Diploma munka
Szerző: Andornaki Nóra | Feltöltve: 2006-10-18 | Megtekintve 1919 alkalommal. | Nyomtatás
Az egyetemen sétálgatva a mai munkaerőpiacot ismerve, a negyed-ötödévesekről méltán gondolhatjuk, hogy a túlképzés miatt itt Magyarországon potenciális munkanélküliek. Hallhatjuk, és láthatjuk a statisztikákat, hogy közülük is rengetegen költöznek ki néhány hónapra, később évekre külföldre, általában Németországba, Ausztriába, Angliába, és persze az USA-ba, hogy megkeressenek egy házra, egy autóra valót. Gyakran fizikai munkát végeznek, és így is többszörösét keresik, mintha itthon szakmájukban dolgoznának. Így gyakran vissza sem térnek. A Csongrád Megyei Munkaügyi Központ augusztus végén tizenötezer regisztrált munkanélkülivel zárt. Ebből ezerkétszáz rendelkezik diplomával. -A pályakezdő diplomások általában kivárnak, inkább az ismerősökre támaszkodnak az álláskeresés során, és csak végső esetben regisztráltatják magukat- mondja Fejes Ágnes, aki az intézmény adatainak elemzésével foglalkozik. Erika, a harmincas, felsőfokú külkereskedelmi végzettséggel rendelkező hölgy épp most áll sorban a regisztrációs pultnál. -Évekig dolgoztam itthon a bankszférában, ahol a főnökömnek mindössze érettségije volt. Az ilyen helyeken inkább a ledolgozott évektől függ a hierarchia. Ezt követően Ausztriában vállaltam munkát, ahonnan most jöttem haza. Erika nem látja túl fényesnek a helyzetet, szerinte egy jó szakma többet érhet, mint két diploma. Most masszázstanfolyamon veszt részt, mondván, hogy ez is érdekli. Bármilyen irodai munkát szívesen fogadna. Szerinte nem valószínű, hogy a sokak által utolsó esélyként emlegetett hipermarketek foglalkoztatnák, mivel oda túlképzett. Hosszú küzdelemre számít hát egy megfelelő állásért. A munkanélküliek a központban szabadon nézelődhetnek a neten meghirdetett ajánlatok között. Hát én is betagozódok kicsit a nézelődők közé. Az állások település, foglalkozás, sőt fizetés alapján is megtekinthetők. A legjobb helyzetben a pénzügyi területen szerzett, és a műszaki végzettséggel rendelkezők vannak. A bankokban igazgatói állást akár kétmillióval kínálnak. Egy villamosmérnök három-ötszázezer között vihet haza. A vegyészek is nagyot szakíthatnak, valamint a számítástechnika terén felsőfokú végzettséggel rendelkezők, de belőlük már jóval kevesebbet igényel a piac. Kissé meglepő, hogy egy fogorvosnak százhúszezer, egy nyelvtanárnak pedig százharminc ütheti markát vidéken, míg egy szalagmunkást, a nyolc osztályon aluli csoportban kilencvennyolcezer forintért foglalkoztatnak. Tuti befutó végzettség nem létezik, de ha mégis, akkor mindenképpen a férfias foglalkozások egyike, hiszen ritka a hölgy programozó-matematikus. -Szinte mindegyik állásinterjún rákérdeznek a családi állapotra, és hogy mikor szeretnék gyermeket vállalni. Ilyenkor pedig jobb letagadni, hogy egyáltalán valaha szülni szeretnék.- meséli a lassan sorra kerülő Erika. Hatéves gyakorlattal rendelkezik, melyet egy vidéki iskolában szerzett, ahonnan a gyerekhiány miatt elbocsátották Tünde, aki szintén harmincas, és tanítónő. Beugróként alkalmazták néhány hónapig egy közeli kistelepülésen, de szeptembertől nem volt rá szükség. -Most végzek a főiskolán, gyógypedagógia szakon. Imádom a gyerekeket, de addig valami más után kell néznem, most éppen egy hitelügyintézői állás megbeszélésen voltam. Az egyetemen órára sietők sem gondolják azt, hogy feltétlenül szakmán belül helyezkednek majd el, és többségük eljátszik a gondolattal, hogy külföldre menjen. Sokan azonban kitartanak Magyarország mellett. Kis ország, kis pénz, itthon. |