Dobos Sándor

Véget ért egy álom?
Fájó, 2: 1-es vereség Svédországtól az EB- selejtezőn

Rég nem látott várakozás és figyelem előzte meg a magyar labdarúgó válogatott Svédország elleni Eb- selejtezőjét. A Lengyelországban elért 0: 0-s döntetlen újra rózsaszínűvé tette a magyar futballvalóságot, újra fogadkozások, remények fogalmazódtak meg Királyék szereplésével kapcsolatban. Az elmúlt években láttunk már hasonló felbuzdulást, de a végén mindig elbukott a nemzeti csapat, olykor a balszerencse, olykor a papírforma miatt. Puskás Ferenc 76. születésnapja még inkább doppingolhatta a játékosokat: az esetleges győzelemmel hosszú távra maguk mellé állíthatták volna a kiábrándult magyar szurkolókat. Nem tették…

Egy vidéki újságíró számára ma már nem okoz nagyobb meglepetést a fanatikus magyar drukkerek metróbeli tevékenysége, az azonban már igen: miért kerülnek szóba egy magyar-svéd derbi előtt keleti szomszédaink. A fiatalok szerint be kell vonulni Bukarestbe, és szét kell tiporni, meg kell alázni az ottaniakat. A felhívást néhány válogatott jelző is színesítette. Puskás Ferenc éltetése már jobban tetszett a munkából haza igyekvő fővárosiaknak, akik meglepően tájékozottak voltak az esti meccsel kapcsolatban: az egyik idős néni még azt is tudta: ha nyerünk, a selejtezőcsoport élére ugorhatunk.

Már csak öt, négy, három, kettő, egy… A Népstadion lépcsőin felérve a magamfajta sportőrültnek mindig megdobban a szíve: a lelátóról a látvány mesés, különösen akkor, amikor a vidéki focimeccsekhez szokott újságírót kisebb csomag várja a sajtóteraszon: ásványvíz, üdítő és pogácsa jár a pozitív tudósításokért. Megérkezésemkor már javában tartott Arató András magánszáma, aki éppen Novotny Zoltánt és Knézy Jenőt faggatta: Milyen érzés üres lelátók mellett közvetíteni a Népstadionból? Szőke István, Dunai Antal, Telek András, Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Esterházy Márton volt vendége a sztárdj-nek, aki jobbnál jobb kérdésekkel bombázta a magyar futball legendáit, különösképpen a "Milyen érzés tomboló lelátók előtt gólt lőni az ellenfélnek a Népstadionban?" kérdésnél gondolkoztak el hosszasan az egykori sztárok. A dermesztő hidegben szívszorító volt hallani a tragikus hirtelenséggel elhunyt Molnár Dániel közvetítését Storcz Botond és Kammerer Zoltán sydney-i olimpiai bajnoki címéről. A szervezők így emlékeztek a legendára, röviddel azelőtt, hogy Király Gábor hangos üdvrivalgás közepette kifutott a zöld gyepre.

Közben már-már elkényeztették a sajtósokat, az eddigi magyar-svéd meccsek érdekességeiről például külön összeállítást kaptunk (a sportnapilap is külön melléklettel jelentkezett, melyre legutóbb a Zalaegerszeg- Manchester United mérkőzésen volt példa). Ebből kiderült, hogy az eddigi 37 találkozót 1 128 500 néző látta. A Puskás Ferenc stadionban ezúttal 27 ezer, köztük kábé ezerötszáz skandináv drukker tette tiszteletét. Az 1921. november 6-ai mérkőzésen cserélt története során másodszor a nemzeti csapatunk, s a csereként pályára lépő Pluhár István aznap délelőtt a másodosztályú BEAC- ban is pályára lépett. Ma már elképzelhetetlen lenne másodosztályú játékos a nemzeti tizenegyben, igaz a szurkolók már a kezdés előtt hőbörögtek az aktuális összeállítás miatt: mi az, hogy az Imre nem kezd? Szabics Imréről, a Sturm Graz légiósáról van szó, aki négyet vágott a svédeknek. Magyarország ugyanis 5: 2-re verte a svéd U-21-es gárdát- jelentette a hangosanbeszélő, fél nyolc táján.

