Vissza a címlapra!

Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja



Somogyi Gábor

Így múlik el a világ dicsősége
Európa agnoszticizmusa



Évezredek során próbált az emberiség megnyugtató választ találni az olyan univerzális kérdéseire, minthogy miért létezik ő a világegyetemben, egyedül lakja-e eme végtelenül nagy világot, és hogy létezik-e valamely teremtő erő, amelyet mi, keresztények Istennek nevezünk. Az európai keresztény államrend istenérvei, a filozófia kutatásai és a tudomány vizsgálódása arra a holtpontra jutott, miszerint Isten létét se nem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet. Vannak, akik pont ezért hisznek, és vannak, akik pont azért nem hisznek. Csakhogy az éremnek paradox módon van egy harmadik oldala.

A keresztény kultúrát mint államhatalmat a történészek négy nagy korszakra osztják. Az apostolok korában, i. sz. 1-2. század környékén kristályosodik ki a legfőbb egyházi kánon, a Biblia szövege. Az Újszövetség tartalmi kérdései, a 325-ös niceai zsinat ariánusi nézeteltérések (szerintük Jézus emberi lény volt) és további politikai-hatalmi csatározások után 392-re a kereszténység államvallássá válik a Római Birodalomban. Az istenérvek legjobb kidolgozója az újkatolikus filozófia, a teológia megalapozója, Szent Ágostonra hárult, aki leghíresebb művében, a Vallomásokban meséli el megtérését és Isten létezését igazoló okfejtéseit. Egyik érve az ok-okozati viszonyon alapul, vagyis kell lennie egy kezdő oknak, egy olyan rugónak, amely elindította az események láncolatát; Isten ez a rugó. A 700-as évekre a világi hatalmát kiépítő egyház teljes egészében magáévá teszi Szent Ágoston tanait, és már az 1214-es lateráni zsinat határozata által felállított inkvizíciós intézmény előtt is üldözi az eretnek nézeteket vallókat.

Eretnek nézetekből pedig akad bőven. Constantinus, a hatalmat az egyház kezére játszó római császár halálbüntetéssel sújtja azokat, akik szerint Jézus volt a Messiás, és nem ő. Az egyház üldözi a veritas duplex, vagyis a világ logikai alapon való felfogásának híveit, mivel az ellentmond az isteni létnek mint abszurdba vetett hitnek. Giordano Brunót panteista nézeteii miatt küldik máglyára. Brunón kívül egész felekezetek támadják az évszázadok során fényűző hatalomra és gazdagságra szert tett Vatikánt, mire a pápa eretnekeknek nyilváníttatja azokat, akik Krisztus és követőinek – magának az egész egyháznak – szegénységét hirdetik. (Bővebben soa következő részben)

A szekularizáció, vagyis a világiasodás csak a késő középkortól vette kezdetét, a felvilágosodás, a reneszánsz művészi-filozófiai pezsgése az Isten létéhez való hozzáállást is megváltoztatta. Az 1700-as évek közepén élő angolszász filozófus, az empíria (tapasztalati hozzáállás) megalapítója, David Hume szerint az emberi szem előtt nem tárulhatnak fel nagy titkok. Hume agnosztikus filozófus volt. Az ok-okozati rendszer mélyreható tanulmányozása mellett arra az álláspontra jutott, hogy ő tartózkodik attól, hogy létezik Isten és attól is, hogy nem létezik. Az agnoszticizmus lényegében tehát azt a nézetet vallja, miszerint a dolgok végső eredetét valamiért nem ismerjük és nem is ismerhetjük meg soha. Más szóval agnosztikus az, aki szerint nem tudjuk és nem is tudhatjuk biztosan, létezik-e Isteni.

