Vízilabda-gála Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhelyre látogatott férfi vízilabda válogatottunk, hogy a Whirlpool-gála kertén belül megmérkőzzön Csongrád megye legjobbjaival. A helyszínen óriási volt az érdeklődés, ezer néző tekintette meg a találkozót, míg csaknem négyszázan a kapukon kívül rekedtek.

Délután fél öt van, már körülbelül nyolcvanan várakoznak az uszoda előtt. Mindenki be szeretne jutni, ezért jöttek ki fél órával a jegyárusítás kezdete előtt. Az eső szakad, de a marcona biztonsági őröket ez nem érdekli, nem eresztenek be senkit a tágas előtérbe, ahol kényelmesen meg lehetne várni, hogy tizenhetet üssön az óra.

Na végre nyitnak! A közönség látni akarja a "fiúkat", hiszen nagyon szereti őket. Ez a szeretet most abban nyilvánul meg, hogy egymást a jegypénztárként funkcionáló pulthoz préselik, mert mielőbb hozzá szeretnének jutni az áhított bilétához, amely a mérkőzés megtekintésének zálogaként lebeg szemeik előtt. Kis bonyodalmat okoz amikor kiderül, valójában a tombolaszelvényekkel lehet bejutni a nézőtérre, ezért természetesen újra sorba kell állni.

Az uszoda belülről fantasztikusan szép, akár egy ékszerdoboz. Minden, ami csak lehet üvegből készült, a parton pedig pálmafák hirdeik, ez itt a Kánaán, legalábbis a vízi sportok kedvelőinek. Minden esetre elég furcsa látványt nyújtanak a novemberi zimankóban. Gyönyörű színek keverednek: azúrkék, aranysárga, piros. A fény élénken csillog a víztükrön.

Másfél óra várakozás a tribünön, de megéri, mert végre megérkeznek az est főszereplői. Térdig érő, meggypiros úszóköpenyben melegítenek a parton: karkörzés, nyújtás, lazítás. Molnár Tamás hozza a labdákat, és a partról a kapuba próbálja rugdosni azokat, kevés sikerrel. Biros Péter második kísérletével sikeresen abszolválja a feladatot.

Csobbanás. Most a vízben melegítenek a kedvencek: passzolgatnak, kapura lőnek, úsznak, ki-ki kedve szerint. Tíz perc után kiparancsolják őket a vízből. A helyi kommentátor és hangulatfelelős sorban bemutatja a főszereplőket. Minden elhangzó név után hangos üdvrivalgás és taps. Különösen a tinilányok ujjonganak, akik a közönség kétharmadát alkotják, és leginkább a deltás pólós-fiúkra koncentrálnak, a meccs már kevésbé fontos számukra.

Elkezdődik a találkozó. Igazi gálahangulat uralkodik a medencében és a tribünön egyaránt. Utóbbiban az orosházi kézilabda csapat vérmes szurkolói vállalnak jelentős szerepet, néhány hatalmas dob segítségével. Látványos megoldások, a klasszisok most minden tudásukat megcsillogtatják, sorban dobálják a szebbnél-szebb gólokat: Kásás, Biros, Madaras, Kiss Gergely, Fodor, Kiss Csaba. Persze a nézősereg szórakoztatása a fontos, nem az eredmény, ezért Kemény Dénes szövetségi kapitánynak sem kell rekedtre kiabálnia torkát.

Szépen csordogálnak az események, de az idő szinte röpül. Kilenc-nullra vezet a fehér sapkás, nemzeti válogatott a harmadik-negyed elején, és akkor bekövetkezik az, amire a vásárhelyi közönség annyira várt. Vékony László, a hazaiak kedvence végre eljuttat egy labdát az olimpiai-bajnok Szécsi Zoltán háta mögé, ezzel megszerzi a csongrádi csapat első gólját. Több sem kell a szurkolóknak, szinte extázisban ünnepelnek percekig.

Elképzelhetetlenül hamar véget ér a rangadó, 17-4, de most nem ez a lényeg. Hanem az, hogy itt ma legendák adtak randevút. Ennek szellemében az autogram vadász lurkók még a parton letámadják a Kemény-legényeket. A hálás publikum vastapssal búcsúzik kedvenceitől, egy kissrác még mindig azt kiabálja "Hajrá Kásás!"

Bizony, jó dolog ma vízilabdázónak lenni Magyarországon, sőt, közönségnek is!

Szabó Endre

2003. november 11.