 |
 |
|
Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja |
 |
|
„Aki szereti a munkáját, annak ez nem fáradság”
|
|
Fél tízkor találkozunk Budapesten a Kőbánya-kispesti metrómegállónál, bár Csaba munkanapja már sokkal korábban kezdődött. Főállásban ugyanis a Fővárosi Állategészségügyi Állomás ferihegyi kirendeltségén, pontosabban a Ferihegyi Állatorvosi Szolgálatnál dolgozik, huszonnégy órás műszakban, havonta hét napot. Az utasok csomagjait kontrollálja, nehogy valamilyen fertőzött élelmiszer vagy állati eredetű termék kerüljön az országba, illetve az Európai Unióba. Reggel kilenckor végzett, s rögtön robogott értem a kocsijával, hogy haladjunk tovább. A mai programja nem is olyan sűrű, néhány házi kedvencet és lovat kell beoltani, illetve a kisállat-rendelőben övé az orvosi műszak. Bevásárlás az állatpatikában A fél várost átszelve először egy újpalotai állatpatikába tartunk, mert nem vett mára elég szérumot a lovak veszettség elleni oltásához. De nincs megállás, irány a Ferenczy család, Csaba kislányának keresztszülei. Vár már minket Bodri és Bubu, meg egy kismacska az éves oltás miatt. Bubu morog egy kicsit, nem nagyon tetszik ez a macera. Csaba nyugodt hangon csendesíti, nehogy úgy érezze, ő az úr a háznál. Bodri csak későn eszmél, miért is csalták be a lakásba, de már nem menekülhet. A stresszt csökkentendő, kis töpörtyűt kap. Az oltást olyan gyorsan adják be neki meg, hogy fel se tűnik, a drága liba jutalomfalat már el is maradhat. A macska hagyja magát, így lassan indulhatunk is a mogyoródi lovardához. Túljárni a lovak eszén Bepréseljük magunkat János platós kocsijába, azon ugyanis van autópálya-matrica, s így elkerülhetjük a zötykölődős utat. A pályán még nincs is gond, letérve róla viszont az idő kezd megtréfálni minket. A csúszós, havas lejtőn pörög rendesen a nyári gumi, János kínozza a motort, de az elemeket legyőzve fél tizenkettőre csak feljutunk a kukukkhegyi lovardába. Csaba Roxyval kezdene, de az enyhén szólva gömbölyded kutyának nem akaródzik megjelenni, csak nagy nehezen kerül elő az oltásra. A macskának meg se híre, se hamva. Az oltást a féregtelenítés követi: a fehér pasztát a nyelv alá kell benyomni a műanyag fecskendőből. Itt azért már gondok akadnak, a lovak nyilván nem nagyon értékelik a beavatkozást. Csicsivel van a megint a legtöbb probléma, úgy felemeli a fejét, hogy egyik gondozója sem éri el, várni kell egy kicsit. János megragadja a ló nyelvét, félrehúzza, hogy belenyomja a sűrű krémet a szájába. Időközben Feri is megérkezik a közeli telkéről. Próbálnánk eljutni három lovához a kocsijával, csak hát hiába négykerék-meghajtású a kocsi, a nyári gumik miatt az út ismét kifog rajtunk. Megfordulni nem tudunk, így tolatunk lefelé a lejtőn, de gödrök megdobják az autót, s a kerítés vészes közelségbe kerül. Nincs más hátra, ki kell szállni, meg kell tolni az autót. A kerék pörög, a kocsi gurul felénk, csak többszöri próbálkozás után sikerül kitolni az útra. A másodszor már rutinosan lökjük vissza a kocsit a megfelelő nyomvonalba. A lovak egy nagy karámban álldogálnak, mindaddig, amíg Feri meg nem indul feléjük a kötőfékkel, mert akkor nekiiramodnak. A férfi rohan utánuk, s néhány kör után sikerül befogni a pónit, meg egy fehér lovat. - Fogd csak meg, nem fog elrohanni – mondja Feri, s rám bízza az állatot. A póni nem nagyon hagyja magát, amilyen kicsi, olyan erős, rángatja a férfit, megkerüli Csabát, amikor megpróbálja beadni a szurit. Másodszorra sikerül csak beoltani, majd kötőfékestül elrohan, Feri alig tudja levenni róla. Ezek után némileg megrémültem, hogy fogom én megtartani az állatot, amíg oltják, de szerencsére átvállalták a feladatot. A harmadik ló beoltásával nem is volt gond. Adódott viszont más probléma: apró kis kerek