Szabó Endre

Amit szabad Sivori-nak,
nem lehet a Camoranesi-nek

Egy argentin az olasz válogatottban. Nemzetiségi kérdés foglalkoztatja mostanában Olaszország sportközvéleményét, vagy csak hiúságból tört ki a botrány?

Számtalanszor előfordult már, hogy egy futballista, valamilyen okból, nemzetiséget váltott, és új hazájának kívánt dicsőséget szerezni. Bizonyára sokan emlékeznek a nemrég elhunyt Kubala Lászlóra, aki az 50-es, 60-as években Magyarország, Csehszlovákia és Spanyolország labdarúgó válogatottjában is szerepelt. A legendás Puskás Öcsi, az „Aranycsapat” kapitánya, a Honvéd és a Real Madrid büszkesége éppúgy szerepelt a spanyol-, mint a magyar válogatottban. 1956-ban a Honvéd BEK-meccset játszott a Bilbao-ban és Öcsi-bácsi nem jött haza (érthető okból). A 62-es chilei vb-n már az ibériai 11-et erősítette, az argentin Di Stefánóval egyetemben. A volt gyarmatbirodalmak válogatottjaiban (Hollandia, Portugália, Franciaország) gyakran szerepeltek bevándorlók. A Portugál labdarúgás történetének legnagyobb alakja Eusebio Mozambikban született. A 80-as, 90-es évek egyik legjobb futballistája, a holland Ruud Gullit Suriname-ban látta meg a napvilágot, csakúgy, mint Davids, Seedorf, Bogarde, Reiziger, és Winter, de többtucat hasonszőrű focistát sorolhatnék még. A legjobb példa talán a világ- és Európa-bajnok francia válogatott, ahol rengeteg a nem „igazi” francia. Zidane Marseille-i születésű, de algériai ősei vannak, Djorkaeff örmény származású, Vieira Zöldfoki - Szigetekről érkezett szülők ghánai gyermeke, Lizarazu baszk, Thuram Guadalope szigetén jött világra, Dessailly ugyancsak ghánai, Trezeguet papája argentin, Henry ereiben karibi vér csörgedezik, Karembeu új-kaledóniai, hogy csak a legnagyobb neveket említsem.

A fél ausztrál válogatott horvát származású (Viduka, Didulica, Popovic, Vidmar, Skoko), de akadnak görögök és olaszok is a csapatban. A török szövetség hazahívja a külföldi vendégmunkások gyermekeit: Ilhan, Ümit Davala, Bastürk Németországban nőttek föl, Musztafa Izzet pedig Angliában. A törökök ugyebár a világ harmadik legjobbjai jelenleg. Rengeteg példa reprezentálja tehát a problémát, és az esetek többségében befogadják, elfogadják a külföldi légiósokat, még akkor is, ha kulturálisan, vagy származásilag semmilyen kapcsolatban sem állnak velük. Példa erre a nigériai Olisadebe, akiből lengyel lett, és nagyon kedvelik új hazájában, naná, ontja a gólokat a válogatottban.

Nemrég történt egy, az előbbiekhez hasonló eset, amely mégis megosztotta a labdarúgást szeretők véleményét, elsősorban az olaszokét. Február 12.-én az argentin Mauro Camoranesi pályára lépett az olasz válogatottban. Megtehette ezt a Juventus játékosa, hiszen olasz útlevéllel is rendelkezik. Hogy lehet ez? Nos, Mauro okos fiú, tudja, hogy a Bosman-szabály óta az EU-n kívüli sportolók nehezen tudnak érvényesülni Európában, csak az igazi klasszisoknak van sansza, ezért rokonaira hivatkozva felvette az olasz nemzetiséget. Nem is volt ezzel semmi probléma, hiszen klubcsapata helyzetét is megkönnyítette, mert felszabadult egy "idegenlégiós" hely. Hasonlóan cselekedett a Manchester United sztárja, Veron is, meg több tucat dél-amerikai társa. De a történet itt nem ért véget, mert Veron argentin válogatott lett, Camoranesit viszont sosem hívták meg a "gauchók" keretébe. Trapattoni mesternek azonban megtetszett a szélső játéka, és beválogatta a "squadra azzurába", és a dél-amerikai fiú elfogadta a "behívót". Ekkor tört ki a botrány. Számos olasz „tifoso” dühöngött, szentségelt, hallani sem akartak arról, hogy egy idegen rúgja a bőrt az azúrkékek között! Meg lehet ezt is érteni, azt hiszem.

Még mielőtt mindenki igazat adna ennek a tábornak, hadd említsem meg azt az apróságot, hogy Camoranesi esete nem egyedi az olasz labdarúgás történetében. A múlt század közepén ugyanis, már pályára lépett egy argentin „Csizmaország” legjobbjai között. Omar Sivori neve csak az idősebbeknek lehet ismerős. A legendás balösszekötő 18-szoros argentin és 9-szeres olasz válogatott volt. A „Nagy Fej” a River Plate-ből került a Juventus-ba, ahol remekül játszott, nyolc szezon alatt 144 gólt rúgott, majd 1961-ben megválasztották Európa legjobbjának. Bármennyire furcsa akkor nem szentségeltek a taljánok, hogy mit keres egy argentin a nemzeti csapatban. Persze Sivori félisten volt, Camoranesi „csak” egy halandó.

Azt hiszem ez inkább hiúsági kérdés, mint nemzetiségi. Persze ha Mauro lőne egy gólt az argentinok ellen, mondjuk a vb-döntőn, Biztosan megszeretnék őt is.

2003. május 6.