Európa a hitből való kiábrándulás és az egyháztól való elfordulás ösvényére lépett. Meglepő módon az Egyesült Államokban épp fordított a helyzet: a századelőn – 2001 környékén – készült szociológiai felmérés szerint az amerikai majd’ 90%-a rendszeresen jár templomba. És még mielőtt hasra esnénk az adattól, engedtessék elmondanom, hogy Amerikában számos keresztény irányzat létezik, ahogy Európában is, de a tengerentúlon, alkalmazkodva a társadalmi szükségletekhez, az egyes templomi szertartásokat nem veszik olyan szigorúan és mereven, mint nálunk. Az egyes filmeken látható templomjelenetek, amelyekben a hívők énekelnek, szórakoznak, sőt táncolnak, megfelel a valóságnak. A vallási szertartások show-elemekkel vegyülnek, és az amúgy is alultájékoztatott és –művelt embereket ezzel is ugyanolyan könnyedén befolyásolják és megvezetik, mint a politikai szónoklatoki. Bizonyosan le lehet vonni számos messzemenő következtetéseket csupán abból az adatból, hogy a megkérdezett amerikaiak 90%-a elutasítja a darwini evolúciós elméletet, és tényleg hisz a hét nap alatt teremtett világ koncepciójában. Ámbátor Will Herberg szerint ez a mély vallásosság csak látszat, ugyanis a vallásos szertartások mögött lényegében nincs igazi hit, csak külső kényszer és a megszokás hatalma. Mind ott, mind itt, negatív asszociációk társulnak az ateista szó jelentéséhez. Sokan, akik egyszerűen nem hisznek a teremtő létezésében, inkább vallják magukat agnosztikusnak, mintsem ateistának, mert környezetük kommunistáknak nézi őket.ii Az Egyesült Államok, az alig néhány száz éves kultúra „vallásossága” elérte a fénypontját, míg a több ezer éves kultúrát felhalmozott Európa már rég átesett ezen a ponton, vallási hanyatlása pedig több dimenzióban is jelentkezik. Mintha ez a folyamat is a kulturális evolúciós velejárója lenne.

Milyen körülmények közt lesz valaki vallásos? Jellemző-e a vallásosság az emberek valamely attribútummal rendelkező csoportjára? Szocializált a hit, vagy pedig a génjeink felelősek mindezekért? Beérhetjük-e azzal a válasszal, miszerint „az ember már csak ilyen”, hogy a biológiai és a kulturális evolúció játszott közre? (A vallásszociológusok egyébként mélyreható adathalmazzal rendelkeznek arra nézve, melyik nemből, milyen életkorúakból kerülnek ki a leginkább vallásos emberek; itthon például a nyolc osztálynál kevesebbet végzett falusiak és a felsőfokú végzettséggel rendelkező fővárosi fiatalok képezik ezt a tábort.)

Az előbb említett kulturális evolúciót fejtegette August Comte is, aki szerint az emberiség a történelmi fejlődés során a vallásos mítoszt és spekulációkat elhagyva eljut az azokat kiszorító tudományig. Herbert Spencer, Karl Marx, Sigmund Freud és a szociológia két nagy úttörője, Max Weber és Emile Durkheim is azon a nézőponton van, hogy a gondolkodás fejlődése, a felvilágosodás egyre kisebb teret enged az irracionalitásnak és a spekulatív hitnek.

Milyen tényezők játszhatnak közre az európai agnoszticizmus és ateizmus kialakulásában? Elsősorban a vallási szervezetek hatalmának csökkenése; már Montesquieu óta az egyház nem szólhat bele a világa hatalmi ágak működésébe. Lejárt a másként gondolkodók, az eretnekek üldözésének a kora. Az emberek szabadon vitatkozhatnak az egyház tanairól. Emellett csökken az emberekben a vallási intenzitás; a vallás magánüggyé vált, és a vallásosság kinyilvánításának körülményes külsőségei és szertartásai unalmassá és túl időigényessé váltak. Az emberek azt mondják, hisznek, de a maguk módján. A századfordulón az angolok 1%-a, a párizsiak 3-4%-a, a németek 12%-a és az olaszok 29%-a járt rendszeresen templomba.i

Nietzsche ezt írja A vidám tudomány (Die fröhliche Wissenschaft) című munkájában a piactéren andalgó bolondról: „– Hová lett Isten? – kiáltott föl. – Majd én megmondom nektek! Megöltük őt – ti és én! Gyilkosai vagyunk mindannyian! De hogyan is csináltuk ezt? Hogyan is lehettünk képesek kiinni a tengert? Ki adta a kezünkbe a spongyát az egész láthatár eltörléséhez? (…) Nem halljuk tán az Istent temető sírásók ricsaját? Nem érezzük-e az isteni rothadás szagát? (…) Isten halott! Halott is marad! És mi öltük meg őt!”i Vagyis ha nem emeljük ki önkényesen szövegkörnyezetéből az ateizmus jelmondatává vált „Isten halott” kijelentést, akkor rájövünk, hogy Nietzsche – korát megelőzve – megjósolta Isten hanyatlását. Isten halála jelképes; arra utal, hogy ha mindenki elfordul tőle és elfeledi nevét, akkor az emberiség kultúrájából hal ki.

