Vissza a címlapra!

Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja



Talpai Attila Gábor

Hazaáruló nagyjaink


A kormány számára sohasem jöhetett volna jobbkor a múlt héten elhunyt Teller Ede országértékelő levelének posztumusz közlése. A levél ugyanis a benne foglaltak - többek közt a Fideszre, és a Fideszt körülvevő sajtó-holdudvarra nézve súlyosan dehonesztáló, antiszemitizmust, cél és perspektíva nélküli ellenségeskedést felhozó pontjai miatt - kitűnően alkalmas arra, hogy K&H-ügyben mutatott szinte teljes kormányzati (mind belügyi, mind titkoszolgálati és kommunikációs) csődről elterelje a figyelmet, továbbá alkalmas arra, hogy a kormánypártok magukhoz ragadják a kezdeményezést, hogy hosszú hetekre előre tematizálják a közbeszédet.

És lássuk be: ez nem kifejezetten elegáns manőver.

Teller tekintélye, e politikai állásfoglalásának meglehetősen határozott volta, valamint a "Holtakról vagy jót, vagy semmit"-kitétel mögé bújni - ugyanis a Teller levelet kísérő vitában várhatóan ez lesz a baloldali politikusok és újságírók alapállása - kínosan kisszerű, még akkor is, ha a jobboldali sajtó előre sejthetően nem fogja magát visszafogni az ellenérvek felsorakoztatásakor, és szinte adja magát az a kifogás, hogy az amerikában élő Tellernek nem volt rálátása a tényleges magyar belpolitikai helyzetre.

A lényeges probléma jelen esetben azonban nem az, hogy hogyan, miként fogják a két oldal Nomen Nescioi megmagyarázni a történteket, hanem az, hogy Teller hogyan juthatott erre a következtetésre?

A tengerentúlra eljutó magyar sajtótermékek színvonalát, és irányultságát ismerve - az újságírók és szerkesztők (ha vannak újságírók) ugyanis jórészt az '56-os megtorlások, illetve a Kádár-éra "puha diktatúrája" elől menekültek ki az Egyesült Államokba, illetve Kanadába - ez a vélemény meglepően egyedinek és igen furcsának tűnik.

A kinti magyar újságok az ilyen személyi állományuknak megfelelően - bár nem törvényszerűen - erőteljesen jobboldali beállítottságúak, gyakoriak a Magyar Nemzetből és a Magyar Fórumból átvett keményvonalas, ókonzervatív cikkek, sőt: van újság - például a torontoi Magyar Élet - ami kizárólag abból áll. Hogy a helyzetet tovább árnyaljam, elmondanám, hogy ezek az újságok gyakran a híranyagukat is a tengerentúlon igen népszerű Vasárnapi Újságból szerkesztik, és a más, néha gyökeresen nem is különböző, bár kevésbé radikális véleményeket teljesen elutasítják. (Tudják ezt a kint sugárzott műsorok itthoni szerkesztői is. Két éve az a teljesen abszurd hír, hogy a Munkáspárt szobrot akar állítattni Kádár Jánosnak vezető hír lehetett a Duna Tévé tengerentúli kiadásában.)

Az talán most már világos, hogy például Teller azon - talán némiképp túlzó - véleménye tehát, hogy a ellenzék inkább belső ellenségként, mint parlamenti erőként viselkedik, mindenképpen outcast véleménynek számíthatott.

A továbbiakban már csak azért lehet aggódni, hogy nehogy esetleg - megjegyzem: kegyeletsértő módon - itthon váljon ez a vélemény teljesen kitaszítottá, és a fél országnak ezután hazaáruló tözsdecápája és hazaáruló Nobel-díjasa után hazaáruló atomtudósa is legyen.


 

2003. szeptember 18.