|
Ha jön a Mikulás
Szerző: Dunai Tamás | Feltöltve: 2006-12-10 | Megtekintve 1504 alkalommal. | Nyomtatás
Miért szeretem december hatodikát? Mert nem igazi ünnep. Ha hétköznapra esik, ugyanúgy bemegyünk dolgozni vagy az iskolába, mint bármely átlagos napon. Mindenki hajtja tovább a maga kis mókuskerekét. Mindegy, hogy a pult, a volán, a gépsor, az íróasztal vagy az iskolapad hív-e minket, nekünk eleget kell tenni e hívásnak, úgyhogy nekiindulunk. A nagy ünnepektől eltérően így senkire sem ül ki az abból fakadó frusztráció, hogy neki dolgoznia kell, miközben mások otthon ünnepelnek a családjukkal. Mégis úgy ébredünk, hogy érezzük: ez azért mégiscsak egy ünnep. Az óvodákban és iskolákban előkerülnek a Mikulás-csomagok. Az esetlegesen dolgozatot írató tanárok egy-egy szaloncukorral kedveskednek diákjaiknak. A feleltetésénél is elnézőbb ilyenkor az ember. Vásárláskor az eladó egy picike ajándékot rejt a szatyrunkba. Barátságosabb a buszsofőr. A főnök sem olyan szigorú ma. Ugyanolyan nap ez is, mint a többi, csak kicsivel többet mosolygunk és kedvesebbek vagyunk, ha másért nem, hát azért, mert nem akarunk ünneprontók lenni. Mikuláskor nem az ünneplésen van a hangsúly. Hiányoznak az ünnepi étkezések. A megszokott menzán ebédelsz, a megszokott szendvicsedet falod be délben. A különbség mindössze annyi, hogy egy apró csokit találhatsz a tálcád sarkán vagy a szalvétádba csomagolva. Ez a nap nem is az ajándékokról szól. Azok sokszor csak jelképesek. Apró meglepetések és szívességek. Ez az ünnep nem csak a családé, hanem mindenkié. Mindenki ad és mindenki kap. Egy mosolyt, édességet vagy akármi mást. Nem az számít, hogy mit, hiszen nincsenek nagy elvárásaink. A lényeg a figyelmességen van. Azért szeretem december hatodikát, mert nem igazi ünnep. Mindössze egy olyan nap, amikor kedvesek vagyunk másokhoz. Egy olyan nap, amikor az ünnepi hangulat bekúszik a mindennapokba. Több ilyenre lenne szükség. |
Lőtér - Közélet rovat
