Már négy embert kellett meggyőznöm arról, hogy Sebestyén Júlia nem azért
nyerte meg az Európa-bajnoki címet, mert Budapesten rendezték meg a kontinensviadalt.
Persze egy sportrajongó elfogultan, olykor szenvedélyesen nagyítja fel
a műkorcsolyázó klasszis (mert igenis az) eddigi eredménysorát. A miskolci
lány 1999-ben rögtön hatodik, tavaly pedig bronzérmes lett az EB-n, mellesleg
olimpiai nyolcadik és vb hetedik helyet csípett meg. Illetve nem csípett,
hanem hódított el. Megérdemelten, már akkor is. A fent említett, azóta
már meggyőzött négy személy az EB előtt jószerivel nem is hallott Sebestyénről
meg Pavuk Viktóriáról (ő első felnőtt versenyén negyedik lett), sőt megkockáztatom,
a műkorcsolya hazai működéséről sem tudtak.
A hiba nem az ő készülékükben van. Az olykor a mindennapos működésért
elkeseredett harcot folytató elfeledett sportágak jelentékeny táborát
erősítik a korcsolyázók is. Miközben tudjuk, hogy soha nem jön el az a
pillanat, amikor mindenki elégedett lesz a sportfinanszírozással, azért
Pavuk Viktória gálán előadott produkciója, és az azt körülvevő fellegjáró
hangorkán (közönség gratula!) láttán az ember dühöngeni kezd. A háttérben,
szép csendesen dolgozó és harcoló sportolók egy-egy nagy sikere figyelmeztetés.
Felhívás az illetékes szerveknek, netán szponzoroknak. A finanszírozás
egyik forrásaként a Nemzeti Sportszövetség nemrég osztotta szét a maga
munícióját, a rádióamatőrök például milliókkal többet kapnak a legeredményesebb
olimpiai sportág, a vívás képviselőitől, de a kutyafogat-hajtókat is érdemesnek
találták a dotálásra egy-két millióval. A logikátlan osztás nem is maradt
visszhang nélkül, jogosan tiltakoztak az ellen. Mégiscsak furcsa, amikor
a küzdősportok (van belőlük bőven) együttesen többre hivatottak, mint
például a kézilabdázók. Minden elismerésem az ország hírnevét öregbítő
keleti harcművészeké, ugyanakkor számtalan vállfaj és szervezet létezik,
így öt-hat profi meccs után világbajnok lehet egy-egy igyekvő. A médiumok
nem szentelnek nagy figyelmet a focin kívüli eseményeknek, boldoguljanak
azok, ahogy tudnak. Vagy fent maradnak vagy eltűnnek a süllyesztőben.
Ehhez persze szerencse és balszerencse is kell. Sebestyén Júliának szerencséje
volt. Az EB előtt egy héttel a lottósorsoláshoz asszisztált, és reménykedett.
Nem kertelt, profin nyilatkozott, csakúgy, mint az aranyérem megszerzését
követően. A magyar műkorcsolya első egyéni Európa-bajnoka (1955-ben a
Nagy-testvérpár lett első jégtáncban) a győzelem után türelmesen hallgatta
a riporter kissé bugyuta kérdéseit. Elmondta, hogy sokat készült, rengeteget
dolgozott ezért a sikerért, nem bízta el magát a kűr után, hiszen szavaival:
a jég az csúszik, bármi előfordulhat. Előfordult. A dobogó legtetején
nem tudta eldönteni, sírjon vagy nevessen. A sportrajongó sem hallgatta
még meg a magyar himnuszt ilyen furcsa érzésekkel. Van Európa-bajnokunk
műkorcsolyában. Ízlelgetni kell. Mindenesetre én boldogan magyarázkodom
és győzködöm. Ők meg győzzenek.
|