|
„Ezentúl majd kevesebbszer leszek beteg!”
Szerző: Rohrer Hajnalka | Feltöltve: 2007-05-07 | Megtekintve 1707 alkalommal. | Nyomtatás
– Vizitdíj? Inkább nem mondok semmit. Úgyis azt csinálnak, amit akarnak. Én már öreg vagyok, sok mindent tapasztaltam. Negyven évig dolgoztam, fizettem is elég sokáig. Most nyolcvanöt éves vagyok, nekem már nincs véleményem semmiről. Útban vagyunk mi már mindenkinek, saját magunknak is, másnak is – egy idős néni így kommentálja a vizitdíj bevezetését a szegedi I. számú rendelőintézet pénztáránál. Dél körül nincs nagy forgalom az SZTK-ban, csak néhányan várnak a betegfelvételnél. Egy negyvenes hölgy éppen azon méltatlankodik, hogy megtudta, a vizsgálata vizitdíjköteles, de az összeget vissza is fogja kapni. – Mi értelme van a befizetésnek, ha utána igényelhetem vissza? Nem kérdezné meg a doktornőt, hogy ezt tényleg így kell-e csinálni? – fordul a pénztároshoz, aki csak a szabályokra tud hivatkozni, és elkéri a háromszáz forintot. Február közepe óta minden orvos-beteg találkozóért fizetnie kell a páciensnek. A kórházi napidíj és a vizitdíj háromszáz forint, de azoknak, akik nem a saját háziorvosukat keresik fel, vagy házhoz megy a doktor, hatszáz forintba kerül az ellátás. Szintén emelt összegű, ezer forintos díjat kérnek attól, aki ügyeleti ellátást vesz igénybe, ha azt nem indokolja sürgős szükség. A betegek tűrnek Két hónappal a vizitdíj bevezetése után még mindig akadnak, akik nincsenek tisztában a rendszer működésével, vagy egyszerűen nem szívesen nyúlnak a zsebükbe, tudtam meg a pénztárban ülő hölgytől. Mint mondja, ők készséggel segítenek, elmagyarázzák, mennyit, és hogyan kell fizetni. A betegek körülbelül fele már elfogadta, hogy pénzbe kerül az ellátása, ahányszor csak beteszi a lábát a rendelőbe, de vannak olyanok is, akik durván, indulatosan viselkednek. – Olyan esetünk még nem volt, hogy nem akarták befizetni, de volt, aki bedobta a pénzt az ablakon beutalóstól, TAJ-kártyástól. Egy húsz év körüli fiatal lány a pénztár mellett várakozik. A vizitdíjjal kapcsolatban hirtelen csak annyit jegyez meg: Ezentúl majd kevesebbszer leszek beteg! Majd hozzáteszi, szörnyűnek tartja, hogy pénzt kérnek egy vizsgálatért vagy egy beutalóért, főleg úgy, hogy az ellátás színvonala semmit nem változott. Az intézet többi részében sincs tumultus, egyedül a röntgennél vannak viszonylag sokan. Az első emeleten körülbelül tízen várakoznak, leginkább nyugdíjasok, akik kettesével beszélgetnek vagy egyszerűen csak csendben néznek maguk elé. Egy hatvan körüli, jól szituált, a többiektől távolabb ülő hölgyet kérdezek, mi a véleménye a vizitdíj bevezetéséről. Milyen véleményem legyen róla? – kérdez vissza feldúltan, majd el is fordul. Amikor már épp menni készülök, nyugodt hangon megszólal. – Nem a háromszáz forint miatt, mert annyit az ember egy koldusnak is ad, de azért az borzasztó, hogy tegnap itt voltam, vizitdíj, ma jövök, vizitdíj. Ha az ember már nem ér oda aznap egy másik rendelésre, akkor vissza kell jönnie a következő napon, és megint fizetnie kell. A vizitdíjrendelet értelmében ugyanis egy helyen, egy nap több járóbeteg-szakellátást is igénybe lehet venni egy vizitdíjból, a nyugta viszont csak az ellátás napján érvényes. Többek között ez is ki van függesztve a földszinten lévő pénztárak mindegyikére, bőséges olvasnivalóval szolgálva az unatkozó betegeknek. A hölgy