|
'Igényes munkával lehet jól szolgálni'
Szerző: Engler Márta | Feltöltve: 2006-03-28 | Megtekintve 1464 alkalommal. | Nyomtatás
 - Tudományos munkákat ír, előadásokat tart, nagyon elfoglalt. Most min dolgozik?
- Szeretek kutakodni a régi könyvek között, és Somogyi Károlynak, a könyvtár alapítójának a tevékenységét, életművét szeretném egyszer majd összeszedni régi kézirattöredékekből, könyvekbe tett bejegyzéseiből. Nagyon keveset tudunk róla, és szeretném az ő személyét, életművét az őrá méltó helyre tenni és megismertetni másokkal is, mert a több évtizedes tevékenysége nagyon jelentős volt a 19. században. Az az álmom, hogy a nemzeti kulturális örökség deklarált része lehessen Somogyi Károly. - Úgy tudom, a régi könyvek szerelmese. Van kedvence közülük? - Sok kedvenc van, nagyon sok könyvtől kaptam sok mindent. Kedvenccé tud tenni egy könyvet a szépsége, az esendősége, az, hogy lehet látni, évszázadokon keresztül használták, nem vitrinben volt, patina van rajta. Ilyen apróságok is, amiknek a tartalomhoz és a tudományhoz semmi köze nincsen, de az ember könyvhöz való viszonyában és a könyv megbecsülésében fontosak. Kedvenc könyvek még azok is, amelynek kiszólnak és üzennek a bejegyzések révén, felhívják a figyelmet valamire, amit más talán még észre sem vett. Nagyon nagy élményt adnak az ex librisek, amelyek be vannak ragasztva a könyvbe. Az ex librisek és a bejegyzések alapján az ember képzeletben elkezd sétálni Batsányi könyvtárában, királyi udvarokban vagy egy pápa könyvtárában… Minden könyvhöz lehet egy regényt írni, ezek viszont már csak a pluszok. - A Somogyi-könyvtár régi könyvekből álló gyűjteménye egyedülálló Magyarországon. Mi teszi különösen nagy értékké? - Büszke vagyok arra, hogy 1473-tól – akkori a legrégebbi könyvünk – mondjuk a 20. század elejéig illusztrálni tudjuk például a könyvnyomtatás történetét, és még mindig nem beszéltünk arról, hogy mi van benne. Azt merem állítani, hogy a teljes tudományosság 1473-tól. És hogy ne fogná meg az embert az, hogy mi élünk x évig, ezek a könyvek meg öt százada már ’dolgoznak, szolgáltatnak’, sok mindent átéltek, megéltek… A régi könyvek rendelkezésünkre állnak, barátaink, kísérőink, és akkor is ott fognak állni a polcon, akkor is ugyanígy művelnek, amikor majd a dédunokáink járnak ide a könyvtárba. Ez hihetetlen erőt ad, mert azt látjuk, hogy igényes munkával lehet, nem hivalkodóan, több századon keresztül jól szolgálni. Ez a könyvtár Somogyi Károly 43701 kötetes gyűjteményéből alakult, melyet Szeged városának adományozott 1881-ben. Engem az fogott meg, hogy ez egy fantasztikusan jól szerkesztett, hatalmas tudományos értékű és látványra is nagyon szép gyűjtemény. Egy hihetetlen felkészültségű és nagy tudású embernek a több évtized alatt kialakított ’tudásközpontja’. Az 1800-as évek utolsó harmadáig begyűjtött minden addig ismert tudományt, és az összes, akkori tudományterületeken publikált monográfia közül a legfontosabbakat. Ez a gyűjtemény egyedi, Magyarországon még egy ilyen nincs, nagyon-nagyon meg kell becsülni, mert éppen az a különlegessége, hogy nem véletlenszerűen kerültek bele a könyvek, vagy azért, mert valakinek pénze volt, és csak úgy vett könyveket. Amikor mi kapunk pénzt könyvbeszerzésre, csak azt tudjuk megvenni, ami akkor a piacon van, míg Somogyi ezt egy élet alatt gyűjtötte itthon és külföldön, és nem minden könyvet tartott meg, amit megvett. Attól is kiváló érték, hogy olvasta a könyveket, és jegyzetelt, írta melléjük a megjegyzéseit vagy vitázó kérdéseit. Ezzel ő hozzáadta egy 19. századi tudósnak az akkori tudományos állapotnak megfelelő véleményét. Például Descartes is előbb élt két századdal, mondjuk az ő egyik művét magyarázza egy tanulmánykötet, és ehhez még hozzájön Somogyi bejegyzése. A 21. századi használó találkozik az eredetivel, az adott évtizedekben hozzáírt kommentárjaival, egy kétszáz évvel későbbi tudósnak, Somogyinak a megjegyzéseivel, és most megint eltelt lassan kétszáz év, ma ismét más alapokból