|
Cigistop
Szerző: Engler Márta | Feltöltve: 2006-12-10 | Megtekintve 1380 alkalommal. | Nyomtatás
Amerikai mintára Magyarországon is Füstmentes Napot hirdettek a dohányzás ellenzői november 17-én. Budapesten és több vidéki városban szerveztek programokat, és kérték a füstölgőket, egyetlen napra ne gyújtsanak rá. Aki pár szál cigarettát leadott a szervezőknek, még nyereményjátékban is részt vehetett, a fődíj pedig egy egyhetes utazás volt. Kérdés, hogy mire mennek azzal, ha 24 órára leteszik a cigit. Az egynapos szünetet a dohányzók közül sokan könnyedén kibírják, de ezt még erős jóindulattal sem nevezhetjük leszokásnak. Mire jó tehát egy ilyen akció? Hogy felhívják a figyelmet a dohányzás súlyos következményeire és a leszokás fontosságára – állítják a szervezők, a dolog mégis sántít egy kicsit. Kíváncsi lennék, hány ember volt, aki nem gyújtott rá aznap, és másnap úgy kelt fel, hogy hű, de jó volt ez a tegnapi nap, én inkább soha többé rá se gyújtok. Ugye, kevés? Meg merem kockáztatni, hogy egy sem. Félreértés ne essék, nem mondom, hogy ne legyen ilyen rendezvény, sőt kifejezetten hasznos is. Habár nem sok jót remélek egy egynapos leszokástól, a tájékoztatás és figyelemfelkeltés igenis fontos. A felmérések szerint ugyanis sokan még ma is tájékozatlanok a dohányzás súlyos következményeit illetően, és még többen vannak azok, akik csak legyintenek a tudósok adataira, mondván, az ő testük, azt csinálnak vele, amit akarnak. De vajon tényleg csak az ő testükről van szó? Hiszen kevés dohányos van tekintettel arra, hogy a füstöt, amit ő kifúj, gyakran olyan szívja be, aki nem akart rágyújtani, most mégis dohányos lett, csak passzívan. Örök dilemma ez, és állandó a harc a két tábor között, hiszen mindegyikük a szabadságát akarja érvényesíteni – az egyik arra, hogy füstölöghessen, a másik meg arra, hogy ne kelljen neki akarata ellenére. Így születnek sorra a korlátozások: itt és itt nem lehet dohányozni, a lista már egy ideje kibővült a kávézók és nyilvános helyek többségével. Vannak olyan helyek, ahol mégsem ér célt a kiírás, a kérés, könyörgés, hogy ne itt. Ilyen helyek a kollégiumok. Megrögzött antidohányosként költöztem be, de lépten-nyomon más füstjét szívom a folyosón, a konyhában, még a saját szobámba is beszivárog. Először még küzdöttem, tiltakoztam, ma már minden további nélkül meg bírom enni az ebédem úgy, hogy közben mellettem lelkesen pöfékelnek, és még ruhám is beveszi a szagot. Valóban jó ez így? És tényleg nem lehet tenni semmit azok védelmében, akik már így vagy úgy, de beletörődtek abba, hogy passzív dohányossá váltak? Van kompromisszum, ami megfelel mindkét félnek? De az is lehet, hogy fölösleges minden kérdés, minden követelés, hogy legyen ez végre szabályozva. Hiszen pusztán csak tolerancia és intelligencia kérdése az egész. Vagy legalábbis annak kellene lennie… |
Lőtér - Közélet rovat
