Szentszínház

Ötödik alkalommal adják át Szegeden a Dömötör-díjat, amellyel azokat a színészeket, operaénekeseket, rendezőket, díszlettervezőket stb., vagyis színházi embereket jutalmazzák, akik a legjobbnak találtattak az évadban.

Az, persze, elhanyagolható körülmény, hogy idén – a városhoz hasonlóan – a Szegedi Nemzeti Színház is csőd közeli helyzetbe került nem kimondottan racionális gazdálkodása miatt. Hiszen – ne felejtsük el – temetésen is lehet táncolni, csak nem biztos, hogy illik. Másrészt viszont érthető, hogy a teátrum művészei a közönség tapsa mellett a kollégák elismerésére is vágyakoznak. Király Levente például megkapta a már régóta megérdemelt Kossuth-díjat – azt is mondhatnánk, igazán kijárna neki, hogy megválasszák az évad színészének is. Megint.

De mégse ítéljünk ilyen elhamarkodottan, hiszen van olyan, aki kitartó és felelősségteljes munkájáért sokkal inkább megérdemelné a szegedi díjat. A mártír szerepének szívbemarkoló alakítása engem például kifejezetten megríkatott Korognai Károly előadásában. A folyamatos és kihívóan merész performance körülbelül onnan datálódik, hogy kiderült, az ex-igazgatónak valami köze azért mégiscsak van ahhoz, hogy a színház – irdatlan pénzeket fölzabálva – újra meg újra csőd közeli helyzetbe került. Ezt még az sem tudta ellensúlyozni, hogy Korognai saját fizetését nem kímélve abból finanszírozta repiköltségeit, mivel egy színházigazgató évente több öltönyt is elhasznál – munkaruhaként. A reprezentációs vacsorák kötelező jellegéről nem is beszélve. Egyszóval, szerintem rendkívül hiteles volt az alakítás – talán csak Pokorni művész úréhoz tudnám hasonlítani a tavalyi évadban – igazán fájlaltam, amikor tét nélkülivé vált, és így véget ért.

Na de, persze, – empatikus könnyeinkkel küszködve – mégse keseredjünk el teljesen a fenti mártír-performance-on, hiszen a volt színházigazgató – például – kifizetett azért magának egy kisebb, húszmilliós összeget is az egyik saját díszletéért, szóval az éhezőművész szerepét mégis inkább átengedte Kafkának.

Mindez, persze, érthető: minden szentnek maga felé hajlik a keze.

toro

2003. május 5.