tovább folytatja. – A háziorvosnál beutalót kértem, háromszáz forint, az ultrahangon megint háromszáz, ma jövök a kiértékelésre, szintén. És még akkor is fizethetek, amikor majd visszaviszem a háziorvosnak az eredményt. Mire egy betegségem miatt megvizsgálnak, már ezerkétszáz forintnál járok, és én még nem is vagyok beteges. Azt is hozzáteszi, vannak nála sokkal kisebb nyugdíjból élők is, akiknek nehéz lehet kigazdálkodni az összeget, ha gyakran kell orvoshoz járniuk. – Ráadásul hiába szeretném, hogy megcsinálják a vizsgálatot és a kiértékelést egy nap alatt, nem csinálják meg. Ezért vagyok megint itt. Érdemes tájékozódni A gyakori „orvoslátogatókat” némiképp vigasztalhatja a tudat, hogy a húsz feletti vizitdíjakat vissza lehet igényelni a helyi jegyzőnél, de aki ismeri a rendszert, az nem bizakodik. – Úgy van ez kitalálva, hogy minél kevesebben vehessék igénybe, mert különválasztják a háziorvosi vizsgálatot a szakorvosi ellátástól, és mindegyiken külön kell elérni a húsz-húsz alkalmat. És akkor is csak a húsz felettieket lehet visszakapni – világosít fel egy, a vizitdíj fizetésben jártas beteg a laboreredményére várva. Ha kicsit utánaszámolunk, ez azt jelenti, minimum negyvenszer kell orvoshoz menni, és legalább tizenkétezer forintot kell elkölteni vizitdíjra egy évben ahhoz, hogy a további összeget visszatérítsék, persze szigorúan az összegyűjtött nyugták ellenében. A férfi aztán elmondja, azért tud ennyi mindent, mert gyakran jár különféle vizsgálatokra, ezért már idejében tájékozódott, hogy mire kell számítania. És érdemes is kérdezősködni, mert ha az ember nem figyel, előfordulhat, hogy olyan vizsgálatért fizet, amiért nem kellene neki. Ez részben annak tudható be, hogy még új a rendszer, és sokszor a rendelőintézetekben sem tudják megmondani, kinek jár a mentesség. Az SZTK pénztáránál azt is megtudom, sok beteg rögtön a szakrendelőbe jön, beutaló nélkül, a háziorvosnál való várakozást kihagyva. Ebben az esetben emelt összeget, hatszáz forintot kell fizetniük, amiért beutaló nélkül veszik igénybe a szolgáltatást. Így ugyanannyiba kerül, mintha a háziorvosnál is jártak volna, viszont megspórolnak vele egy sorban állást. Egy ehhez hasonló érdekes ellentmondásra egy harminc körüli férfi mutat rá, aki édesanyját hozta kezelésre. Még ha kap is a beteg beutalót a háziorvostól – háromszáz forint ellenében –, de csak hónapokkal későbbre adnak neki időpontot a szakrendelésen, szintén hatszáz forintos vizitdíjat kell fizetnie, mivel a beutaló csak egy hónapig érvényes. Viszont ha úgy dönt, még egyszer felkeresi a háziorvosát egy újabb beutalóért, akkor ott is, és a vizsgálaton is fizet háromszáz forintot, tehát ugyanott tart. – Szerintem nevetséges, hogy a hosszú várakozási idő miatt még büntetik is a beteget, hiszen így többe kerül neki az ellátás. Csökkenő forgalom A vizitdíjjal kapcsolatos kérdések és félreértések miatt a II. számú szegedi városi kórházban az első hónapban még működött felvilágosítás, ahol bárki tájékozódhatott. Azóta, ha valakinek kérdése van, a vizitdíjat beszedő pénztárosoknál érdeklődhet. A helyiséget igazán nem nehéz megtalálni, mivel az épület ajtaján belépve az ember rögtön útbaigazító táblákkal találja szembe magát: vizitdíj befizetőhely a nyíl irányában. Ez minden kanyarban ki van írva, így a díj beszedésére kialakított helyiségig még vagy három hasonló tábla vezet el. A