Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja


Hogyan használjátok a kreditrendszert?

 

Verasztó Petra
(I. évfolyam – gyógypedagógia-tanító, JGYTFK)

- Nem vagyok tisztában vele, bár már az órafelvételek végén járok. A tárgyfelvételi időszakban gyakran ellátogatok a tanulmányi osztályra felvilágosításért. Mégis előfordult, hogy csak azután tudtam fölvenni egy kurzust, miután lejárt a jelentkezési határidő. Információval nem igazán lettem gazdagabb, ráadásul még a tanrendünk is hibásan lett kinyomtatva. Sőt, még az interneten is tévesen hirdették meg az órákat. Ezek többsége ütközik, örülök, ha a kötelező kurzusaim meglesznek. Nem jegyeket kapunk a teljesítményünkre, hanem pontokat. Azt sem tudom, hogy 15 vagy 30 kreditet kell összeszednem egy félévben.

 

 

 

Mraznicza Zsolt
(II. évfolyam – történelem, I. évfolyam
amerikanisztika)

- Kényszerből és nem igazán jókedvvel. Nincs más választásunk.
Az ETR sem ad eligazítást a hallgatóknak. Egy órát több kóddal is meghirdetnek, és ezt a rendszer olykor nem veszi figyelembe. Nem tartom rugalmas megoldásnak ezt, bár az előzőt nem ismertem. Sőt, itt is lehet félévismétlő az ember, például a nyelvszakosok, ha nem sikerül az alapvizsgájuk. Annak pedig nem látom értelmét, hogy valaki féléveken át tologassa a vizsgáit, és 6-7 év múlva kapja csak meg a diplomáját. A kreditrendszer ugyanis nem kényszeríti rá a hallgatókat a folyamatos teljesítésre.

 

 

 


Tóth Árpád
(III. évfolyam – informatikus-fizikus)

- Magát a rendszert nem használom, csak az áldozata vagyok. Úgy gondolom, hogy nehéz benne eligazodni. Sok problémát okoz, mert új hálótervet kaptunk, és változott a teljesítések módja. Annak, aki még a kredit előtti rendszerben tanult, annak kaotikus a helyzet. Az átmeneti kreditszerű rendszer volt szerintem a legkorrektebb. A mostaninak az a hátránya, hogy a gyakorlatokra nem jegyet kapunk, csak aláírásra lehet fölvenni őket.


 

 


Majoros Tibor
(II. évfolyam – gépészmérnök, SZÉF)

- Nekem tetszik maga a rendszer, mert szabadon lehet válogatni a tantárgyak közül, és szinte bármit föl lehet venni. Hátránya, hogy hamar betelnek a meghirdetett helyek, mert több évfolyam is jelentkezik rájuk egyszerre. Németországban is járok egyetemre. Ott ugyanez a szisztéma működik. Keresztféléves rendszerben tetszőlegesen lehet sűríteni a tanulmányokat.

 

 

 

 

2003. október 2.