Vissza a címlapra!

Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja



Kocsis András

Tanuljunk-e szépen írni?



Egyik tanárismerősömmel beszélgettem a minap. Éppen dolgozatjavítás után volt, s nem tűnt túl boldognak. Ennek persze önmagában még nincs hírértéke. Az említett pedagógus azonban elsősorban nem tanítványainak tárgyi tudása miatt bosszankodott — biológiáról volt szó —, hanem az írásuk miatt. A tipikus helyesírási hibákon és a csúnya külalakon átsiklik a szeme, de ha a betűtévesztés vagy betűkihagyás már a megértést akadályozza, akkor sokszor azt is nehéz eldönteni, mit akart a gyerek válaszolni, s most az jónak számítson vagy sem. Amikor pedig azt hallom, hogy szép külalakkal író gyerek nincs is az osztályban, arra már tényleg felkapom a fejem, hiszen legalább a lányok között mindig szokott akadni egy-két gyöngybetűkkel író. Már-már a kollektív diszgráfia réme tűnik föl, pedig normál általános iskolai osztályról van szó.

Talán kissé régimódinak tűnhet a mai számítógépes korban helyesírást, külalakot számon kérni a gyerekeken, de az alapvető szint megkövetelése nem lehet hiábavaló. Természetes, hogy nem vagyunk egyforma képességűek, és ez az íráskészségre is vonatkozik. Amikor azonban már az érthetőség rovására megy a csúnya vagy helytelen írás, az más területen is gondot okozhat. Mondhatja erre bárki: ugyan már, legfeljebb rossz jegyet kap a gyerek általánosban — na és, ki törődik azzal később? Igaz, a hatodikban külalakra kapott jegyet senki nem fogja megkérdezni, de ha a rossz íráskép vagy helyesírás rögzül, felnőttkorban nagyon nehéz lesz kijavítani. Lehet, hogy ez a két dolog nem tartozik a szakmai tudáshoz, de egy kézzel írt önéletrajznál vagy más hivatalos szövegnél rossz pontot jelenthet, ha az ígéretes tartalom nem párosul igényes "csomagolással". Ezeken a rossz pontokon pedig bukhat az állás, az egzisztencia, az üzlet, stb. Kérdés persze, hogy ilyen íráskészség mellett ki tud-e alakulni egyáltalán a gyerekben az ígéretes tartalom.

A fent említett példánál azt is érdemes volna tudni, vajon a tanító és a magyartanár megtett-e mindent azért, hogy ezek a gyerekek ne úgy írjanak, ahogy. Csupán a nebulók hanyagsága, valamint az örök bűnbak tévé és számítógép okolható a kialakult helyzetért, vagy már a pedagógusok sem tartják fontosnak ezeket az "ódivatú" szempontokat? Egy biztos: ebben az iskolában két év múlva várhatóan végezni fog egy osztálynyi komoly írásgonddal küszködő gyerek. Ez pedig már nem ódivatú, hanem nagyon is modern probléma lesz…


 

2003. március 11.