Napfény

Szerző: Dunai Tamás | Feltöltve: 2007-08-14 | Megtekintve 1513 alkalommal. | Nyomtatás

Danny Boyle sci-fit készített. Az elmúlt években nem sok hardcore űrhajós sci-fi került a mozikba, úgyhogy új filmjét, a Napfényt, nem csak a rendező, hanem a műfaj rajongói is fokozott érdeklődéssel várták. Danny Boyle ugyanis különleges direktor. Amióta a Trainspottinggal berobbant a köztudatba, nem alkotott két azonos zsánerű filmet. Az instant klasszikus drogos film után még senki sem gondolta volna, hogy néhány év múlva monstre mozilátványosságok vászonra álmodója lesz. S bár akadtak gyengébb, de közel sem rossz filmjei, a 28 nappal később című kulthorrorjával végleg bebizonyította, hogy nem véletlenül tekintik sokan rendezőzseninek. Gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a Napfény is erősen kultgyanús.

A film hamisítatlan sci-fi az igényesebb fajtából, de ennek ellenére (vagy éppen emiatt) közel sem olyan közönségcsalogató, mint a hollywoodi sci-fi vonulat darabjai. Minden műfaji elem a helyén van: szürke és fehér falak, kis terek, klausztrofóbia, jéghideg űr és kellő (ál)tudományosság a fantasztikum mellett. A sztori viszont első blikkre nem csupán egyszerű, hanem egyenesen banális. Egy nyolcfős multikulti legénység feladata egy Manhattan méretű bombával új életet lehelni a kihűlő Napba, mert az örök télbe fagyott Földön lassan lehetetlenné válik az élet. Alex Garland forgatókönyvíró (akinek ez már sokadik együttműködése a rendezővel) okos, csavaros, logikusan felépített scriptjének egyértelműen az alapszituáció a leggyengébb láncszeme. Ezen kívül azonban nem sok kritika érheti. Talán csak az, hogy a film utolsó negyedében megjelenő horror szál kilóg a filmből, de ez nem is igazán az ő hibája, hiszen ügyesen illeszti a sztoriba. A fő gond az, hogy esetlenül jelenítik meg a vásznon azt, amitől rettegnünk kéne, ami a jól sikerült trükkök mellett különösen bántó. A félelmünk a jéghideg űrtől vagy a tűzforró Naptól sokkal intenzívebb, mint a legénységet rettegésben tartó, alig skiccszerűen felvázolt figurától. Ettől eltekintve azonban nagyon összerakták a filmet: a színészi alakítások (kiemelten Cillian Murphy játéka), a díszletek és a trükkök mind a helyükön vannak. Utóbbiak esetében ez azért is meglepő, hiszen ez az angol sci-fi mindössze elenyésző töredékébe került az álomgyár hasonló stílusú produkcióinak.

Boyle zseni. A műfaj iránti kellő alázattal, vérbeli profizmussal és kellő stílusérzékkel vitte vászonra ezt a modern űrodüsszeiát, melynek megtekintése során nem csupán a haldokló Nap, hanem egy agonizáló műfaj újbóli felragyogásának is szemtanúi lehetünk.

Hozzászólások

. hozzászólása (kelte: )

Még nem érkezett ehhez a cikkhez hozzászólás.

Hallatlan félsiker

Kultúrfricska

Ahol a Halál járt

Mindenhol Marilyn

Édes otthon, de halálos