Kiss Gábor Gergő

„Az olimpiáról csak nappal álmodok”
- mondja Janics Natasa, aki az állampolgárságáért akár férjhez is menne

Janics Natasa neve nem cseng ismeretlenül azok számára, akik csak egy picit is figyelemmel kísérik a hazai kajak-kenu élet történéseit. A mindössze 21 éves kajakoshölgy 2000-ben, a Sidney-i olimpián még jugoszláv színekben a negyedik helyezést érte el. Ennek ellenére 2001-ben hátat fordított szülőhazájának, és a Démász-Szegedi VE versenyzője lett. 2002-ben Sevillában, majd 2003-ban Gainesvilleben már magyarként lett világbajnok. Jelenleg a jövő évi, athéni olimpiára készül, de rajthoz állása állampolgársága hiányában igencsak kérdéses.

- Hogyan kerültél kapcsolatba a kajak-kenuval!

- 1982-ben születtem Bácskapalánkán. Édesapám éppen a belgrádi kajak-kenu világbajnokságon vett részt, ahol világbajnoki aranyérmet szerzett. Ott érte a hír, hogy megszülettem. Tehát mondhatni, születésem pillanatától kezdve kapcsolatban állok ezzel a sportággal. 6 évesen ültem először kajakba, ami nagyon nagy élményt jelentett számomra. Igaz, akkor még gyenge voltam hozzá. Ezért kipróbáltam több más sportot is, mint például a teniszt és a kézilabdát is. 11 évesen mégis visszatértem a kajakhoz. Apukám nem akarta, hogy komolyabban csináljam, mert tudta, hogy ez egy kemény sport.

- Ennek ellenére mégis ő lett az edződ.

- Igen, nekem is és a testvéreimnek is, akik szintén kajakosok. Féltett ettől a sporttól, mégis mindig büszke volt rám.

- Jugoszláviában mennyire népszerű ez a sportág?

- Nem annyira mint itt, Magyarországon, de régebben sokkal nagyobb tiszteletnek örvendett.

- Miért döntöttél úgy, hogy otthagyod Jugoszláviát és Magyarországra jössz?

- Édesapám mondta, hogy ő is hibázott amiért nem ment el, mert ott nem lehet nagyon megélni a kajakból. Magyarországon profiként lehet sportolni, nem lehet semmi gondom.

- Tehát csak az anyagiak számítottak a döntésedben?

- Nem csak azok, persze azok is, de odahaza nem lehetett normálisan sportolni. Mindig szponzort kellett keresni és állandó félelemben élni, hogy mi lesz velünk ha az megszűnik. Nem lehetett tudni azt sem, ki tud-e egyáltalán menni a versenyző a világversenyekre, annak ellenére, hogy a jogot megszerezte az indulásra. A vízumszerzés is nagy problémát jelentett. Volt egyszer, hogy nem mentünk ki az EB-re, mert a lengyelektől nem kaptunk vízumot. Ezen felül a jugoszláv szövetség a sikereinkért sem minket sem édesapámat nem szerette. Ők is inkább akadályoztak bennünket.

- Pedig egy szövetségnek az lenne az érdeke, hogy aki sikeres azt kell támogatni. Milyen szövetség az, amelyik nem szereti az eredményes versenyzőit?

- Azért, mert a vezetőjének is volt egy fia, aki ugyanúgy kajakozott, de édesapám mindig megverte őt, és szerintem ez az irigység okozhatta az állandó konfliktusokat a későbbiekben is.

- És hogyan jött Szeged a képbe?

- Szeged közel van az otthonomhoz, illetve a szegedi egyesületben dolgozik Petrovics Kálmán igazgató is, aki édesapám legjobb barátja. Úgy volt, hogy tiszaújvárosi leszek, de az nagyon messze van, és nem annyira ismerem.

- Megszeretted a várost? Mennyit tartózkodsz itt?