indulva nyúlunk hozzá ezekhez a könyvekhez. Ez egy hatalmas ’hozzáadott’ érték. - A könyvtár ritkaságai csak hazánkban számítanak különlegességnek, vagy külföldön is? - Májusban Londonban voltam, és betévedtem egy híres árverési házba. Láttam, hogy a legfrissebb katalógusokban régi útleírások vannak, meg térképek. Kikértem jó néhányat, de csak azokat, amelyeknél biztos voltam, hogy nemcsak a mű, hanem a kiadás is ugyanaz, mint a miénk. Nem tudom, el lehet-e egyáltalán mondani, milyen érzés, hogy naponta itt van az ember, biztos életterének érzi ezt a gyűjteményt, már teljesen természetes, hogy ezek között mozog, ezekhez nyúl, ezekből tájékoztat, és ott Londonban a kikiáltási ár 28 ezer font. Én meg egyszerűen itthon, a Somogyi-könyvtárban le tudom venni a polcról. Azt a licitálást hallani és azzal a biztos és büszke tudattal ülni ott, hogy vegyétek csak, nekünk ez már 120 éve megvan, az azért nem rossz érzés… és mérhetetlen büszkeséggel töltött el. - Elkerülhetetlen szembesülni azzal a jelenséggel, hogy az internet egyre nagyobb teret hódít. Ön hogy látja könyvtáros szemmel, mennyiben változtak meg a könyvtárhasználói szokások? - A könyvtárhasználó eddig is többféle dokumentumtípusból tájékozódhatott, de az internet vagy az elektronikus úton elérhető információk belépése nyilvánvaló, hogy egy más korszakot nyit. Ezt követni kell, így a könyvtár maga is változik. Most, ebben a világméretű információáradatban a könyvtárosok feladata továbbra is megvan. Egyrészt tájékozódniuk kell ahhoz, hogy tudják, milyen keresőrendszerekkel tudnak segíteni annak, aki esetleg még kezdő az elektronikus keresgélésekben, másrészt pedig saját maguknak is elő kell állítani ilyeneket, hogy digitalizálhassanak. A cél, hogy az az érték, amely itt felhalmozódik, és amelynek a feldolgozásába értékes munkát fektettünk, ne legyen halott kincs, hanem bárhonnan el lehessen érni és használni. Viszont magamon veszem észre, hogy mennyire ellustítja az embert az internet lehetősége. Régebben nagyon szerettem a régi katalógusban keresgélni. Először is hasznos volt, másodszor meg amíg keresek, az előtte levőt meg az utána következőt is megnézem, ötletet kapok közben, nagyon fontos dolgokat találok. Viszont ha az online katalógusban célirányosan két szóra keresek, és kapok 80 találatot, akkor már csak azt nézem, hogy benne van-e az a két szó, és a környezete nem érdekel. Pontosan ezt a gyorsaságát használja ki az ember, azért keres így. Miért mondom azt, hogy lustulok? Mert a könyvtárban tárolt anyagok jelentős része az online katalógusban elérhető, és nem megyek fel a katalógushoz megnézni, a régi anyagnál sem, csak és kizárólag akkor, amikor olyan témát keresek, amibe igen alapos munkát fektetek. Ezzel nem nézem le az internet nyújtotta lehetőségeket, az elektronikus, hihetetlen méretű információkínálatot, csak azt mondom, én úgy érzem, hogy ez adatkeresés, és nem tudáskapás. Adatot kapok azonnal, de ha tényleg tudást akarok, annak sokkal jobban utána kell nézni. Aki idézetet akar gyorsan, és már nincs ideje bejönni, hogy kikeresse, de tudja, hogy az a két szó benne van, elektronikus úton, interneten megtalálja, de én ezt nem nevezem tudásnak. Az jó, hogy ezek az eszközök és a hatalmas lehetőség rendelkezésre áll, de csak úgy, ha igényességre nevelnek mellette. - Azt hiszem, nem is helyettesítheti azt az élményt, amikor az ember a kezébe veszi a könyvet, és érzi a lapjait… - Én nem félek attól, hogy az emberek nem fognak könyvtárba járni. Nem tudom, látott-e vagy hallott-e már olyat, hogy valaki mondjuk a Háború és békét interneten olvasta volna el… Aki könyvet kölcsönözni jár a könyvtárba vagy a folyóiratolvasóba jön olvasni, az a hagyományos, nyomtatott lapokat akarja olvasni. Hiába van ott az online verzió, nem érdekli, ő másért jött… Gyűri, lapozza, érzi a szagát, megint lapoz, tudja, hogy hol kell keresni. ... Ugyanakkor az is igaz, hogy egyre több nyugdíjas jelentkezik arra a számítógépes és internet tanfolyamra, amit