hegek a ló hátán. Kezdődik a tanakodás, hogy feltörte-e a nyereg, vagy mi okozhatta még a sebeket. Csaba gondolkodik, szerinte valószínűleg bagócsok nyoma: a rovar petéit a ló bőre alá köpi, s lárvái a húst lakmározva nőnek, majd kimásznak, s a földben bebábozódnak. Ellene is hatékony a féregtelenítés, de Feri csak később adja be nekik. És egy végső jó tanács Csabától, hogyan lehet túljárni a lovak eszén. Mivel nem igazán kedvelik a tortúrát a pasztával, ezért trükköt kell bevetni: a félbevágott almába nyomott a féregtelenítőt minden ló szívesen megeszi. Nemsokára János is megjelenik értünk a kocsival, hozta magával a megkerült macskát is. Nem igazán bizonyult ez jó megoldásnak. Látogatás az Állatszigeten Mi is visszaindulunk Pestre a kocsiért, s mivel nem szorít az idő, egy tál szőlő mellett van még idő egy kis beszélgetésre. Csak lassan szedelődzködünk, kiugrunk még az Állatszigetre, mely többek közt az állat- és természetvédelmi kérdésekkel egyaránt foglalkozó oktatóközpont, illetve kutyamenhely is egyben. A vadonatúj kennelekben itt várnak a talált illetve beadott kutyák új gazdára. Csaba is egyike volt azoknak, akik létrehozták a menhelyet fenntartó Rex Kutyaotthon Alapítványt, viszont összeférhetetlenség miatt a kuratóriumi tagságát fel kellett mondania, hogy az alapítvány rendelőjében dolgozhasson. Egyébként ő és két társa műtik kint szükség esetén a kutyákat. Most nem akad hirtelen semmi dolga, nem kell egyetlen állatot sem megvizsgálnia. A hátsó szobában talál egy mandarint, s gyorsan befalja: a pár szem szőlő után ez az első étkezése, mióta találkoztunk… Indul a műszak a kisállatkórházban Már háromnegyed három, amikor a káposztásmegyeri Rex Kisállatrendelőbe érünk. Nem túl nagy, két vizsgálóból, meg egy műtőből áll. A váró egyelőre üres, így Csabának van még ideje átöltözni, felveszi a zöld műtősnadrágját, hozzá egy kék felsőt is. Még ketten vannak rajtunk kívül, a fiatal asszisztenslány Zsu, és a még fiatalabbnak tűnő Krisztina. „Gyógyszertári asszisztens”, ahogy Csaba viccből bemutatja, valójában nála kell fizetni a páciensek kezeléséért. Illetve van még egy „munkatárs”: itt bóklászik egy fekete, gazdára váró apró macska. Nem tudták máshol elhelyezni, négy testvére már új otthonra lelt, neki még várni kell egy kicsit. A belevaló apróság ugyanis mindig valami galádságon töri a fejét, teljes erőből ugrik fel például az ajtófélfára, így igazából kertbe ajánlják, nehogy a lakást szedje szét. Nem sokat kell az első kliensre, a gennyedző fülű boxerre várni. Nem igazán tűri a vizsgálatot, nyöszörög, rángatja a fejét. A hideg fém elől, amivel Csaba belenézne a fülébe, mindig kitér. Alig lehet megvizsgálni. De doktor türelmes, nyugodt hangon csitítja, s megvan az eredménye: sikerül mintát venni a váladékból, amit el lehet küldeni a laborba. Az elképzelés egyszerű: a kutya egy idő után ráül az ajtóra, s a rácsokon keresztül befér egy fecskendő, így el lehet kábítani. Elméletileg legalábbis. Valójában ugyanis nem nagyon hagyja magát átverni, izeg-mozog a ládában, sokáig nem sikerül megszúrni. Utána csak pár perc kellett, gyorsan hat az altató, s máris könnyebben kezelhető az állat. Zsu a hátára fekteti a műtőasztalon, s géz segítségével kikötözi a lábait az asztalhoz. Az állat teljesen szétterül, s kezdődhet az előkészítés: először nyíróval levágja a hasán a szőrt, majd pengével tükörsimára borotválja. Közben Csaba felkapja a műtőssapkát és –maszkot, illetve belebújik a kikészített kesztyűbe. - Nem akarsz bejönni? – invitál Zsu a műtőbe, de igazából nincs merszem hozzá. A kezdeti metszésekről inkább lemaradok, csak később kezdem követni az eseményeket. Csaba kis vágást ejt, alig vérzik a seb. Kihúzza a petevezetéket, hogy elkösse. Az egész műtét igazából elég