. Valószínű, hogy a valóságban is sok iraki adta meg magát, mint ahogy azt is nehéz lenne kétségbe vonni, hogy Huszein keménykezű diktátor. Ahhoz a több tucat társához hasonlóan, akik az USA teljes közönye vagy éppen támogatása mellett vezetik (félre) népüket szerte a világban.

De ha a propaganda-háborúra jó előre berendezkedett amerikai “hírforrások” annyira madárnak nézik a közvéleményt, hogy mesterséges, előre megkonstruált "harctéri felvételekkel" próbálják meg lenyomni a torkán a nagy igazságot, akkor nálam bekattan valami. Ha már az eszközök is manipuláltak, akkor milyenek lehetnek az azt mozgató célok?

2003. március 27.