|
Szerethető olimpia
Szerző: Szabó Endre | Feltöltve: 2006-03-08 | Megtekintve 1615 alkalommal. | Nyomtatás
A torinói eseményeket figyelve úgy tűnik, a téli olimpiai játékokat még mindig nem fertőzte meg annyira a showbiznisz, mint a nyári nagytestvért. Nincs számottevő doppingolás, kisebb a felhajtás a sportolók körül, és mindent egybevéve sokkal emberibb léptékű az egész esemény. Persze ez javarészt annak is köszönhető, hogy kevesebb a versenyszám, így értelemszerűen a versenyző is, de talán nem ebben keresendő a romlatlanság oka. A téli sportok a földrajzi adottságoknak köszönhetően nem minden országban ugyanolyan népszerűek, mint az egész évben űzhető játékok. Valószínűleg ebből a feltételezésből indult ki a Magyar Televízió is, amely a 2004-es athéni olimpiáról, szinte teljes műsoridőben közvetített, ezzel szemben Torinóból hétköznapokon csak délutántól sugároztak. Enyhébb a média érdeklődése, kevesebb a pénz, hiába egyenértékű elvileg a nyári és a téli bajnoki cím. Nincs is annyi doppingeset, mint nyaranta. Néha lebukik egy orosz sífutó, de egyébként béke van. Talán ezért is lehet ebben a műfajban több éremhalmozó, mert itt tényleg a klasszis számít, nem a kemikáliák. Persze a pontozásos műfajban más is kell a sikerhez a tudáson kívül. Ezekben ugyanis mindig méltatlankodnak a nagy vesztesek, és a sportpolitikát hibáztatják, amely a hidegháborút idézve amerikai és orosz táborra oszlott, például a műkorcsolya esetében. Mondhatnak akármit, Pljusenkoék négyből három számot nyertek meg, de egyszer sem szorultak a zsűri segítségére, még a laikusok is láthatták, hogy ők voltak a legjobbak. Az alpesi síelők mezőnyében egyszerűen nem lehet csalni, a hó dopping nélkül is ugyanúgy csúszik mindenkinek, ezért is lett annyi olimpiai bajnok, csak Michaela Dorfmeister és Benjamin Raich tudott duplázni. A gyorskorcsolyázás már más tészta. A nagypályásoknál lehetne stiklizni, mert állóképességre és robbanékonyságra van szükség, de emberemlékezet óta nem bukott le senki, az indulók közül, most sem. Így is fantasztikus versenyeket futottak a Palavella csarnokban. A rövidpályás szakágban nekünk is termett babér, hiszen Huszár Erika és Knoch Viktor több mint két évtized után szerzett hazánknak olimpiai pontokat egy negyedik és egy ötödik helyezéssel. Az északi sí számokban mindenki azt kísérte figyelemmel leginkább, hogy a legutóbbi olimpia valamennyi férfi biatlon számában diadalmaskodó Ole Einar Bjoerndalen meg tudja-e ismételni a már-már földöntúli bravúrt. Nem tudta, olyannyira, hogy egyetlen aranyat sem nyert, helyette a német Michael Greis brillírozott, aki hármat is nyert a legfényesebben csillogó medáliák közül – erre a bravúrra rajta kívül csak a dél-koreai gyorskori király, An Hjun Szu volt képes. A norvégok egyébként is csalódásként élhetik meg ezt az ötkarikás szereplést, hiszen “mindössze” két aranyérmet nyertek, jócskán lemaradva a nagy riválisok, a tizenegy aranyat szerző németek, valamint a kilencig jutó amerikaiak és osztrákok mögött. A világ legunalmasabb sportjainak éllovasai közé tartozó szánkó, bob és szkeleton versenyeken néha a bukások nagyobb izgalmat keltettek, mint az elképesztő száguldás, de szerencsére nem volt komolyabb sérült. A csúszókorongozás, ismertebb nevén curling, viszont hihetetlen tempóban előre tör a népszerűségi listán, persze ebben a házigazdáknak is fontos szerepük volt, hiszen olyan vehemensen bíztatták a mérkőzéseken az övéiket, amire ebben a sportágban még nem volt példa. Az esemény húzó programja természetesen a férfi jégkorong torna volt. Érdemes megemlíteni, hogy a tengerentúli ligában (NHL) dollármilliókat kereső szupersztárok a játékok ideje alatt ugyanúgy megfeszülnek a nemzeti színekben is, mint ahogyan azt a kenyéradóik elvárják tőlük. Ebből is látszik, hogy az olimpiai eszme egyelőre fontosabb a pénznél. Pedig a hasonló cipőben járó kosárlabdások között a legnagyobb csillagok általában hanyagolni szokták a nyári pluszmunkát. A közönség ezért is volt rendkívül hálás a hokisoknak, akik szinte az utolsó pillanatban estek be a tornára, mégis izzott alattuk a jég. Egyszerűen minden összeállt ahhoz, hogy ez egy kiváló olimpia legyen: a helyszínek tökéletesek voltak, a sportolók nemkülönben, a szervezésben akadtak apróbb problémák – elsősorban az információközlés akadozott – a hangulat pedig abszolút baráti, szinte már családias volt. Sajnos ez a legutóbbi Salt Lake Cityben megrendezett olimpiáról nem volt elmondható, ott ugyanis a terrorizmus elleni küzdelem is túlzott hangsúlyt kapott, Athénban pedig már a játékok megkezdése előtt a dopping volt a fő téma – nekünk sajnos közben is. Talán ezért volt sokkal szimpatikusabb ez a játék, mint az athéni. Persze akadtak azért furcsaságok: razzia az osztrák sífutóknál, a zöldek tiltakozása a túl magas olimpiai láng miatt, de mindezek ellenére itt még valóban olimpiáról beszélhetünk, nem pedig a botrányokról, üzletről és politikáról. Ezért lehetett szeretni és élvezni ezt a kéthetes sportfesztivált. |
Sport rovat
