Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja

Szabó Endre - banyo10@freemail.hu

Piaci front a multi árnyékában
A Csillag téri zöldséges kofák felveszik a versenyt a külföldi óriásvállalatokkal

A Csillag tér egy valóságos méhkas, itt mindig hatalmas a forgalom. Folyton tömött buszok kígyóznak a sugárúton gyomrukban a panelrengeteg lakóival, és mindig rengeteg a járókelő. Tulajdonképpen ez Tarján szíve, a téren összetalálkozó utak pedig az artériát testesítik meg. Ezért épült ide annak idején az abc, amely egy jó ideje már egy külföldi cég szupermarketjeként várja a vásárlókat. Ez általában minden lakótelepen így szokott lenni, az viszont, már nem igazán jellemző, hogy a bolt ajtaján kilépve egy piac kellős közepén találjuk magunkat.

Természetesen nem egy afféle zsibvásárra kell gondolni, suhogós melegítőkkel, kínai makkoscipőkkel, rámenős cigicsempészekkel és Lagzi Lajcsi örökzöld melódiáival. Itt csak néhány asztal van a placcon, amelyeknél pár nyugdíjas próbál meg túladni a háztájin. Néhány láda alma, egy-egy zsák krumpli és hagyma, de leginkább primőr áru meg vágott virág található a standokon. Vajon hogyan lehetséges mindez? Hogyan tud konkurálni egy nem igazán versenyképes ellenfél a multinacionális óriásokkal? Erre kerestem a választ, amikor elindultam a helyszínre, a szupermarketet körül ölelő parányi placcra.

Gyér a forgalom, de próbálkoznak a kofák

Utam először a kissé morózus hangulatú Györgyhöz vezetett, aki nyolc éve árusít zöldséget és gyümölcsöt itt a téren.

- Rokkantnyugdíjas vagyok, úgyhogy a termelés a sógorom és a vejem reszortja. Mielőtt a piacozással kezdtem volna foglalkozni, bányász voltam Komlón. Ott azonban elváltam a feleségemtől, és itt nősültem újra - mondja komoran a szigorú tekintetű zöldséges. Arra a kérdésemre, hogy miért választotta a piaci árusítást megélhetésként, kissé ironikusan felel - Jobban érzem magam itt kint, mint a kocsmában! - Aztán persze komolyra fordítja a szót - Itt nem kell helypénzt fizetni, hanem elég évente kiváltani az őstermelői igazolványt, a többit pedig a körzeti képviselőnk patronálja. Ez egy nagyon jó kis piac volt, amíg nem volt ennyi multi cég a városban. Ezek a hatalmas vállalatok ugyanis nemcsak minket, hanem a nagytermelőket is tönkreteszik azzal, hogy termelési ár alatt árulják a termékeiket, így nem tudunk versenyezni velük. Mert bármennyire is szeretnék olcsóbb lenni, nem tehetem meg, hiszen akkor tönkre mennék. Szóval nagyon legyengült a forgalom az évek során. Aki mindezek ellenére mégis minket választ, az valószínűleg azért teszi, mert tudja, hogy nálunk mindig friss árut kap. Épp ezért nem zavar ennek a boltnak a közelsége, a törzsvásárlóink úgyis hozzánk jönnek. A keserédes monológot hallgatva egy pillanatra a szemben lévő kirakatra tévedt szemem, és rádöbbentem, hogy tulajdonképpen, most pontosan a kistermelők és a multicégek harcának frontvonalán vagyok, hiszen itt szemtől-szemben áll a piac és a bolt. Ezen elmélkedve továbblépek, és egy nem túl rózsás hangulatú virágárus standja előtt találom magam. Mária öt éve nyugdíja kiegészítésként kínálja kerti bokrétáit a vásárlóknak, így ő is jókora tapasztalattal rendelkezik az általam vizsgált problémát illetően.

