|
Igazságosság?
Szerző: Dunai Tamás | Feltöltve: 2006-12-10 | Megtekintve 1397 alkalommal. | Nyomtatás
Tandíj. Én elhiszem, hogy szükség van rá, mert a magyar felsőoktatás a mai formájában finanszírozhatatlan. Akár még azt is elhiszem, hogy ez az oktatás színvonalának javítását szolgálja. Elhiszek sok mindent. Csak egyetlen dolgot nem, hogy a reform az igazságosság jegyében született. Az arra való hivatkozás, hogy a jómódú elit termeli magát újra az állam pénzén, némileg sántít. Miután fizetős lesz a felsőoktatás, ez a réteg továbbra is megengedheti magának, hogy taníttassa gyermekeit, miközben az alacsonyabb társadalmi osztályok helyzete ebből a szempontból tovább romlik. Az az állítás, hogy a tanulmányi eredményektől függően egyeseknek nem kell fizetniük, akár rendben is lehetne, ha nem számolunk azzal, hogy azoknak, akik rosszabb körülmények közül jönnek, nehezebb ezt elérniük, mert például gyengébb középiskolába jártak, és emiatt lemaradásaik vannak, vagy pedig mert munkát kell vállalniuk az egyetem mellett. Nekem nem úgy tűnik, mintha ezzel az igazságosság problémája egy csapásra megoldódna. Ellenben jól bizonyítja azt a tételt, hogy a képzés ideje alatt fizetendő tandíj (bárhogy is hívják) csökkenti a társadalmi mobilitást. Hosszabb távon a demográfiára is hatással lehet a tandíj. Újabb tétel, amit a pároknak számba kell venniük gyerekvállalásnál. Vagy azt várjuk, hogy a szülők nyugodjanak bele abba már gyermekük születése előtt, hogy a várva várt csöppségnek esélye sem lesz többre vinnie náluk? Azok a szegényebb családok, akik felelősséget éreznek eljövendő gyermekeik jövőjéért, esetleg kevesebb gyermeket vállalnak, hogy legalább őket taníttatni tudják. Akik pedig nem, nehezebb helyzetbe hozzák születendő gyermekeiket – és közülük lesz igazán nehéz dolga bárkinek is, legyen bármennyire eszes, bejutnia a felsőoktatásba. Ez igazságos? Aligha, csupán egy újabb bizonyíték arra a tételre, hogy nehezen javítható, de könnyen rontható a termékenység állami eszközökkel. Mégis, nem az ő helyzetük a legrosszabb. Sőt nem is a kisgyermekes családoké. Őket nem hozta a kiszámíthatatlan politika olyan helyzetbe, mint mondjuk azokat, akik tinédzser gyerekeket nevelnek, és néhány éve még nem számoltak ilyen jellegű kiadásokkal. A következő években megnő azoknak a családoknak a száma, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy gyermekeik a felsőoktatásban folytassák tanulmányaikat. A rosszabb szociális helyzetűnek számító családokból származó gyerekek mostantól még többet gürizhetnek majd az egyetem mellett, és még többet görnyedhetnek a könyvek fölött, persze csak akkor, ha úgy gondolják, hogy ez az egész megéri számukra a fáradságot. A lényeg az, hogy ez így igazságos… |
Lőtér - Közélet rovat
