 |
 |
|
Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja |
 |
|
Nem búsképű lovag
|
|
Csupa divatjamúlt tulajdonsággal bír. Már a neve is... Hármat is hord, az elsőt ráadásul nemesi ipszilonnal. Pedig megkülönböztethetné magát valami jól csengő trendi becenévvel. Lehetne mondjuk Tike. Angolosan Tájki.
És még tanít is... Azt állítja, emlékszik még, milyen volt diáknak lenni. Pedig az ifjú oktatók ezt szokták elsőnek elfelejteni. Talán ő egy másik korból ragadt itt. Amikor még tanár és diák komolyan vették egymást. Ő nemcsak letanítja heti óraszámát. Arra törekszik, hogy az osztálya szeresse is, ne csak tisztelje. És még azt is szeretné, hogy diákjai ne legyenek boldogtalanok felnőtt-színész életükben. Ezért kell szigorúnak lennie. Mert ő még mindig hiszi, hogy a tehetséget nem lehet megvenni. Néha azért elbizonytalanodik, mikor azt látja, hogy errefelé tehetség nélkül is lehet sokra vinni. És azt is hiszi, mindenki úgy szeretné színész-ember életét élni, ahogy ő. Hogy valami maradjon utána. Biztosan eltévedt az időben. Különben mivel magyaráznánk pályatársaihoz való viszonyát? A tiszteletet, amivel róluk beszél, a jelzőket, amelyeket rájuk aggat? A sztár kifejezésnek például egy őskori, elavult értelmezését ismeri. Valószínűleg úgy gondolja, az a színésznő a sztár, akinek pezsgőt isznak a cipőjéből, és kifogják a lovakat a kocsijából. Mással nem magyarázható az, hogy Básti Julit említi példaként, akit pedig a sztárgyárak célközönsége csekély kivételtől eltekintve nem is ismer. Jó neki: ír és rendez, mert a színészet nem elég neki, de mégiscsak felcsillan a szeme, amikor arról beszél, hogy a legszebb dolog a színházban a jelen idejűség, a "most találják ki"-érzés . Kálloy Molnár Péter egy eltévedt lovag-költő. Még múzsája is van. Volt. Szokott lenni. És ha éppen nincs, keresi őt rendületlenül. És közben harcol a szélmalmaival, hogy a végén kiderüljön, ez mégsem egy cinikus, csúnya, vásári bóvlikkal dekorált javíthatatlan világ. |
|
2005. március 1. |
Aztán itt van az a csacskasága, hogy komolyan veszi a munkáját. Kegyetlen, ha erről van szó. Mert a munkához fegyelem kell. Pedig ez a munka "csak" színház és "csak" iskola. Oly korban működik színházi színészként, amikor csak az akciófilm és öltönyreklám a menő. Meg a gumicsirke. Szerintem. 
De ha ez még mindig nem lenne elég, hogy bebizonyítsuk, ő egy eltévedt lovag, mindennél beszédesebb a tény, hogy verseket ír. Költő. Költő, aki azért ír, mert színészként sosem hozhatja ki magából a maximumot. A körülmények, a színészet kollektív volta megakadályozza ebben. Színészként a "Nagy Egészet" nem befolyásolhatja. Ezért rendez is. És ha ez nem lenne elég magyarázatnak, mellébiggyeszt egy ma már szinte értelmezhetetlen hasonlatot: Szerinte a rendezés egy nagy, közös rejtvényfejtés. Ezek szerint ő még ismer embereket, akik közösen fejtenek rejtvényt. Jó neki.
