|
Csont nélkül
Szerző: Gelegonya Edina | Feltöltve: 2007-07-06 | Megtekintve 1691 alkalommal. | Nyomtatás
Kezdetben voltak a katolikus szentek ereklyeként őrzött csontjai. Majd egy merész ugrás, és már ott is termünk a huszadik század populáris kultúrájának sztárjai között, akiknek egy-egy átizzadt trikójáért rajongók ezrei tépték egymást apró darabokra. És most itt van Kádár János. Először csak arról szólt a fáma, hogy sírgyalázás történt. Majd jöttek az egyre szaftosabb részletek, s kiderült, a Fiumei úti temetőből a koporsót felfeszítve az egykori pártfőtitkár bizonyos csontjai is eltűntek. Ráadásul nem is akármilyen csontoknak kelt lábuk, hanem például az elvtárs koponyájának. Továbbra sem értem, az elkövetők mit tudnak kezdeni az emberi maradványokkal, Kádárné urnájával, de gyanítom, nem egészen ugyanaz a szándék vezérelte őket, mint a torinói leplet megtekintőket, vagy a Backstreet Boys koncertjén autogramért sorban álló tinilányokat. Különösen, hogy valószínűleg a sírrablók hagyták maguk után a kedves feliratot a temetőben lévő munkásmozgalmi panteonon: „Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat”. A dolog további pikantériáját adja, hogy a Fiumei úti attakot a szocialista éra legkitüntetettebb ünnepéről, május elsejéről másnapra virradóan cselekedték meg – pedig amúgy egészen retrósra sikeredett a keddi munkaszüneti nap. Volt sör is, virsli is, meg magyar Tokio Hotel az MSZP fővárosi dzsemboriján. A Hősök terén pedig az ötvenedik születésnapját ünneplő Magyar Televízió Önök kérték című műsorában lehetett Máté Péter-dalokat küldeni. Az ugye nem egy heurisztikus felfedezés, ha megállapítom, a Kádár János megítélése körüli viták nem tűnnek mostanában nyugodni – nem csoda hát, ha az MTV sem nagyon hangsúlyozta, hogy az a bizonyos „legelső”, azaz az 1957-es adás első képanyaga kinek a beszédével indított. Pedig bizony, bizony: az egykori pártfőtitkár köszöntötte azon a szép majálison a Hősök terén összegyűlteket. Cirka fél évvel a november negyediki bevonulás után. A parlamenti pártok egyöntetűen elítélték a temetőben keddről szerdára történteket, s ez jól is van így. A sírgyalázás csúnya dolog – még ha egy olyan valaki sírjáról is van szó, mint Kádár János. Mert most az éppen nem lényeges, hogy utáljuk vagy szeretjük őt. Mert a kegyeleti jogok még azoknak is járnak, akiket esetleg a hátunk közepére sem kívánunk, és akik a falfirkának megfelelően történetesen tényleg árulók voltak 1956-ban. Mert csontok és koponyák elrablásával még nem lesz senkinek sem jobb, ellenben önmagunkat minősítjük vele. Kádárt meg valójában nem most hantolták ki, hanem úgy igazán soha nem is temették el. |
Lőtér - Közélet rovat