vizitdíj szobában éppen egyetlen beteg sem vár, így alkalmasnak tűnik az idő egy kis kérdezősködésre, náluk hogyan fogadták a betegek a pluszköltséget. Az üvegfal mögött ülő pénztárosok azonban semmit nem akarnak elárulni, féltik az állásukat: – Nem adhatunk ki ilyen adatokat, ahhoz főigazgatói engedély kellene. Azért még megkérdezem, volt-e valamilyen incidens a fizetéssel kapcsolatban, amire egyikük annyit válaszol, nagyon sok konfliktusuk van, ezért nem is beszélnének róla szívesen. Velük ellentétben az információs pultnál dolgozó férfi viszont hajlandó mesélni a változásokról. Mint mondja, a betegek kilencven százaléka elfogadta, tíz százaléka nem, de közülük is nagyon kevés az, aki ténylegesen szóvá teszi. Szerinte a vizitdíjból egyelőre annyi látszik, hogy feltűnően csökkent a beteglétszám. – Előtte sokkal nagyobb volt a forgalom, mindig tele voltak a folyosók. Akik most jönnek, azok tényleg betegek. Általában tudják, hogy hova kell menniük, és célirányosabban is érdeklődnek. Úgy tűnik, az emberek leszoktak arról, hogy mindig orvoshoz járjanak. És valóban látszik a változás. Érkezésemkor a folyosók szinte konganak az ürességtől, sehol sem ül háromnál több ember. Inkább siető ápolók és orvosok látványa a jellemző. Aztán hirtelen többen is érkeznek és rögtön sor képződik a vizitdíj-szobában. Abból ítélve, hogy öt percen keresztül senki nem jön ki a helyiségből, nem mehet túl gyorsan az ügyintézés. Népszerűtlen szűrővizsgálatok Az egyik folyosón magányosan ücsörgő középkorú nőt arról kérdezem, szerinte megakadályozza-e a nyugdíjasokat a térítési díj az orvoshoz járásban. – A környezetemben nem ismerek ilyet. Az én szüleim szerencsére nem betegesek, egy hónapban egyszer iratunk gyógyszert, őket ez nem viseli meg. Viszont úgy gondolja, aki gyakran beteg vagy kórházban van, annak ez problémát jelenthet. Sokak szerint a vizitdíj bevezetése károsan befolyásolja a szűrővizsgálatokon való részvételt is. A magyarok különben sem büszkélkedhetnek e tekintetben, pedig a szűrővizsgálatoknak kiemelt szerepe van a betegségek megelőzésében és korai felismerésében. Úgy tűnik, ezeket az előrejelzéseket a statisztikák is alátámasztják, a vizitdíj óta ugyanis még jobban csökkent az ilyen vizsgálatok népszerűsége. A hölgy ezzel kapcsolatban is megosztotta velem véleményét: – Amilyen vizsgálatra én eddig elmentem, arra ezután is el fogok, mert amire szükség van, azt el kell, hogy végeztessük. Felfogás kérdése is, hogy kinek mennyire fontos a saját egészsége. – teszi hozzá. Amikor kicsit eltévedek a kórház zegzugos folyosóin, egy ötvenes hölgy útbaigazít. Megragadom az alkalmat, hogy kikérjem az ő véleményét is. – Az indok, amivel magyarázták a vizitdíj bevezetését, hogy ezzel majd megszűnik a paraszolvencia, egyszerűen nevetséges. Aki eddig ötven meg százezer forintot kapott, az nem elégszik meg ezzel a háromszázzal. – magyarázza, majd megmutatja, merre jutok ki az épületből. Nem ez a megoldás Az Újklinikán már nagyobb a mozgás, sokan jönnek vizsgálatokra, jó néhányan a hozzátartozóikat várják, és gyakran bukkannak fel utazótáskával távozó elbocsátott betegek is. A legforgalmasabb hely minden esetre a büfé környéke. Egy látszólag unatkozó középkorú férfi szívesen megosztja velem véleményét, amíg feleségét várja. – Egy kapkodás eredménye a vizitdíj. Nem hinném, hogy ez lenne a megoldás az egészségügy