- 1999 óta vagyok folyamatosan Magyarországon, Szegeden 2001 óta. Én az igazat megvallva jobban szeretem Budapestet, ott is edzek, de nem szeretem azt, hogy ott túlontúl pörögnek az emberek. Ebből a szempontból Szeged sokkal jobb hely.

- 4 éve tanulsz magyarul. Meglepően jól beszéled a nyelvet. Voltak esetleg magyar származású felmenők a családodban?

- Dédszüleim magyarok voltak, hiszen akkor még létezett Nagy-Magyarország, bár ők sem tudtak nagyon beszélni ezen a nyelven. Amúgy egy szót sem tudtam még ’99-ben, de szerencsére jó nyelvérzékem van.

- Magyarországra azért elég nagy bátorság volt jönnöd, hiszen itt a női szakág annyira erős, hogy ide bekerülni és tényleg az elitbe tartozni nagyon nehéz dolog. Nem tartottál attól, hogy ez neked nem fog sikerülni?

- Nem. Úgy gondolom, hogy ami nehéz, az szép is. Amíg abba a csapatba tudok edzeni, ahol annyi kiválóság van, addig nekem is ugyanolyan esélyem van, mint a többieknek. Nehéz ugyan kikerülni a világversenyekre, de ha már ott vagy, akkor biztos eséllyel pályázhatsz a dobogóra.

- A csapattársaid hogyan fogadtak? Egy potenciális ellenfelet láttak benned, vagy pedig segítettek a beilleszkedésben?

- Volt egy pár lány, aki ellenfélnek nézett amikor jöttem, viszont akik most alkotják a csapatot, azok mind nagyon jól fogadtak. Jó barátnők lettünk, szoktunk együtt elmenni bulizni is.

- Magyarországon ezt a sportágat csak aranyérmekben mérik, nem nagyon számítanak a dobogós helyezések. Magyar színekben már kétszeres világbajnoknak mondhatod magad. Azt mondtad mindegy milyen számban, de ki szeretnél jutni az olimpiára. Most hogyan áll a helyzet? Miben szeretnél indulni, milyen lehetőségeid vannak?

- Igazából most alapozunk. Olyan edzéseink vannak, amit nem a vízen csinálunk. Futunk, kondizunk. Még nem tudjuk ki, hogyan megy.

- Mégis, a vágyaidban milyen távok szerepelnek?

- Szerintem az 500 méter páros lesz a befutó, mert a világbajnoki négyest (Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Bóta Kinga, Viski Erzsébet – a szerk.) nem szedik szét, ők nagyon régóta együtt vannak és sorban nyerik a világversenyeket. Az egyeshez pedig még nagyon fiatal vagyok, de szerintem a jövő olimpián ez is elérhető lesz.

- 1000 méteren viszont a ti négyesetek a világbajnoki címvédő...

- Igaz, de az olimpián a nőknél csak 500 méteren bonyolítanak le versenyeket: négyesben, párosban és egyesben.

- És ki lesz/lenne a párod?

- Szabó Szilvia vagy Dékány Kinga jöhet számításba. Kinga is szeretne kinn lenni, s mivel ő már 30 éves, valószínűleg ez az utolsó éve.

- Mennyire egészíti ki egymást a fiatalság és a tapasztalat? Attól ez jól megy, hogy ekkora a kettőtök közötti korkülönbség?

- Igen, ő nagyon jó stroak, én pedig mindig hátul vagyok párosban és négyesben is, aki tolja a hajót. Kingával már eveztünk együtt, 500-on például nagyon jól mentünk. 200 méteren már EB-n is indultam vele, tehát jól ismerjük egymást.

- A nők általában meddig csinálhatják ezt a sportot?

- Ez egyéntől függ. Én sokáig fogok kajakozni. Ameddig bírom, ameddig megy világszinten. Utána pedig hobbiból mindenféleképpen folytatni fogom.

- Ki a példaképed?

