Dobos Sándor

Nem szerepelsz a listán! - avagy az újságíró nem vész el, csak átalakul?
Az "elbocsátott légió" morfondírozásai

A rendőr odamegy a padon ülő fiatalemberhez:
- Mondja, maga mit csinál itt?
- Morfondírozok.
- Na, adja csak ide azt a morfondírt!
Ez a vicc jutott eszembe, amikor hallgattam a szegedi újságíróélet jeles személyiségeit a közéleti kávéház rendezvénysorozatának keretében a Városháza dísztermében. Már maga a helyszín is jelképes, hiszen az összegyűlt médiaszemélyiségek legtöbbje a politika miatt tart most ott, ahol tart, legalábbis ami az általuk elképzelt szakmai karriert illeti. A morfondírozásnak gyakorlatilag nem sok értelme van, hiszen konzekvenciát a legritkább esetben eredményez. Így volt ez ezen a fórumon is. Mártírkodás, panaszáradat, az erkölcsi és etikai szabályok megfogalmazása, és kikiáltása a nagyvilágba? Ki-ki, döntse el magának, melyik megközelítés a helyes.

Vécsey Ágnes, a Magyar Rádió körzeti stúdiójának nemrégiben elbocsátott szerkesztője már a beszélgetés elején leszögezte a nagy igazságot: "Aki fizet, az rendeli a muzsikát." Ez választ is adott a fórum eredeti címben megfogalmazott kérdésére, nevezetesen: Van-e média kibontakozás Szegeden? Piaci értelemben- mondotta Vécsey, van, hiszen igen sokszínű a paletta a Tisza-partján, az igényesség viszont már egy egészen másik kérdés.
Márok Tamás (ex-Délmagyar és ex-VTV) szerint a történelmi funkcióváltás bizony a sajtóban is megtörtént: a rendszerváltás elindításában való tevőleges részvétel, majd a kétféle sajtó (az egyik a politika szolgálója, a másik, amit a gazdaság irányít) kialakulása akár ennek is nevezhető.

A hatalmas hagyományokra visszatekintő Délmagyarország körül folyt a legnagyobb, egyébiránt meddő vita. Mindenki egyetértett Gróf Róza (a Városi Televízió egykori szerkesztője) kijelentésével, miszerint a potenciális szellemi tőke a rendszerváltozás idején volt a legnagyobb a DM-nél.

A literátus újságírás azonban eltűnt, ma már nem jó tollú, jó író emberek készítik ezeket a lapokat, hanem médiamunkások. "Ebből a lapból a rendszerváltozás előtt meg lehetett írni a város történetét, 1990 után ezt nem lehet megtenni"- vélekedett Tandi Lajos, aki negyedszázadon keresztül dolgozott a DM-nél.

Még mindig DM: Halász Miklós, a lap egykori munkatársa úgy gondolja, a devalváció a multik és esetében a kétajtós szekrények megjelenésével kezdődött. Miután 1989-ben tizenhárom társával kilépett a Délmagyarországtól, a Reggeli Délvilággal próbálkozott. Elmondása szerint nulla tőkével körülbelül harmincezer példányszámot tudtak felmutatni. 1996. február 16-án azonban jól megtermett egyének segítségével dobták ki a sajtóházból. "Miért ne lehetnének az újságírók a tulajdonosok egy vidéki lapnál, úgy, mint mondjuk a HVG-nél?" - vetette fel a kérdést Halász. Persze furcsa lenne, hiszen, mint Tandi mondja, ma eljutottunk odáig, hogy a délmagyaros újságírók nem mernek leállni az utcán beszélgetni.

Nosztalgikus hullám következett ekkor, bezzegrégen- stílusban.
Az egykor újságíróklub, de legfőképpen a szakma becsülete került terítékre.
"Tehetségszakma volt az újságírás. Én két évig voltam gyakornok, addig csak mínuszos híreket írtam. Régen bizony kirúgták azokat, akik nem tudtak írni, ma már nincsen így, kihányt, gyors hasmenéssel elintézett újságírás van ma, hozzá nem értőkkel. Kell egy burzsoázia, amely kineveli magának az új nemzedéket"- vélekedett Halász.
A szegedi körzeti rádiót egy muzeológus-könyvtáros, a körzeti televíziót pedig egy írógépszerelő vezeti- hangzott el Márok Tamástól.

A kirúgásnak persze más módja is lehet, tapasztalhatta Kozó Attila, aki Csala Gabriellával együtt a körzeti tv megtűrt munkatársa volt. Egyszerűen a kiszolgáltatott stúdióvezető olvasta fel a neveket, akik maradnak, akik nem szerepeltek a listán: mehettek. Még a nevünket sem írták le.
"Nem is ejtettek utánunk könnyeket"- mondta Vécsey, aki jelenleg a Szegedi Polgármesteri Hivatal szóvívője.

Balog József, aki szintén a körzeti rádiót volt kénytelen elhagyni, és aki jelenleg Nyíregyházán készít műsort, visszasírta azokat az időket, amikor az újságírók egymástól és egymás mellett tanulták a szakmát.

"Büszke vagyok arra, hogy öt éve nincsen állásom!" (Gróf), "Megalkuvók lettek az újságírók" (Csala), "Budapesten az újságíró nem vész el csak átalakul!" (Márok), "Nincs más, csak az újságíró szakmai felelőssége!" (Tandi).

Behódolás vagy lázadás? Elfogadni vagy tiltakozni? Belenyugvás a monopólhelyzetbe vagy törekvés a változtatásra? Tűrni vagy megsértődni? A közszolgálatiságot magasztaló "beszélgetés" zátonyra futott.

Egy állapot, egy helyzet felvázolása történt. És, hogy a helyzet változatlansága meddig áll fenn? Ez már egy másik beszélgetés tárgya lehetne.

2002. november 21.