|
Bevagonírozott Oroszország
Szerző: Pölhe Dóra | Feltöltve: 2007-11-07 | Megtekintve 1452 alkalommal. | Nyomtatás
Viktor Pelevin korai novellái Napjaink legnépszerűbb és legsikeresebben értékesíthető orosz szerzője hazájában és Nyugaton egyaránt, Viktor Pelevin. A posztmodern fenegyerekének írói munkássága csaknem hiánytalanul olvasható magyar nyelven is, s e képet segít tovább árnyalni az Európa Könyvkiadó gondozásában idén napvilágot látott novelláskötet, «A Sárga Nyíl». A szerző első korszakából válogatott négy írás a kései szocializmus éveibe és napjaink Oroszországába kalauzolja olvasóit. Szürreális történeteiben Pelevin jócskán merít a szovjet hétköznapok abszurditásából és a valóság fogalmát mindinkább relativizáló, virtuálissá váló világunk aktualitásaiból is. A kötet címadó novellája, A Sárga Nyíl – a Moszkva és Pétervár között közlekedő Vörös Nyíl expressz analógiájára – egy vonat utasainak életébe enged bepillantást. Ez a szerelvény azonban a végtelenben száguld és a Semmi felé tart. Andrej, a főszereplő hétköznapi orosz srác, a vonat utasai, akár az utca emberei: a túlélésért harcolnak, sörösüvegeket pingálnak népies motívumokkal Nyugati értékesítésre, alumíniummal és rézzel seftelnek, halottaikat temetik, avantgárd felolvasóestekre járnak, Paszternak Hajnali vonatok és Gumiljov Az eltévedt villamos című versén művelődnek, Gerebenscsikov dalát, az „Égő vonatot” éneklik, sört, vodkát és konyakot isznak hozzá. Fokozatosan egy vonatba zárt Oroszország képe rajzolódik ki, ahol a vagonokban összezsúfolódott emberek életének minden történése egymás előtt zajlik, mint a társbérletekben anno. A Sárga Nyíl utasainak többsége nincs tisztában vele, hogy utazik, tudomást sem vesz a vonatablakon túli világról, s olyannyira hozzászokott az állandó zajhoz, hogy már a kerekek kattogását sem hallja. Számukra nem kérdés többé, honnan indult és merre tart velük a szerelvény, Andrej viszont a vonatról való leszállásban véli felfedezni a létezés egyetlen értelmes célját. A Hírek Nepálból trolibuszüzemben dolgozó Ljubocskája a szovjet élet groteszk epizódjai közepette tengeti napjait, miközben a hétköznapok szürkesége szinte észrevétlenül válik szürreálissá. Az igaz és hamis, valódi és képzeletbeli közötti különbséget megkérdőjelező szimuláció baudrillardi tétele igazolódik: ha semmi sem az, aminek látszik, akkor a reálisnak az irreális jeleivel való felcserélése érzékeltetheti leginkább e valóság mibenlétét. A kultikus Pelevin-rajongóknak aligha okoznak majd csalódást ezek a novellák: az író ezúttal is buddhista motívumokkal játszik, misztikus - filozofikus elmélkedéseket illeszt szövegeibe, s az irreális világok kulcsait jellemzően ezekben a betétszövegekben rejti el. Eközben olyan kérdéseket feszeget, mint a világ megismerhetősége, tudatunk határai, s a valóság – noha e szó itt tulajdonképp értelmét veszti – észlelésének relativitása. Ennek érzékeltetéséhez pedig egyik kedvenc eszközéhez nyúl: összemossa a képzelgéseket, az álmot a realitással. Tulajdonképp ezen a gondolatkörön belül mozog a kötet másik két novellája is. A Remete és Hatujjú két meghatározhatatlan lény találkozása, akik filozofikus beszélgetéseik során azt kutatják, kicsodák ők maguk, milyen szabályok szerint működik a körülöttük lévő világ és hogyan viszonyuljanak az emberekhez. A Buldózeristák napja Uran-Bator városában játszódik, ahol vegyi fegyvereket, hidrogén- és atombombát gyártanak játékgyáraknak álcázott üzemekben, itt készül például a Marina nevű, hét váltás ruhával rendelkező baba, amit sétahajók játszósarkaiba helyeznek el. Mivel semmit sem neveznek nevén, az eltorzított fogalmak a világ leírására alkalmatlanná válnak. A főhős egy üzemi balesetből kifolyólag átmenetileg absztinenssé válik és a fordított delírium tünetei közepette hasonul meg környezetével. A posztmodern szerző szereti hangsúlyozni sajátos kívülállóságát, hogy nem rendelkezik semmiféle identitással, tehát szellemi értelemben abszolúte független lényként tekint a világ történéseire. Sokan próbálták már Pelevint saját művei, illetve a bennük lévő filozófiai tartalom értelmezésére sarkallni, ő azonban nem ad kulcsot írásaihoz, pop- buddhizmusnak nevezett filozófiájáról pedig azt állítja, csak annyiban lényeges számára, amennyiben ettől érdekesebbek lesznek könyvei: egy történet annál jobb, minél több rétegét aktiválja az olvasó pszichéjének. Későbbi sikerregényeivel – A rovarok életével, a Generation „P”-vel, vagy A metamor szent könyvével - kapcsolatban felmerülhet bennünk, hogy mindez csupán egy póz, amelybe az író kényelmesen belehelyezkedik, mivel Pelevin világa nemegyszer túlságosan jól szervezett és megkonstruált ahhoz, hogy teret adjon a képzeletnek. Amíg ennek köszönhetően bestsellerei rendre didaktikussá válnak, és gyakran túlmagyarázzák saját magukat, addig Pelevin korai alkotókorszakában keletkezett írásai még valóban tág értelmezési keretet kínálnak olvasóiknak. |
Kultúra rovat
