|
Fontos pártok
Szerző: Tóth Gábor | Feltöltve: 2006-04-25 | Megtekintve 1433 alkalommal. | Nyomtatás
„Az a két százalék, aki a Harmadik útra szavazott, jelenti a magyar nemzetet, a többi csak a lakosság”. Mielőtt a tisztelt választópolgár heves fejszámolásba kezdene, hogy most ő akkor hova is tartozik, elárulom, a kijelentés Kovács Lászlótól, a MIÉP elnökhelyettesétől származik. S még olcsón megúszták az istenadta magyar lakosok, hiszen nevezhették volna őket akár heregolyónak is – ezzel a megtisztelő címkével Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök illette a baloldali szavazókat (eredetileg a „coglione” szót használta, amely fordítható „baromnak”, „vadbaromnak” is). Nos, miután a szavazatok két százalékának sorsáról immár kimerítő ismeretekkel rendelkezünk, lássuk, mi történt a többivel. Az MSZP 43, a Fidesz 42 százalékot szerzett – vagyis a szoros verseny miatt, ahogy előre látható volt, a két kis párt eredménye értékelődik fel. Választási rendszerünk sajátossága, hogy adott esetben, koalícióalkotási kényszer esetén az akár öt százalékkal bejutó pártoknak ad komoly súlyt. Erre a helyzetre utal a szintén számos alkalommal a mérleg nyelvét eljátszó német liberális párt, az FDP vezetőinek megállapítása: „Vannak nagy pártok, kis pártok és fontos pártok.” Az SZDSZ már kétszer (1994, 2002) tapasztalta meg, milyen fontos pártnak lenni, s az idei eredményeket látva méltán reménykedhet a déja vu – érzésben. Nehezen indult be a párt vasárnap este: a Gallup exit pollja nem is számolt vele a törvényhozásban, és sokáig valóban 3 százalék körül állt, ám ennek mindenki tudta az okát: először a kisebb településekről, falvakból futnak be az adatok – itt pedig a liberális párt kábé annyira markánsan meghatározó, mint Kovács Pisti egy amerikaifutball-csapatban. A nagyvárosok és Budapest viszont megcselekedték, amit megkövetelt a párt, így az SZDSZ ismét könnyen kerülhet döntő pozícióba. Bár erre talán még esélyesebb az MDF. Az ő estéjüket Tarantino sem rendezhette volna meg izgalmasabban. A konzervatív párt hét és kilenc óra között nem számított országgyűlési tényezőnek, bár listás eredményük egyre javult, bizony lehetett feszült arcokat látni a Parlament Caféban (pláne, hogy egyik közvélemény-kutatónál sem érték el az ötszázalékos küszöböt). Fél tízkor aztán az MDF is átlépte a Rubicont. Ezzel az Európai Parlamenti választások után másodszor bizonyosodott be, hogy a Fideszen kívül is van élet, a „nagy testvértől” elhatárolódó konzervatív politikára van fizetőképes kereslet hazánkban. Viszont szintén emiatt került Dávid Ibolya a 22-es csapdájába: ha komolyan gondolja, hogy 2010-re egy jobbközép centrumpártot gründol, akkor nem engedhet harcos antiorbánizmusából. S jelen időben erről nem is beszélhetünk, hiszen hétfőn azt javasolta országgyűlési képviselő-jelöltjeinek, hogy ne lépjenek vissza a második fordulóban, pláne a Fidesz javára ne. Más kérdés viszont a párt választóinak akarata, hiszen azt még Dávid sem határozhatja meg, mit gondoljanak szavazói – márpedig könnyen lehet, hogy azok az MDF ringben maradása esetén is inkább átszavaznak a Fideszre, csak hogy ne az MSZP-s jelölt fusson be. Roppant izgalmas lesz a második forduló, akárcsak a koalícióalkotás kérdése. Láthatjuk, a kis pártok fontos pártok lettek. A demokrácia, a pluralizmus szempontjából is azok, és a választások megmutatták, az emberek is hasonlóképpen vélekednek. Persze az túlzás, hogy demokráciánkat kellett megvédenünk április 9-én, az ugyanis lassacskán nagykorú lesz, tud magára vigyázni. Vannak viszont leselkedő veszélyek. Mint például a Petőfi Rádió. Ez ugyanis a Szív küldi szívnek szívesen című műsorában a kampánycsend szombatján leadta a Roxette Listen to your heart című számát, ami tudvalevőleg 1990-ben a Fidesz kampánynótája volt. Szerencsére azonban ez az ördögien kitervelt akció csupán a lakosságra, s nem a magyar nemzetre lehetett befolyásoló hatással. |
Lőtér - Közélet rovat