Az USÁ-ban viszont Isten feltámadt: egy 1996-os felmérés szerint a lakosság 96%-a hisz Istenben, 90%-a a mennyország létezésében, 79%-a a csodákban, 73%-a a Pokolban mint a menny antitézisében és 65%-a tartja valóságosnak a Sátánt.i

Shermer, akiről nem felejtsük el, az agnosztikus állásponton van, sorra megcáfolta Aquinói Szent Tamás érveit, amelyet a filozófus-teológus Summa Theologica című művében mutat be. Az „első mozgató-érv” szerint mivel a Világegyetemben minden mozgásban van, de ez a kölcsönös egymásra hatás nem folytatódhat a végtelenségig; ergo kell lennie egy eredő mozgatónak, amelyet nem mozgat semmi. A tudós szerint inkább maga az Univerzum kezdete volt az első lökés. Az „ok-okozati érvet”, miszerint minden hatás mögött valamilyen ok áll és így a rendszert visszafejtve eljutunk Istenig mint a kezdő kauzális ágenshez, elég logikusan cáfolja: ha Istennek nincs szüksége hatóokra, akkor nem minden dolog igényel hatóokot a világunkban. Alan Guth fizikus azt sugallja egyik könyvében, hogy talán az Univerzum minden előzmény nélkül, egy kvantumvákuumból jött létre. A „morális érv” azt mondja ki, hogy az állatok nem, csakis az ember morális lény. Ez a moralitás Istentől származik. Az ellenérv egy elég könnyű kérdésből áll: „Hogyan viselkedne akkor, ha nem létezne Isten?” Vagyis csak azért, mert nem létezik Isten, elkövetne mindenféle moralitást nélkülöző tettet – lopást, csalást, gyilkosságot? Ha a válasz igen, akkor az az emberiség szegénységi bizonyítványa – olyan fajé, amely minden példányát jobb elkerülni. Ha nem a válasz, akkor lényegében Isten hiányában is képes az ember betartani az erkölcsiség szabályait.

Shermer egy a századfordulón elvégzett statisztikai felmérésében okokat és érveket keresett szkeptikus tudósok körében. Összesen 1700 fő töltötte ki a kérdőíveket. A hívőknek azt a kérdést tette fel, miért hisznek. 29% a világ megtervezettségét és szépségét, 21% a vigasznyújtást és megkönnyebbülést, 14% Isten megtapasztalását, 11% a késztetést, miszerint valamiben hinni kell, 6% pedig a morál meglétét hozta fel érvként. Az ateisták a következő érvekkel álltak elő: 37% szerint Isten léte nem bizonyított, 13% szerint nincs szükség istenhitre, 12% szerint Istenben hinni abszurd dolog, 8% szerint Isten nem ismerhető meg (v. ö. G. Bruno, D. Hume, I. Kant) és ugyancsak 8% szerint a tudomány megadja az összes szükséges választ. A később levezetett általános felmérés során a hívők számos érvvel gazdagították e csoportot: „A Biblia ezt mondja.”, „Neveltetés.” vagy „A haláltól és ismeretlentől való félelem.” A nemhívők érvei: „A világban fellelhető tragédiák: szenvedés, halál, háborúk, holokausztok, fajüldözések.”, „Isten az elme szüleménye.”, „Isten csak magyarázat az ismeretlenre.” vagy „A vallás káros a társadalomra – lásd vallási háborúk, vallási fanatikusok stb.”.

Sokak számára nem kell érv vagy bizonyítás, feltétel és bizonyosság nélkül hisznek. De eldönthető-e, hogy mi a jobb: az „ártatlan tudatlanság”, vagy pedig a világ megfosztása minden transzcendens erőtől? A hívők a megvezetettek, vagy az ateisták viselkednek antiszociális módon? Vagy pedig csakis az arany középút híveinek, a tartózkodóknak van igazuk? Az egyház és a modern tudomány versenye jelen pillanatban döntetlen.

(folytatása következik)

 

2005. október 20.