|
(M)értékadó táncosnő
Szerző: Schwartz Noémi | Feltöltve: 2007-05-07 | Megtekintve 3497 alkalommal. | Nyomtatás
Bittner Meenakshi Dóra az indiai szakrális templomi tánc magyar művésze. Szerelmes a hivatásába és Indiába, ahol mesterétől megtanulta a műfaj legapróbb elemeit. Mégis úgy gondolja, az ő helye Magyarországon, Budapesten van, hogy megmutathassa a keleti értékeket másoknak is.  Te egy indiai szakrális táncnak, a bharatnatyamnak a művésze vagy. Mit érthetünk e műfaj alatt?
A bharatanatyam a dél-indiai ősi templomi táncok színházi színpadra emelt változata. Az 1930-as években indiai értelmiségi családok egy reform keretében teremtették meg ezt a művészeti ágat, amelyben a töretlen, több ezer éves hagyománynak egy ösvényt tudtak nyitni a jövő felé. Tulajdonképpen ezekben a táncokban mi történik: egy történetet, egy mítoszt mesélnek el? A hagyomány szerint a templomi táncosnőket, a dévadászikat kisgyerekkoruktól a templomban nevelték, ahol zenét és táncot tanultak. Amikor a beavatás ideje eljött, feleségül adták őket egy-egy istenhez. Ez nem jelentette az európai mintát: ők a templomon belül házasodhattak, gyerekeket nevelhettek, de a szerepük egy templomhoz kötötte őket. Szertartásokat végeztek, melynek művészeti formája volt. Az isteneknek táncoltak: ezek imádságok, fohászok, költemények voltak feléjük. Valódi kapcsolatot éltek meg az istenekkel, ennek mindenféle verbális és érzelmi hátterével együtt. Mennyire jelenti ez a tánc egy meglévő koreográfia átörökítését, vagy inkább egy élő műfaj, amiben a régi elemekből egy új táncot alkottok? Van egy szál, ami az igazán nagy, klasszikus, régi darabokat viszi tovább. Emellett van még rengeteg egyéb. Ez egy ősi, töretlen hagyomány, amibe belekapcsolódik sokfajta irányzat, és a végén meghatározó még a mester, akitől az ember szerencsés esetben tanul. Nagyobb mesterek ma is készítenek koreográfiákat, és zenéket is szereznek. Azt hiszem, ennek komoly jövője van. 
Hol találkoztál ezzel a táncműfajjal? Itthon. Tíz évvel ezelőtt kereső állapotban voltam. Ekkor már volt mögöttem öt-hat éves színházi múlt. Egy utat kerestem, ami a szakrális színház felé visz. Ekkor találkoztam a bharatanatyammal. Szerelem volt első látásra. Néhány évig itthon tanultam az alapokat. Három évvel később, 2000-ben jutottam el először egy rövidebb időre Indiába. Az volt számomra az igazi kapunyitás, amikor hirtelen élőben és testközelben tapasztalhattam meg mindent. Hiába olvastam vagy képzeltem róla bármit, teljesen más volt hirtelen belecsöppenni. Hogyan találkoztál a mestereddel? 2003-ban egy féléves időszakra, itthon mindent felszámolva harmadszor mentem Indiába. Egy előadáson először nem is őt, hanem egy tanítványát láttam, de ahogy ő ott ült a zenészek között, mint nattuvangam, aki irányítja és összeköti a zenészeket és a táncost, első látásra éreztem, hogy ő az. Felkerestem az iskolájában. Akkor már volt mögöttem négy-öt éves tanulmány, de tudtam, hogy indiai viszonylatban ez egy alapfokú tudást jelent, ezért nagyon félve mutattam meg. Megnézett, és elvállalt, mert lehetőséget látott bennem. Utána fél évig reggeltől-estig az iskolájában voltam, délelőtt, mint a magántanítványa, délután pedig a hivatalos órák hallgatójaként. Mennyire volt nehéz elsajátítani ezeket az egész más mozgáskultúrához kapcsolódó táncokat? A nagy nehezén átestem Magyarországon. Ez nem egy hétköznapi mozgás, ahhoz, hogy az ember teste, idegpályái megszokják, hogy egyszerre, de mégis külön irányítsa kezét, lábát, szemét, fejét, és a gondolatait, mindenféleképp idő kell, egy-két év. De ez nem csak nekünk, Európában születetteknek jelent gondot, az ottani lányoknak is. Amikor az ember életútjaként, művészként szeretné a bharatanatyamot vinni az életében, akkor ez mindennapi gyakorlást igényel, napi egy-két órát. Ha valamilyen nagy anyagon dolgozom, vagy Indiában vagyok, akkor persze sokkal többet. 