időnként szervezünk. Ez is fontos a több generáció együttélésében. Persze vannak, akik notóriusan rabjai maradnak, és bejönnek netezni, viszont ők úgy mennek el innen, hogy a kezükben ott van azért a kölcsönzött könyv is. - Milyen érzés, mekkora kihívás olyan elődöknek a munkásságát folytatni, mint Tömörkény István vagy Móra Ferenc? Megnehezíti vagy inkább megkönnyíti a dolgát? - Nyilvánvaló, hogy nem lehet mérni, ez egy más világ. Nincs is értelme. Egy biztos: ha egy könyvtárnál számon tartanak ilyen igazgatókat, mint Tömörkény vagy Móra, akkor azt komolyan kell venni, mert ahhoz egy tinglitangli hozzáállás nem méltó. Nálam a legmagasabb mérce Somogyi Károly. Az alapítóhoz mérem azt, ahogy gondozzuk ezt a gyűjteményt. Ő előírta az Alapító Okiratban, hogy a közművelődést és a tudományosságot együtt kell szolgálni, mert csak akkor van értelme egy könyvtárnak, ha a begyűjtött tudást átadja. Ez egy magas mérce. Móra idejében egyfajta kulturális szalon volt a könyvtár olvasóterme, az egy egészen másfajta világ volt. Az is igaz, hogy az ő sármos módján biztos, hogy többet el tudott érni... Bármilyen jól felkészült is az igazgató és viszi magával a stratégiai tervet meg a törvényt is, és bizonyítja, ez még jár, ezt kellene csinálni, nem biztos, hogy olyan jó hatékonysága van a dolognak, mint amikor régen Móra két szivar között ezt elmondta, és a városatyák úgy döntöttek, hogy jó, meg kéne próbálni. Nem mondom, hogy könnyebb világ volt, de ő hihetetlen személyes varázzsal rendelkezett. Most viszont más világot élünk. Óriási felelősség ilyen emberek után egyáltalán azzal a gondolattal eljátszani, hogy az ember megpályázza az igazgatói posztot. Amikor idekerültem dolgozni, hatalmas élmény volt, hogy a régi könyveket a kezembe vehettem, de azt is nagyra értékeltem, hogy az igazgatók mindig egy lépéssel előrébb jártak, mint amit az adott kor használati szokásai megköveteltek. Sok mindenben elsők voltunk, és mára már ez is hagyomány, hogy mindig van valami új, amivel ráadásul előrébb vagyunk, mint általánosan a szakma. - Igazgatóként mik a tervei, hogy látja a Somogyi-könyvtár jövőjét? - A vágyam, amiért az igazgatást elvállaltam, hogy ennek a könyvtárnak a 21. században is visszaszerezzem azt a rangot, amelyet a magyar könyvtári rendszerben bírt, és ami ma is megilleti. Annak nagyon örülünk, hogy például a könyvtárközi kölcsönzésben országosan igen előkelő helyen vagyunk, de ezt az eredményt a fenntartók számára is közismertté kell tenni. Amelyik könyvtárakban a legerősebb gyűjtemény van, azok kerültek be a kiemelt 53-ba, és kötelességük jól ellátni ezt a rendszert. Ez egy nagyon erős mezőny, benne van például a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár is, és mi az ötödikek vagyunk a rangsorban, az Akadémia könyvtára is csak utánunk jön. Ezt nagyon komolyan kell venni. Az 53 könyvtár által fölépített közös adatbázisvagyon több mint 10%-át a Somogyi-könyvtár adja. A gyűjteményünk olyan jól szervezett, hogy nagyon sok olyan könyvünk van, amit más könyvtárban nem találnak meg, és tőlünk kérik. Azért fut be hozzánk olyan sok kérés, mert a katalógusban, az adatbázisban megtalálják, és ebben nyilvánvalóan nagyon fontos a kollégák munkája. A könyvtárosról általában az a vélemény, hogy odaadja a könyvet, elveszi a papírt, és el van intézve. Nem erről van szó, itt komoly szellemi munka folyik, hogy megtervezzük, mire adunk pénzt, hogyan gyarapítjuk, alakítjuk a gyűjteményt, és hogyan tudjuk azt minél szélesebb körben elérhetővé tenni. 2003-ban alapítottuk a Somogyi-könyvtár első, szakvégzett könyvtárosáról elnevezett Fischhof Ágota- oklevelet, melyet azok a munkatársak kapnak meg itt a könyvtárban, akik kreatív munkájukkal húzóerők, és hatással vannak a többiekre is. Demokratikus a rendszer, mert nincs ajánlás, és titkos szavazással dől el, hogy kinek ítélik oda. Ha az ember a munkatársaitól kap egy ilyen elismerést, akkor azt mondja rá, hogy na igen, ehhez fel kell nőni… |
Kultúra rovat
