|
Vállalt út
Szerző: Dunai Tamás | Feltöltve: 2006-10-13 | Megtekintve 1536 alkalommal. | Nyomtatás
Emberek az utcán. Megszokott kép. Transzparensekkel, a kormány menesztését skandálva. Előfordul. A tüntetések azonban már több mint egy hónapja zajlanak, így nem intézhetjük el az egész eseménysorozatot annyival, hogy „előbb-utóbb megunják és hazamennek”. Nézzünk egy kicsit a napi események mögé. A magyar emberek érzékenységét semmi sem érinti jobban annál, mint amikor a zsebükbe kell nyúlniuk. Ezúttal mélyre kell. Az ország anyagi helyzete megköveteli a reformokat, aminek nagy része jelentősen megcsapolja a családi kasszát. A fennálló helyzetből nincs más kiút, csakis a reformok: ez nem vita tárgya, az irányukról azonban vitatkoznék. Európára alapvetően két szociálpolitikai modell jellemző, a szociáldemokrata és a kereszténydemokrata. A szociáldemokrata modell egy mondatban: a jóléti juttatások állampolgári jogon járnak, a magas állami szerepvállalás miatt azonban az adók is magasak. Mintaállama Svédország. A kereszténydemokrata modell a kontinentális Európát jellemzi, ebben a modellben a juttatások alapja a munkavégzés. Legjobb példája Németország. Liberális elvek egyedül Angliában és Írországban jelentek meg nagyobb mértékben a szociálpolitikában, de ott sem dominálnak. Magyarország a rendszerváltás után érdekes keverékét választotta az első kettőnek. Az egészségügy például ingyenes (volt), ami a szocdem modellre jellemző, míg a táppénz és a nyugdíj értékének megállapítása a kereszténydemokrata elveken nyugszik. A rendszerváltás óta minden kormány ennek a modellnek a fenntartására kapott felhatalmazást. Tavasszal az MSZP is egy ilyen programmal nyerte meg a választásokat. Aztán lelépett a vállalt útról. A magyar szociálpolitika az elmúlt hónapokban a liberális modell felé mozdult el (fizetős egészségügy, rászorultsági elv alkalmazása), amit azonban mindössze egyetlen párt képviselt hazánkban, miközben a társadalom több mint kilencven százaléka egy másik modell mellett tette le a voksát az országgyűlési választásokon. Nem meglepő, hogy az önkormányzati választások legnagyobb vesztese pár hete éppen az SZDSZ lett (persze az MSZP-t is büntették a szavazók). Amikor arról beszélnek, hogy miért is hiányzik a társadalmi konszenzus a reformok mögül, mindenki elkeni a fenti dilemmát. A reformok kényszeréből nem következik, hogy a magyar lakosság többsége által a saját jólétéhez szükségesnek ítélt szociálpolitikai modellt is le kell váltani. Ez nem lenne szükségszerű. Az is reform, hogyha egy adott modellen belül viszünk végbe javításokat. A mostanihoz mérhető átalakítások mindig hatalmas kiadásokkal járnak. Ha majd visszalendül a parlamenti inga a másik oldalra (ami előbb-utóbb be fog következni), jó lenne a most megkezdett négy évre nem úgy visszatekinteni, mint egy költséges kalandra hazánk történetében. Jelen pillanatban a pénzkidobás hiányzik a legkevésbé az országnak. |
Lőtér - Közélet rovat