Milyen típusú mozgás jellemzi ezt a műfajt? Amikor először láttam életemben, úgy éreztem, ez nem emberi mozgás. Az indiai karnatikus zenéhez és ritmusrendszerhez kapcsolódik, ami nagyon eltér az európai klasszikus zenétől. Mezítláb táncolják, a lábnak és talpnak nagy szerepe van. A bokán csörgők vannak, ami szintén hozzáadódik a zenéhez, illetve hangsúlyozza a táncmozdulatokat. A kezek mudrákat mutatnak, amiknek jelentésük van, de mindenféleképpen a látvány elemei is. Milyen kosztümöt viselsz tánc közben? A mai tánckosztümök mind egyei darabok. Csak Indiában, selyemszáriból készítik őket, ezért nagyon féltett kincsek. Úgy varrják meg, hogy abban a táncos könnyedén mozogjon, kiemelje a táncnak, bizonyos mozdulatoknak a karakterét. Fantasztikus iparművészeti gyönyörűség, bharatnatyamot hangsúlyozó viselet. A táncosnak nagyon meghatározó vizuális megjelenése van. Én magam öltözöm, és magamnak készítem a sminket. Igyekszem nagyon lerövidíteni, de ez minimum 3 óra. Ha igazán fel akarok készülni, akkor inkább négy. Mennyire népszerű ez a műfaj, sokan érdeklődnek utána tanítványként vagy nézőként? Hatalmas érdeklődés van Magyarországon. Olyannyira, hogy ez Madraszban is tapasztalható. Átlagban több a kint tanuló magyar, mint az egyéb európai tanítvány. Engem is rengetegen keresnek, hogy szeretnének tanulni. Ez tulajdonképpen az utolsó tíz év termése. Azt hiszem egyébként, hogy az egész világon is egyre inkább terjed. Azt mondják az indiaiak, hogy Amerikában lassan több bharatanatyam-iskola nyílik, mint náluk. Neked vannak tanítványaid? A felelősségérzetem diktálja úgy, hogy egyelőre, mint tanár vagy mester ne tartsam magam számon, nem érzem magam elég érettnek erre. Úgy gondolom, az az igazi tudás, amit Indiában tapasztalhat meg az ember, vagy indiai mestertől tanulhat. Miután ott tanulhattam, pontosan tudom, milyen egy igazi mester, mekkora tudás áll mögötte. Jelenleg csak magántanítványokat fogadok, mint táncos. Magyarországon hány olyan művész van, aki bharatanatyamot táncol? Szerintem tíz emberen belül van még az ismert indiai táncosok száma. Nagyon-nagyon sokan vannak még, akik tanulnak, vagy csoportosan felléptek már. De azt hiszem, hogy ez csak egy folyamat kezdete. Ezt a táncot mint szenvedélyt űzöd, vagy a teljes életedet kitöltő hivatás? Mielőtt táncolni kezdtem, alkalmazott grafikával foglalkoztam, illetve, még a mai napig foglalkozom. Természetesen a hangsúly egyre inkább a bharatanyamra tevődött. Mindenféleképpen hivatásomnak tekintem. Szeretnék minél több időt és teljes magamat ennek a művészeti ágnak szentelni. Nem feltétlenül csak mint táncművész: akár mint dokumentumfilm-készítő, vagy bármi, amire lehetőségem nyílik. Mindent szeretnék megtenni ezért a műfajért. Számodra mit jelent a bharatanatyam? Van egy könyvem, ami úgy kezdődik, hogy a bharatanatyam az egyik lehetséges út a megvilágosodás felé. Természetesen egy művészeti ág, egy színpadi műfaj, de a lényegi része mégsem ez, hanem a belső fejlődés, legyen ez művészi, emberi, vagy filozófiai. Számomra a bharatanatyam egy olyan fantasztikus és csodával párosult találkozás volt, ami az én kereső és az európai kultúrában helyét nem találó lényemnek egyszer csak egy tökéletes felismerés és egyesülés, ami engem két lábbal a földre tett. Ez egy kicsit paradox, de én ettől éreztem úgy, hogy megérkeztem a világba, és itt vagyok. Meghatározó része az életemnek, az első pillanattól fogva. A bharatnatyam előtt is táncoltál? A tánc a bharatanatyam előtt nem volt olyan hangsúlyos az életemben. Nem gondoltam volna, hogy később meghatározhatná az életemet. Igazából inkább a mozgásszínházra gondoltam. Nem tanultam egyéb táncot, nem próbáltam ki más irányzatot. A mai eszemmel viszont el se tudnám képzelni az életemet nélküle. Van egy szokatlan a neved, a Meenakshi: mit jelent és honnan ered? Meenakshi Síva hindu istenség hitvesének egyik neve, maga a szó halszeműt jelent. A hindu templomi tradícióban az isteneket, a murtikat egy esti rítusban elaltatják-elringatják. Erről tanított nekem a mesterem egy darabot, egy Meenakshi-altatót. Valahogy nagyon könnyen és belülről jött ez a darab. Amikor Indiában egy előadáson eltáncoltam, váratlanul hatalmas siker övezett. Számomra ez volt az áttörés, amitől maximálisan elfogadtak. Ezután ajánlották, hogy vegyem fel a Meenakshi nevet. Tőlem ez a gondolat idegen volt, de amikor hazajöttem, mégis nagy hiányérzet munkált bennem. Eljött a pillanat, amikor mégis szerettem volna felvenni. Később Szadhu Maharaj, egy indiai aszkéta szerzetes járt Magyarországon, áldásával felvettem ezt a nevet, és azóta használom. Mi az oka annak, hogy ilyen szoros kötődésed van Indiához, és miután fölszámoltad budapesti életedet, mégis visszajöttél? Attól függetlenül, hogy valóban szerelem köt Indiához, nem gondoltam, hogy ott fogok maradni. Természetesen, mint bharatanatyam táncosnak sokkal könnyebb lenne ott, de az igazi otthonom itt van: itt születtem, nőttem fel, itt vannak a családi és a kulturális gyökereim. Én nem elmenekülni szerettem volna, hanem hozni valamit. Szeretném, ha az én személyes keresésemnek itthon lenne gyümölcse. Ha ki tudnék nyitni valamiféle ablakot, akár csak kulturálisan, vagy akár csak a színház irányába. Nekem ez a nagyon nagy öröm. További info www.bharatanatyam.info.hu |
Kultúra rovat