- Ez egy nagyon frekventált hely, ennek ellenére általában elég gyönge a forgalmunk. Régebben sokkal több vevő jött hozzánk. Szerintem az a legnagyobb probléma, hogy kevés az emberek pénze. Én nyugdíjas vagyok, úgyhogy tudom mennyit ér manapság a pénz. Négy-öt százalékot emeltek a nyugdíjamon, a közüzemi díjak viszont nagyobb mértékben emelkedtek, ezért rá vagyok kényszerítve, hogy kijárjak ide a piacra. Hiába csak a benzinárak emeléséről beszélnek az emberek, az mindent visz magával a szállítási költségek miatt. - véli Mária, aki ezek szerint nem az óriásvállalatokban látja a nehéz körülmények okozóit. Persze a szomszédos szupermarketben nem is árulnak virágokat.

Következő etapom egy nagyon gusztusos zöldségekkel megrakott asztalnál kezdődik. Mihály bácsi már jócskán a hetvenes éveit tapossa, és noha telve vannak még a ládái, meglepően vidám hangulatában érem.

- Őstermelő vagyok. Ami megterem a kertemben, azt hozom ki a vevőknek. A Petőfi Telepen van egy kétszáznegyven négyszögöles telkünk, azon termeljük a háztáji zöldségeket a feleségemmel. - Persze azért ez nem működik ilyen egyszerűen. - Az őstermelői igazolvány kiváltásához a telekkönyvi kivonat bemutatásával kell igazolnom, hogy van olyan terület a birtokomban, ahol meg tudom termelni az árukínálatomat. Én csak a fölösleget szoktam elhozni otthonról, mert kár lenne, ha ránk romlana. Hely van a földben, időm is van, miért ne használnám ki? - Még mielőtt azt hinném, hogy végre egy elégedett emberrel beszélgetek, kissé lelombozó mondatokat kell hallanom tőle. - Amikor elkezdtem a piacozást, még aránylag nagy volt a kereslet, de manapság nagyon kevesen jönnek hozzánk. Nem is értem az egészet. Mi, termelők sokszor olcsóbban adjuk az árut, mint a kereskedők, mégis tőlük vásárolnak inkább. Lehet, hogy azért, mert hozzájuk mindennap járhatnak a kuncsaftok és odaszoknak, de ebben nem vagyok biztos. Leginkább csak kedden és pénteken szoktam kijönni, mert annyi árum nincs, hogy minden nap itt legyek. A nagybanira meg nem járok utánpótlásért, mert az nem tartom etikusnak. Aki megismert bennünket és a kínálatunkat, az tisztában van a minőséggel, ezért bátran fordul hozzánk. Például a zöldséget és a répát szépen megmossuk, megpucoljuk, hogy a vevő egy mosás után már dobhassa is a fazékba. - Ez ám a vevőbarát kiszolgálás, így talán érthető, miért keresik föl sokan az idős házaspárt, ha egy jó zöldségleveshez kell alapanyag.

A piac másik végén egy mosolygós hölgy telepedett le. Ökrös Lajosné olyan meggyőzően tukmálja rá portékáját a járókelőkre, mintha egész életében ebből élt volna. Pedig kiderül, hogy ez a feltevés közel sem helytálló.

- Amíg volt munkahelyem nem foglalkoztam sem a termeléssel, sem az árusítással. A fiam őstermelő, mi pedig segítünk neki a férjemmel. - mondja a rokkantnyugdíjasként is munkára kényszerülő kofa. Kisvártatva az is kiderül, ő miben látja gyér érdeklődés okát. - Amikor a Fidesz volt kormányon, még ment a piac, de amióta a jelenlegi kormány van hatalmon, nem mennek dolgok. Egyre kevesebb a vevő. Nincs az embereknek pénze. Hiába jönnek le, csak nézelődnek és elmennek anélkül, hogy vásárolnának valamit. Nekem is huszonnyolc éves munkaviszony után van harmincezer forintos nyugdíjam, ebből nem tudunk palotát építeni. Ez egy rossz vicc! A Kárász utcán egy pár cipőt kapnék a pénzemen! Épp elég kifizetni a közüzemi számlákat, a vásárlásra már szinte semmi sem marad. Ha lehetne, inkább elmennék dolgozni, mert ebből a nyugdíjból nem lehet megélni, csak hát munkalehetőség sincs. A külföldi multi cégek is jócskán befolyásolják a forgalmunkat. Én nem is engedtem volna meg, hogy bejöjjenek az országba, mert a magyar termékeket szorítják háttérbe. Szerintem észre lehet azt venni, melyik a magyar termék és melyik a külföldi. Mi azért lehetünk versenyben, mert a vevőink tudják, hogy nálunk mindig friss árut kapnak. Na ezért kell minden nap kijönnünk, mert az áru gyorsan lehervad, akkor pedig már a kutyának sem kell. - Tanulságos túra volt, mert mindegyik árus másként látja a lehetőségeit, és a problémák forrását is. Nincs tehát egyetértés a kollégák között.

