Dobos Sándor

Mert a jég az csúszik…

Már négy embert kellett meggyőznöm arról, hogy Sebestyén Júlia nem azért nyerte meg az Európa-bajnoki címet, mert Budapesten rendezték meg a kontinensviadalt. Persze egy sportrajongó elfogultan, olykor szenvedélyesen nagyítja fel a műkorcsolyázó klasszis (mert igenis az) eddigi eredménysorát. A miskolci lány 1999-ben rögtön hatodik, tavaly pedig bronzérmes lett az EB-n, mellesleg olimpiai nyolcadik és vb hetedik helyet csípett meg. Illetve nem csípett, hanem hódított el. Megérdemelten, már akkor is. A fent említett, azóta már meggyőzött négy személy az EB előtt jószerivel nem is hallott Sebestyénről meg Pavuk Viktóriáról (ő első felnőtt versenyén negyedik lett), sőt megkockáztatom, a műkorcsolya hazai működéséről sem tudtak.

A hiba nem az ő készülékükben van. Az olykor a mindennapos működésért elkeseredett harcot folytató elfeledett sportágak jelentékeny táborát erősítik a korcsolyázók is. Miközben tudjuk, hogy soha nem jön el az a pillanat, amikor mindenki elégedett lesz a sportfinanszírozással, azért Pavuk Viktória gálán előadott produkciója, és az azt körülvevő fellegjáró hangorkán (közönség gratula!) láttán az ember dühöngeni kezd. A háttérben, szép csendesen dolgozó és harcoló sportolók egy-egy nagy sikere figyelmeztetés. Felhívás az illetékes szerveknek, netán szponzoroknak. A finanszírozás egyik forrásaként a Nemzeti Sportszövetség nemrég osztotta szét a maga munícióját, a rádióamatőrök például milliókkal többet kapnak a legeredményesebb olimpiai sportág, a vívás képviselőitől, de a kutyafogat-hajtókat is érdemesnek találták a dotálásra egy-két millióval. A logikátlan osztás nem is maradt visszhang nélkül, jogosan tiltakoztak az ellen. Mégiscsak furcsa, amikor a küzdősportok (van belőlük bőven) együttesen többre hivatottak, mint például a kézilabdázók. Minden elismerésem az ország hírnevét öregbítő keleti harcművészeké, ugyanakkor számtalan vállfaj és szervezet létezik, így öt-hat profi meccs után világbajnok lehet egy-egy igyekvő. A médiumok nem szentelnek nagy figyelmet a focin kívüli eseményeknek, boldoguljanak azok, ahogy tudnak. Vagy fent maradnak vagy eltűnnek a süllyesztőben. Ehhez persze szerencse és balszerencse is kell. Sebestyén Júliának szerencséje volt. Az EB előtt egy héttel a lottósorsoláshoz asszisztált, és reménykedett. Nem kertelt, profin nyilatkozott, csakúgy, mint az aranyérem megszerzését követően. A magyar műkorcsolya első egyéni Európa-bajnoka (1955-ben a Nagy-testvérpár lett első jégtáncban) a győzelem után türelmesen hallgatta a riporter kissé bugyuta kérdéseit. Elmondta, hogy sokat készült, rengeteget dolgozott ezért a sikerért, nem bízta el magát a kűr után, hiszen szavaival: a jég az csúszik, bármi előfordulhat. Előfordult. A dobogó legtetején nem tudta eldönteni, sírjon vagy nevessen. A sportrajongó sem hallgatta még meg a magyar himnuszt ilyen furcsa érzésekkel. Van Európa-bajnokunk műkorcsolyában. Ízlelgetni kell. Mindenesetre én boldogan magyarázkodom és győzködöm. Ők meg győzzenek.

2004. február 24.