helyzetére, hacsak nem dolgoznak ki egy normális fizetési rendszert, mert ennek így semmi értelme. Szerinte ahhoz kevés ez a pénz, hogy a dolgok rendbe jöjjenek, viszont idegesítő, hogy még ezzel is foglalkoznia kell az orvosnak, asszisztensnek. Azt is elmondja, a vizitdíj nem megoldás a hálapénz problémájára sem, mert aki olyan ellátást akar mint eddig, most is meg fogja keresni azt az orvost, akiben megbízik, és ugyanúgy fizetni fog neki mint eddig. – Ha kimondjuk, ha nem, ez akkor is így marad. Most meg plusz háromszáz vagy hatszáz forintot is fizetünk mellé. Közben meghallva beszélgetésünket, egy idősebb úr is csatlakozik, aki úgy látja, rövidesen emelni fogják a vizitdíjat, és tart attól, hogy receptfelírási díj is lesz. – Még jó, hogy levegővételi díjat még nem kell fizetnünk! – teszi hozzá keserűen. A klinika információsát is szeretném megkérdezni, mit gondol az új rendszerről, de ő szintén vonakodik bármit is mondani. Helyette az intézmény gondnokához irányít, akinek szerinte szerteágazó véleménye van a vizitdíjról, viszont épp nincs az irodájában. A vártnál jobban fogadták Dr. Kass Ferenc újszegedi háziorvos rendelőjében látszólag nincsenek kevesebben, mint a vizitdíj bevezetése előtt, és ezt ő is megerősíti: – Nálunk nem okozott fennakadást a bevezetése, a beteglétszám ugyanannyi maradt, sőt, az EU-s országokkal ellentétben a szűrővizsgálatokon is ugyanannyian jelennek meg, mint korábban. Ezzel kapcsolatban azonban kifejti, szerinte a vizitdíj tönkre fogja tenni a szűrővizsgálatokat az egészségügyben, mert visszavetheti azokat az embereket, akik törődnének az egészségükkel és elmennének vizsgálatokra. – A vizitdíj egészségügyi szempontból egy dologra hivatott, hogy a feleslegesen orvoshoz járók számát lecsökkentse, de emellett ez a hatása is érvényesül, így sajnos sok olyan daganatos, illetve autóimmun betegség kiszűrése elmarad, amelyeket már nem lehet kezelni, amikor megjelennek. Az ügyeleti ellátást illetően megemlíti, az Egészségügyi Minisztérium által összeállított harmincegy pontba (amely alapján megállapítják, hogy sürgősnek minősül-e a beteg ellátása) kizárólag az életveszélyes esetek tartoznak. – Úgy lett ez megalkotva, hogy ha valaki a saját lábán megy be, és szigorúan a szabályok szerint járnak el, akkor mindenképpen fizetnie kell. A kérdésre, hogy hogyan viszonyulnak a betegek a vizitdíjhoz, elmondja, körzetében a vártnál jobban fogadták, úgy viselkedtek, mintha mi sem történt volna. – Először egyáltalán nem lepődtek meg, hogy van, de amikor már ötödször-hatodszor jöttek el a rendelésre, és mindig fizetniük kellett, akkor néhányan elcsodálkoztak. Amolyan szükséges rossznak tekintik, és a nyugdíjas betegeim több mint nyolcvan százaléka igazságtalannak tartja. Arról is beszámol, hogy az ő körzete különlegesnek számít, mivel az ottani nyugdíjasoknak ritkán jelent problémát a háromszáz forint, viszont átlagosan több az olyan körzet, ahol érzékenyen érinti őket. A háziorvos csalódottságának is hangot ad, amiért elhallgatták az emberek elől a tényt, hogy hiába maradhat náluk a beszedett összeg, annyival kevesebbet kapnak az egészségügyi pénztártól a dologi kiadásokra. – Most már nekünk kell finanszírozni a vizitdíjból az olyan dolgokat, mint papír, injekció, fertőtlenítőszer, fecskendő, tű vagy kötszer. Tehát a beteg megint csak az államnak fizeti be a pénzt. |
Lőtér - Közélet rovat
