|
Média-játszótér
Szerző: Gelegonya Edina | Feltöltve: 2007-04-05 | Megtekintve 1557 alkalommal. | Nyomtatás
Danks Emese posztjára már egy ideje új embert kerestek. Gyurcsány Ferenc elégedetten nyilatkozott a kormányszóvivő addigi munkájáról, ám hozzátette: az új idők új dalokat, „politikusabb szerepvállalást” kívánnak. Hamar kiderült, április másodikától Demcsák Zsuzsa próbálja majd a keserű pirulákat édes mázba mártva belénk diktálni. Történt mindez még március első napjaiban. No, azóta némileg változott a felállás: hétfőn érkezett a hír, hogy az őt és a családját ért támadások miatt a hajdanán TV2-s műsorvezető visszavonulót fújt. Most azt ne feszegessük, hogy Demcsák Zsuzsa mennyiben tekinthető – ha egyáltalán létezik ilyen melléknév – „politikusabbnak” Danks Emesénél. Egykori kereskedelmi tévésként mindenesetre nem ő lenne az első, aki erre a posztra kerül, hiszen Batiz András két évig osztozott a kormányszóvivőségen László Boglárral. Az meg, hogy annak idején több fotósorozaton némileg szellősen öltözve is láthattuk – hát, mindez igazán semmiség ahhoz képest, hogy volt már nekünk pufajkás miniszterelnökünk is. Demcsák Zsuzsa annak idején egyike volt azon mutatós műsorvezető lányoknak, akikről munkájuk alapján nemigen tudhattuk meg, hogy képesek-e, érdemesek-e többre annál, mint amit a képernyőn láthatunk belőlük. Főhősünkről azonban most kiderült, közgazdász diplomája ellenére – ahogy Nyuszi mondaná Malackának – tényleg nem egy „nagy lángész”. Mert ha, mint ahogyan állítja, valóban hónapok óta készült a kormányszóvivőségre, akkor nem szabadott volna olyan csúnyán mellétrafálnia március 6-án, amikor elindította saját blogját. Pedig sem nem szokatlan, sem nem hülyeség, hogy ezt a kommunikációs csatornát felhasználva próbálja meg a maga oldalára állítani a közvéleményt. A megvalósítás azonban inkább kevesebb, mint több sikert eredményezett. Nem tudom, miből gondolta, hogy azzal kedveltetheti meg magát a szörfözgető olvasóközönséggel, ha beszámol arról, hogyan készülődött az Operabálra, ahol hál’ Istennek „még a császármorzsán is elég lekvár volt”, s hogy milyen kalandokban volt része a „jól szituált” szülők és gyermekeik által látogatott játszótéren. A szarvashibát azonban azon hírhedt bejegyzésével vétette, amely a toposszá vált A bölcsi-keresés kálváriája címet viseli. Hallom, ahogyan ezen ominózus részhez érve felszisszen a tisztelt publikum: „ez azért már tényleg sok…” Demcsák inkább másik intézményt keresett kisfiának, amikor kiderült, abba a bölcsibe jár a részeges anya Ádámka nevű utódja, továbbá Laura, akit a szülei rendszeresen vernek. Na, ez aztán rendesen kivágta a biztosítékot a legtöbb blogolvasónál. Persze néhányan felszólaltak a majdnem-kormányszóvivő mellett is, puszta irigységgel és képmutatással magyarázva a kommentelők felháborodását. De tényleg el lehet ennyivel intézni? Irigy nép a magyar? Lehet. De nem szeretem az ilyen általánosító néplélek-képleteket. Egyszerűen arról van szó, hogy nem szíveljük, ha leproliznak bennünket. Megint nagy szavakat leszek kénytelen használni: nem igazán jó, ha a kormányszóvivő az egyik csatornán együttérzéséről biztosítja az „utca népét” az egzisztenciájukat érintő kérdésekben, míg a másikon a szociális érzékenység legkisebb jelét sem mutatja. Azért talán a Demcsák által sommásan bemutatott gyerekek is érnek valamit, még ha ilyen vagy olyan szempontból, sőt, esetleg halmozottan is, hátrányos helyzetűek. Talán arról nem ők tehetnek, ha a szüleik hetente csak egyszer mossák ki a ruhájukat, vagy ha időnként úgy istenesen elverik őket. Úgy tűnik, ez Demcsákban nem merült fel. A lényeg, hogy a saját kisfiát hermetikusan elzárja az önkormányzati bölcsibe járó korántsem „jól szituált” családból származó gyerekektől. A rossz nyelvek szerint a visszalépésében fehérneműs képeinél és blogos bejegyzéseinél azért nagyobb részben játszhattak közre Demcsák férjének tisztázatlan anyagi ügyei, állítólagos kapcsolatai a Koszi klán nevű bűnözői csoporttal. A kiszivárgott információk szerint a legmagasabb fokozatú, azaz C típusú nemzetbiztonsági átvilágítás során nem derült ki semmi kompromittáló a házastárs Kiss Józsefről – bár az is tény, hogy egy ilyen vizsgálat 60 napig tart, így aztán könnyedén kiszámolhatjuk, hogy nem is érhettek a végére. Szóval, úgy fest, ezt már nem tudjuk meg. Jelenleg pedig az a helyzet, hogy amíg a következő kormányszóvivői utódot meg nem találják, újra kénytelenek leszünk beérni Gál J. Zoltánnal. Persze, még csak véletlenül sem akarom azt a gyanút kelteni, hogy a nemrég alakult Kormányzati Kommunikációs Központ kabinetfőnöke nem lenne szép – de azért a férfiaknak szánt esztétikai élvezet ezennel elmarad. Demcsák pedig a média-játszótér kellemetlen epizódja után újra készülhet az EU-konform Szent István parkba. |
Lőtér - Közélet rovat
