A kormány számára sohasem jöhetett volna jobbkor a múlt héten elhunyt
Teller Ede országértékelő levelének posztumusz közlése. A levél
ugyanis a benne foglaltak - többek közt a Fideszre, és a Fideszt
körülvevő sajtó-holdudvarra nézve súlyosan dehonesztáló, antiszemitizmust,
cél és perspektíva nélküli ellenségeskedést felhozó pontjai miatt - kitűnően
alkalmas arra, hogy K&H-ügyben mutatott szinte teljes kormányzati
(mind belügyi, mind titkoszolgálati és kommunikációs) csődről elterelje
a figyelmet, továbbá alkalmas arra, hogy a kormánypártok magukhoz ragadják
a kezdeményezést, hogy hosszú hetekre előre tematizálják a közbeszédet.
És lássuk
be: ez nem kifejezetten elegáns manőver.
Teller tekintélye,
e politikai állásfoglalásának meglehetősen határozott volta, valamint
a "Holtakról vagy jót, vagy semmit"-kitétel mögé bújni - ugyanis
a Teller levelet kísérő vitában várhatóan ez lesz a baloldali politikusok
és újságírók alapállása - kínosan kisszerű, még akkor is, ha a jobboldali
sajtó előre sejthetően nem fogja magát visszafogni az ellenérvek felsorakoztatásakor,
és szinte adja magát az a kifogás, hogy az amerikában élő Tellernek nem
volt rálátása a tényleges magyar belpolitikai helyzetre.
A lényeges
probléma jelen esetben azonban nem az, hogy hogyan, miként fogják a két
oldal Nomen Nescioi megmagyarázni a történteket, hanem az, hogy
Teller hogyan juthatott erre a következtetésre?
A tengerentúlra
eljutó magyar sajtótermékek színvonalát, és irányultságát ismerve - az
újságírók és szerkesztők (ha vannak újságírók) ugyanis jórészt az '56-os
megtorlások, illetve a Kádár-éra "puha diktatúrája" elől menekültek
ki az Egyesült Államokba, illetve Kanadába - ez a vélemény meglepően egyedinek
és igen furcsának tűnik.
A kinti magyar
újságok az ilyen személyi állományuknak megfelelően - bár nem törvényszerűen
- erőteljesen jobboldali beállítottságúak, gyakoriak a Magyar Nemzetből
és a Magyar Fórumból átvett keményvonalas, ókonzervatív cikkek,
sőt: van újság - például a torontoi Magyar Élet - ami kizárólag
abból áll. Hogy a helyzetet tovább árnyaljam, elmondanám, hogy ezek az
újságok gyakran a híranyagukat is a tengerentúlon igen népszerű Vasárnapi
Újságból szerkesztik, és a más, néha gyökeresen nem is különböző, bár
kevésbé radikális véleményeket teljesen elutasítják. (Tudják ezt a kint
sugárzott műsorok itthoni szerkesztői is. Két éve az a teljesen abszurd
hír, hogy a Munkáspárt szobrot akar állítattni Kádár Jánosnak
vezető hír lehetett a Duna Tévé tengerentúli kiadásában.)
Az talán
most már világos, hogy például Teller azon - talán némiképp túlzó - véleménye
tehát, hogy a ellenzék inkább belső ellenségként, mint parlamenti erőként
viselkedik, mindenképpen outcast véleménynek számíthatott.
A továbbiakban
már csak azért lehet aggódni, hogy nehogy esetleg - megjegyzem: kegyeletsértő
módon - itthon váljon ez a vélemény teljesen kitaszítottá, és a fél országnak
ezután hazaáruló tözsdecápája és hazaáruló Nobel-díjasa után hazaáruló
atomtudósa is legyen.
|