|
"Nem érzem furcsán magam a húszévesek között"
Szerző: Andornaki Nóra | Feltöltve: 2005-10-11 | Megtekintve 1448 alkalommal. | Nyomtatás
Vadászi Krisztina érett nőként az egyetemi padban Vadászi Krisztina harmadéves, SZTE-BTK hallgatóval beszélgettem, aki 28 évesen vágott neki az egyetemnek, addig pedig egy hétköznapinak nem mondható életet élt . A német mellett ez évtől az összehasonlító irodalomtudományba is belekóstol. - Milyen érzés az átlagosnál jóval később nekivágni az első diplomának? - Alapvetően jó. Nem érzem furcsán magam a húszévesek közt. Az életkorom annyiban jelent gondot, hogy kevésbé vagyok formálható, és nem hiszek el rögtön dolgokat mondjuk a tanórákon, nem értek egyet elméletekkel, de ezzel együtt kapok egy jó irányt az életvezetésemhez és ilyet még sosem éreztem. - A korral együtt járó élettapasztalat amiről itt szó van, vagy a te eddigi nem mindennapi életviteled? - A kettő együtt. Velem sok dolog történt az elmúlt években. A gimnázium után Münchenben éltem négy és fél évig, majd négy évig dolgoztam egy német érdekeltségu budapesti cégnél, és közben még rengeteg mindennel foglalkoztam. - Már a középiskolában vágytál külföldre? - Abszolút nem. Mindig építész szerettem volna lenni, de a szüleim ellenezték, mondván ez nem egy lánynak való. Elég szigorúak voltak velem, ezért mikor kollégista lettem, csak habzsoltam a szabad életet. Az építészethez matematika kellett volna, de a tanárom az első percben eltanácsolt a tárgytól. Ezután semmi sem érdekelt. Szerettem az irodalmat, de egyéni meglátásaim miatt abból is csak kettest kaptam mindig. Ilyen jegyekkel csak álom volt a főiskola. Érettségi után egy cipőboltban dolgoztam, majd néhány hónapig fejőgépeket mosogattam a mágocsi szarvasmarhatelepen, persze tudtam, hogy ez nem életcél. München gyors döntés volt. Hétfőn határoztam, vasárnap repültem. Egy családnál lettem babysitter. - Mennyiben alakított téged a Németországban eltöltött idő? - Volt benne jó is, rossz is. Az első évben rabszolgaként dolgoztattak, nem volt semmi szabadidőm, csak néhány magyar lánnyal jártam el nagy-ritkán. Mikor elkezdődött a kapcsolatom Borisszal, a család ezt nem tolerálta, így eljöttem. A barátom művészcsaládból származott, ő maga is zenész volt. Mai napig úgy érzem, hogy nélküle semmit sem tudtam a zenéről. Sok helyre jártunk. Bár néha tésztán éltünk, minden szép volt. Az édesanyja grafikus volt, ő rajzolta meg Pumuklit. Gyakran vállaltam nála aktmodellkedést. Rendezvényszervezéssel és takarítással aránylag jól kerestem. Három és fél évig éltünk együtt, ezután a kapcsolatunk halványodni kezdett, egy másik családhoz kerültem, és vége lett. Sok barátot szereztem ott, akikre máig számíthatok, és persze viszont. - Mi vitt végül arra, hogy jelentkezz az egyetemre, hiszen volt egy állásod, amit szerettél? - Sok volt nekem azt a hétköznapi életet élni, amiben minden monoton, na és benne volt a nagy közhely is, hogy a mai világban végzettség nélkül… Előbb-utóbb elküldtek volna. - Megbántad-e valaha bármelyik döntésed? - Sok hülyeséget csináltam a múltban, de az az életfilozófiám, hogy semmit sem szabad megbánni. Szerintem ennek így kellett lennie. |
Egyetem rovat
