|
Mars tér – amit a szívedbe rejtesz
Szerző: Rohrer Hajnalka | Feltöltve: 2007-04-04 | Megtekintve 1438 alkalommal. | Nyomtatás
„Cigit, cigit, cigit! Cigit tessék!” – fogadja a Mars téri piacra érkezőket egy bódé mellől a köszönésnek is beillő vásárlócsalogató. „Hello, most olcsóbban adom” – súgja oda a fiatal srác egy arra elhaladó fülébe, aki tudomást sem véve róla, siet tovább a zöldségesek irányába. A szegediek már hozzá vannak szokva ehhez a sajátos fogadtatáshoz, a legtöbben szinte már meg sem hallják. Az alkalmi árus azonban tovább folytatja, s hogy hitelesebb legyen, gyorsan rá is gyújt. Pár méterrel arrébb a társai ugyanezt teszik, három cigányasszony kínálgatja az olcsó cigarettát, akik közül az egyik még babakocsit is tologat két „Cigit, cigit!” között. Kint nagyon hideg van, az egyik zöldséges meg is jegyzi, hogy már teljesen átfagyott, pedig még tíz óra sincs. – De még mindig jobb az idő, mint tegnap, amikor esett és még a szél is fújt – teszi hozzá. A rengeteg zöldség- és gyümölcs-árust elnézve az ember önkéntelenül is elgondolkodik, hogy mégis hogyan tudnak mindannyian megélni ebből, ám látva azt a sok nyugdíjas vásárlót, akik minden nap kijönnek friss zöldségért, már nem tűnik annyira rossz üzletnek. Bár az egész napos álldogálásról valószínűleg szívesen lemondanának. „Az nem nyugdíjfüggő, hogy valaki köszönni tudjon szerintem! Az előbb is jött egy asszony, kiszolgáltam, aztán annyit sem mondott, hogy viszlát, mikor elment!” – zúgolódik hangosan a vásárlói előtt az egyik zöldséges. Az eredmény minden esetre meglett: senki nem mer köszönés nélkül távozni. Közben az egyik idős néni „Nem külföldi az áru!”- felkiáltásokkal ajánlgatja az almáját az arra elhaladóknak, míg egy másik a legjobb reklámhoz folyamodik: jóízűen eszegeti a saját almáját. Az Irén Csarnokba érve még az eddiginél is pezsgőbb élet fogad. Az egész helyet sültkolbász-illat és égett olajszag lengi be, a tejpiachoz közeledve pedig átütő sajtszag csapja meg az ember orrát. A talponállókál nagy a forgalom, a legtöbben most fogyasztják reggelijüket hurka, kolbász vagy csülök formájában. A jóízűen falatozó emberek mellett természetesen bőven akadnak olyanok is, akik csak némi alkoholra tértek be, bár a többségük valószínűleg törzsvendégnek számít az alacsony áraknak köszönhetően. A legnagyobb népszerűségnek kétségkívül a Faloda palacsintázó és gyorsétkezde örvend, ahol egy nagyobb, ötvenes férfiakból álló társaság iszogat. „Öt perc szünet!”- kiált fel az egyikük, és int a többieknek, hogy kimegy egy cigarettára, de siet vissza. A többiek egyetértően bólogatnak és tovább kortyolgatják sörüket. Nem sokkal ezután egy – láthatóan nem a társasághoz tartozó – férfi érkezik két szerszámosládával, és elkezdi kínálgatni a portékáit. A semleges fogadtatás után hirtelen egy sarokcsiszoló gépet kap elő a hóna alól, és a hozzá legközelebb eső poharazgató férfihoz fordul: „Kell? Most akció áron! Most akció áron! Tízér’ odaadom!” A régi csarnokba belépve egy hajléktalan éppen két szelet kidobott kenyeret halászik elő az egyik kolbászsütő kukájából, majd sietve a szatyrába teszi és továbbáll. A reggeli tömeg már valamelyest enyhült, főleg eszegető-iszogató emberekkel lehet találkozni. Az illatok itt is hasonlóak, de itt még a hentesáru-üzletek is hozzájárulnak a jellegzetes piaci élményhez. Az egyik pultnál egy tűsarkú csizmás hatvanöt év körüli kendős asszony a reggeli felesét és kávéját fogyasztja, amikor a hangosbemondóból egy nem éppen kedves női hang tájékoztat arról, hogy a csarnokban tilos a dohányzás. Egy gyors körbenézés után látható, kiknek szólt az üzenet: az egyik asztalnál egy háromtagú család cigarettázik a figyelmeztetéssel mit sem törődve. Pár percen belül a hideg női hang ismét megszólal: „Kérjük a dohányzás megszűntetését!”, majd a szabálynak engedelmeskedve a család tagjai felállnak, és hangosan méltatlankodva elhagyják az épületet. |
Lőtér - Közélet rovat