- Birgitte Fischer és Kovács Kati. Kati mindent megcsinál ahhoz, hogy ne verjék meg. Láttam őt, hogyan edz, hogyan készül. Birgitte Fischert sajnos nem láttam, de úgy hallottuk, hogy most 41 évesen ismét visszajön a kajak-kenu világába. Mindenesetre ő a Sidney-i olimpián 38 és fél évesen két aranyat nyert.

- Kovács Kati hat évvel idősebb nálad. Hat év múlva te leszel ott, ahol most ő tart?

- Hamarabb is, hiszen ő is már hamarabb kezdett jól menni. Akár már jövőre szeretnék jobban menni, de úgy számolom, hogy az athéni olimpia után egy-két évvel leszek majd a csúcson, ha bírni fogom a gyűrődést.

- Ahhoz, hogy magyar színekben induljál Athénban, kell a magyar állampolgárság. Ez nálad elég hosszú ideje húzódik. Most hogy áll a dolog?

- 2001 óta folyik a harc. Próbálkoztunk minden szinten. Sok levelet küldtünk, a rendőrségre is beadtuk a papírokat. Pesten is szóltunk, valahogy csak meglesz.

- A magyar szövetség nem tesz semmit ezért az ügyért?

- Mondják, hogy szertnének segíteni, de én nem úgy érzem.

- Mi van akkor, ha nem lesz meg az olimpiáig? Meddig kell, hogy meglegyen ahhoz, hogy indulhass?

- Valaki szerint már nincsen esélyem arra, hogy induljak Athénban. Valaki meg azt mondja, hogy decemberig kell, hogy meglegyen. De az a legvalószínűbb, ha a nevezési napig meglesz, akkor indulhatok.

- Édesapád azt mondta, amikor Magyarországra jöttél, ha férjhez mennél, azonnal megkapnád az állampolgárságot. Belemennél ilyenbe az olimpia kedvéért?

- Igen. De nem gondolok még erre, először ki akarom próbálni a többi lehetséges utat. Ezt csak a legvégső esetben tenném meg.

- Azt is mondta, hogy nagyon szeretné ha az olimpiai aranyat magyar színekben érnéd el. Most ezzel vázoltad is, hogy ez csak az állampolgárságon áll vagy bukik, de gondolom szeretéd teljesíteni ezt a vágyát. Ha nem most, akkor 2008-ban összejöhet az olimpiai arany?

- Az olimpiáról csak nappal álmodom. Nem tudom, hogy az állampolgárságommal mi fog történni. Ha mégsem sikerülne megszereznem, szomorú leszek, de megtört semmiképpen. Még fiatal vagyok, lesz még olimpia és egy sportolónak az a legnagyobb célja, hogy olimpiai bajnok legyen. Hát én is erre törekszem. Remélem sikerül. Olimpia előtt egyébként nem szeretek aranyról beszélni, csak arról, hogy mindent megteszek, keményen dolgozok és aztán meglátjuk.

- Még nagyon fiatal vagy és talán korai is beszélni róla, de ha majd egyszer befejezed a kajakozást, akkor mivel szeretnél foglalkozni?

- Edzőnek szerintem nem lennék valami jó, mert én sajnálom a gyerekeket. Nemrég nagyon fájt a bokám, nem tudtam edzeni és én mértem le a lányoknak a futóedzést. Láttam milyen szenvedés van az arcukon, és rájöttem, hogy nem akarok edző lenni.

- Esetleg szeretnél-e egyetemre menni? Mondtad, hogy jó nyelvérzéked van. A szegedi egyetem pedig egyre több sportszervezettel köt szerződést, hogy vonzóvá tegyék az egyetemet a sikersportolók számára is.

- Mindenképpen valami nyelvszakot szeretnék megpróbálni itt, Szegeden. Mindennap tanulok angolul és magyarul is. A spanyolt igaz, hogy nem beszélem, de megértem. Ettől azonban még messze vagyok, most a sport a legfontosabb az életemben. Ha pedig meglesz az állampolgárságom, óriási bulit fogok csapni.

Janics Natasa 2003. decemberében sikeres magyar állampolgársági vizsgát tett.

2004. február 26.