rövid, alig telik el fél óra, amikor már az öltéseket is befejezi. A kutyát beteszik a szállítóketrecébe, viszik is vissza átmeneti lakhelyére. A műtétet az alapítvány állja, ami nem kis összeget jelent, körülbelül huszonnyolcezer forintot. Nem olcsó dolog az állatok gyógyítása, horribilis a kezelések ára. Döntés élet és halál fölött Két gazdi pár perc múlva egy spánielt hoz be. Szegény már napok óta nem tud ráállni a hátsó lábaira. Valószínűleg összecsúsztak a hátsó gerinccsigolyái, s ez akadályozza a mozgásban. Kis étvágya van még, viszont nem tudja elvégezni a szükségét, kong a hasa, annyira felpuffadt a bélgázoktól. Csaba nem sok reményt lát, hogy valaha is meggyógyul. Még elkábítja, hogy alaposabban, fájdalommentesen megvizsgálja, de semmi biztatót nem talál. A feleség már sír, tudja, hogy csak egyetlen megoldás van. El akar búcsúzni az állattól, de az már annyira kábult, hogy nem igazán érzékel semmit a világból. Zokogva simogatja meg és öleli magához, még megpuszilja, amikor Csaba hátraviszi a műtőbe. Csak egy szúrás a szívbe, s várni kell, míg elalszik. Nem tart sokáig. Fehér lepedőbe burkolva kapja vissza a házaspár. Vizsgálatok hosszú sora De a munka halad tovább, nincs idő elgondolkodni az életen. Vár már a cukros kiskutya, akit diétára kell fogni, és valószínűleg inzulinozni kell. A fekete labrador is türelmetlenül vakarózik, csak úgy hemzsegnek benne a bolhák. Ütemesen kopog a lába alatt a fém vizsgálóasztal, alig bírja abbahagyni kaparászást. Szteroid injekciót, meg bolhairtó cseppeket kap, és egy parancsot a gazdája, hogy mindent semmisítsen meg, amin a bolhák élősködhetnek. Nemsokára Pisti megint felbukkan a rendelőben, egy néni betegeskedő, foltos macskát küldött be vele, de hevesen tagadta, hogy bármi köze lenne hozzá, csak odaszokott az ajtóhoz. Zsu kirohan némi péksüteményért a közelbe, Csaba két vizsgálat közt sietve tudja csak megenni a „bőséges” és „tápláló” ebédet. - Jön a karácsony, az embereknek nincs pénzük. Minden kezelést, ami nem sürgős inkább jövőre hagynak… – magyarázza Csaba. - Olyan nagy csomó volt, hogy egy madzaggal fel kellett kötnöm a műtőlámpára, hogy körbe tudjam metszeni – avat be később a műhelytitkokba a doktor úr. Jön Totó is, a nagyhangú uszkár, aki mindenkit megugat, senkit nem hagy szó nélkül. Vizelettartási problémái vannak, most egy új gyógyszert próbálnak ki rajta… Fél órával zárás előtt még egy nő próbálkozik, meg akarja vizsgáltatni a macskáját, hogy alkalmas-e tenyésztésre, nincs-e fertőző betegsége. A macska nyilvánvalóan most lábalt ki egy fertőzésből, még nedves az orra a náthától. Beteg alomból hozták. De a labor, ahová a mintát küldenék, már zárva van, így nem molesztálják a macskát felesleges vizsgálatokkal. Pont zárszóra érkezik az utolsó páciens. Neki is varrat húzódik végig a combján, csak neki kinyílt a seb, ráadásul felül. A genny így nem tud alul kifolyni, gyűlik folyamatosan. Ha így megy tovább, ki kell nyitni, és újra kell ölteni az egészet. Most még hazaküldi Csaba a gazdáját, hátha még rendbe jön a fertőtlenítéstől, de lehet, hogy vissza kell még hozni. Irány haza Pontban nyolckor Csaba bezárja rendelőt. Egy darabig elvisz kocsijával, pont egy irányban lakunk. Fél kilenckor búcsúzunk el egymástól. Már majdnem két napja nem látta feleségét és kislányát, de mosolyog, s egy mondatban sikerül összefoglalja, amit egész nap sugárzott belőle: |
|
2005. december 9. |
Bekő Csaba állatorvos a családom régi barátja, nem mellesleg tizenhárom éven keresztül vigyázott a kutyám egészségére. Morzsi sajnos már nem él, Csabával a jó kapcsolat viszont továbbra is megmaradt. Amikor megkérdezem, elkísérhetném-e egy munkanapján, azonnal rávágja az igent. Még azt is felajánlja, hogy értem jön a megbeszélt helyre.