Halász Judit Boldog születésnapot! című örökzöldjére tombolt a lelátó, fiatalok és öregek ünnepelték Puskás Öcsit, miközben az óriáskivetítőn a leghíresebb magyar meccseiből láthattunk etűdöt. Ezekben a pillanatokban csak szemeit törölgette a sorok írója…
Aztán a kezdősípszóhoz közeledve megjelent Salgó László rendőrkapitány, valamint David Merlini is, utóbbi egy idő után eltűnt… Farkasházy Tivadar pedig már a meccs előtt elfogyasztotta az első félidei szotyiadagot.

"Egy kis hangot jobbról, egy kis hangot balról"- hergelt Arató, már kezdtem azt hinni, politikai rendezvényre érkeztem. Ebbéli érzésemet erősítették a hatodik perc eseményei is: magyarok vertek magyarokat! Kit érdekelt, hogy Svennson szabadrúgása után Királynak kapaszkodnia kellett, vagy hogy egyáltalán nem tudtuk az első huszonöt percben megtartani a középpályán a labdát?! A 29. percben talán még a rohamrendőrök is az égre néztek, miközben a sajtóterasz felállva ünnepelte a meg nem született gólt: Kenesei szabadrúgása a kapufán csattant. A helyszínre az utolsó pillanatban megérkező Puskás Ferenc is konstatálhatta: elkezdtünk játszani, fájó, rögtön kaptunk is egy gólt: Király klasszis mozdulattal véd, a labda Allbackhoz kerül, majd a magyar hálóba. Elkél a cigaretta, legalább melegít egy kicsit.

A szünetben az addig lelkes drukkerek legtöbbje görcsös aggódásba kezdett, innen nehéz lesz talpra állni. A csípős szél ellenére alaposan felmelegítettek bennünket a fiúk a második félidő elején, jó meccs kerekedett a kezdeti elképzelés nélküli játékból, helyzet itt, helyzet ott. Mosolyt fakasztott a hangosan beszélő bakija (Juhár helyett Urbán hagyta el a pályát, a bocsánatkérés megtörtént), bár sokan csak kínjukban húzták a szájukat: fogy az idő.

Az addig is a legjobb magyar, Lisztes Krisztián távoli, kapuban kikötő lövése után azonban felrobbant a stadion, visszajöttek a remények, újra Portugália képe lebegett 25 ezer szempár előtt. Két percig… Allback gólja sokkolta a magyar szurkolókat, nem véletlenül. Voltak, akik elindultak hazafelé, pedig még volt hátra húsz perc.
A sokak szerint játékával a magyar labdarúgást leégető Tököli helyett Sebők lépett a pályára, sőt a debreceni Böőr is bizonyíthatott volna. Nem tehette, mert felvágták. Issakson szárnyal, Lőw és Lisztes igyekszik, a magyar válogatott kikap.

A tudósító szomorúan ül az Iharos-teremben. A sajtótájékoztató helyszíne. A mintegy 160 sajtós közül szép számmal jelentek meg a teátrálisra sikeredett tájékoztatón, ahol Gellei Imre szövetségi kapitány kiemelte: küzdöttek a fiúk. A kollégák egymásra mosolynak és arcukat kezükbe temetik. Mozdulataikkal elárulják: unják már a magyarázkodást, és azon gondolkodnak, vajon feltegyék-e a kérdést: Tisztelt kapitány úr, mikor hallott egy kajak-kenu, vagy atlétika-edző szájából olyat: a fiúk-lányok küzdöttek. Aztán Gellei végül megússza a kötözködést, Lars Lagerback pedig kijelenti, fiai nem lépték át a sportszerűtlenség határát. A kérdés azért fogalmazódott meg, mert Urbán combizom, míg Böőr bokaszalag-szakadást szenvedett a kíméletlen becsúszásokat követően.
Már fél egy van, amikor egy ismerősöm autójában a Puskás Ferenc- stadion mellett elhaladunk. A reflektorok még égnek. A vágy a szurkolók szívében úgyszintén. A 2: 1-es vereség ellenére megmaradt az esély a továbbjutásra, mindehhez lehetőleg meg kell nyerni a hátralévő összes mérkőzést. Persze egy svédek elleni hazai győzelemmel a zsebünkben nyugodtabbak lehetnénk.

Lucilio Cardoso Cortez Batista játékvezető éppen Portugáliába tart a mérkőzés labdájával. Jó lenne utánamenni- egy év múlva.

2003. április 9.