A rivális nem izgul, de azért figyel

Persze a másik felet is illenék megkérdezni, miként vélekedik a szomszédokról, ezért a bemegyek a boltba is. A gusztusosan feldíszített, déli gyümölcsöktől roskadozó zöldséges standnál egy roppant segítőkész eladó a bolt egyik vezetőjéhez vezet érdeklődésem kielégítésére, aki nagyon szívesen áll rendelkezésemre

- Öt éve működik itt a cégünk és azt tapasztaltuk, hogy nem nagyon befolyásolja a forgalmunkat a szomszédságunkban lévő piac, úgyhogy nincsen vele problémánk. Az áruválasztékunk és az áraink sem nagyon változnak a kinti kínálat miatt. Persze mindig megnézzük, hogy milyen árak vannak a piacon, mert nem szeretnénk túl drágák lenni. - Kérdésemre azt is elmondja, miként vélekedik a versenyhelyzetről. - A kínálat nagyjából ugyanaz mindkét helyen, de ők a fóliából nyilvánvalóan olcsóbban tudnak árulni, mint mi, mert nekünk szabott árakkal kell, dolgozunk. Persze ha nálunk is szépek az áru, akkor úgyis elviszik azokat a vevők.

A vevők tudják, hol kell vásárolni

Ilyen egyszerű lenne a helyzet? Erről azért az illetékeseket is jó lesz szóra bírni. Egy ifjú hölgy épp kilép a fotocellás ajtón, amikor megszólítom. Arra kér, kísérjem el az egyik zöldséges standhoz, mert nagyon siet.

- Egyetemista vagyok és albérletben lakom, ezért az anyagi lehetőségeim behatároltak. A zöldségféléket általában a piacon szoktam megvenni, de a többi élelmiszert a boltból viszem. Örülök ennek a kis piacnak, mert így a friss áruhoz is mindig hozzájutok, és nem kell elmennem a Cserepes sorra vagy a Mars térre. - mondja Csilla a Csillag térről. Közben Sándor, a középkorú asztalos sem hagyja szó nélkül a hallottakat.

- Szerintem is nagyon jó dolog ez a piac itt, mert van egy kis nyüzsgés, meg persze friss gyümölcsöket is lehet kapni. Szívesebben vásárlok itt paprikát, mint azokat a dobozolt szörnyűségeket, az ízüket össze sem lehet hasonlítani. - Végül egy igazi szakértőt is sikerül szóra bírnom.

- Vegetáriánus vagyok, úgyhogy nekem nem mindegy, honnan vásárolok. - mondja büszkén Laura, aki egyetemünkön tanul. - Ez a piac szuper! Közel van, mindig friss az áru, a minősége pedig megbízható. Sosem volt még panaszom az itteni zöldségekre, gyümölcsökre. Sajnos télen nem nagyon jönnek az árusok, olyankor kénytelen vagyok a zöldségeshez vagy a boltba menni.

Úgy tűnik tehát, hogy megfér egymás mellett békében a piac és a szupermarket. Annak ellenére, hogy kénytelenek konkurálni egymással, mindkét félnek megvan a vevőköre, hiszen mindkét helyen fogynak zöldségek és gyümölcsök. Ha nem így lenne, akkor valamelyik oldalon előbb utóbb biztosan lehúznák a rolót.

2005. május 12.