 |
 |
|
Az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja |
 |
|
A bíró is sportember
|
|
Aki szereti a focit, az biztosan utálja a bírókat. Ebben megegyezhetünk, mert ők olyan aljas ördögi lények, akik mindenkinek csak bosszúságot okoznak, pusztán már a létezéssükkel. Szóval egyszerűen nem lehet szeretni őket. Épp ezért elgondolkodtató, sőt megdöbbentő, hogy néhány elvetemült mazohista mégis ezt a hivatást választja kenyérkeresésre. Mi vesz rá egy egészséges embert arra, hogy hétről-hétre megaláztatásnak tegye ki magát, vállalva azt, hogy leköpik, megverik, szidalmazzák? Ennyi erővel politikai pályára is állhattak volna, ráadásul az sokkal jobban fizet. Miért? Tehetjük föl jogosan a kérdést.
|
|
2004. december 6. |
Meg is kapjuk a választ, ha elolvassuk a világ jelenlegi legjobb
futballbírójának tartott Pierluigi Collina könyvét. A talján "rigó"
miután felért karrierje csúcsára, úgy gondolta megosztja mindenkivel
működésének legemlékezetesebb pillanatait, a kezdetektől egészen
a közelgő befejezésig. A nyolc fejezetben elmondja, hogyan került
a síp a szájába, még ifjúkorában. Feleleveníti legemlékezetesebb
meccseit, köztük a 1999-es BL-döntőt, amelyen Manchester "vörös
ördögei" másfél perc alatt kerültek a pokolból a menyországba, valamint
a 2002-es világbajnoki finálét, amelyen beteljesült élete álma.
Fény derül a kulisszatitkokra, például arra is, hogy miért lett
kopasz. Beszél a magánéletéről, a családjáról, szokásairól. Még
mielőtt minden olvasó azt gondolná, hogy ez egy szokásos önéletrajzi
limonádé, meg kell említeni a könyv jelentős hányadát képző szakmai
értekezést, amelyben a világ hatszoros legjobbja bemutatja mit,
hogyan szokott csinálni! Meg tudhatjuk azt is, hogy a bíró valójában
sportember, és nem egy döntnök. Ez a néhány fejezet egy amolyan
útravaló a fiatal követőknek. Természetesen a filozófia sem maradhat
ki a történetből, de épp ez emeli föl az egyébként nem túl színvonalas
irományt a tucat kategóriából. Roppant érdekes ugyanis az ő szemszögéből
nézni a dolgokat: a labdarúgást, a szabályokat és azok alkalmazását,
valamint a játékvezetői szakmát. Collina könyve nagyon könnyen olvasható
és emészthető, ámde rendkívül tanulságos olvasmány, főleg egy olyan
országban, ahol az utóbbi húsz esztendő legnagyobb futballsikerének
az tekinthető, hogy Puhl Sándor fújta 1994-ben a vb-döntőt.
