|
Ifjúság, bolondság…
Szerző: Bus István | Feltöltve: 2007-11-08 | Megtekintve 1540 alkalommal. | Nyomtatás
Ianhoz (Leslie Phillips), a veterán londoni színészhez érkezik távoli rokona, a popkultúrán nevelkedett Jessie (Jodie Whittaker). Bár az öregúr számára a lány elviselhetetlen, pályatársa és barátja, Maurice (Peter O’Toole) vágyának tárgyát látja a szenvtelen jövevényben. A fiatal lány – akit természetesen Maurice nevez el Vénusznak – és az idős művész kapcsolatát igyekszik feltárni a film, de a többi Maurice-t övező szálról is tudomást szerzünk. A brit főváros ideális terepe a cselekménynek, a hagyomány és a fiatalos pezsgés akár a Vénusz mottója is lehetne. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy az Albion szürke ege összhangban van az alulvilágított belső jelenetekkel, ami zárt, kamarafilmes hatást kölcsönöz a műnek. A kamera beállítások is a jelen lévő személyek közötti szeretetet, versengést, adok-kapok veszekedést és a megbocsátást óhajtják a nézővel elhitetni. Maurice, a másodvonalbeli színész alakja Peter O’Toole előadásában feltétlenül hiteles. Az időskori gyengeséggel és betegséggel dacolva is sármos férfi nem csupán elfogadtatja magát a vidékről jött, alulművelt „Vénusszal”, de képes igazi hatást is gyakorolni rá. Miközben fokról fokra többet tudunk meg Maurice félévszázados pályájáról, Jessie-ről is egyre árnyaltabb képet kaphatunk. A cselekmény előre haladtával a szereplők játéka észrevétlenül kor- és társadalomrajzzá avanzsálja a történetet, az egyes karakterekben különböző rétegek képviselőit tisztelhetjük. Mindebben olyan mellékszereplők segédkeztek, mint a színészfeleséget alakító Vanessa Redgrave vagy a felszolgálóként feltűnő Beatrice Savoretti. Az igazi meglepetést azonban a világ előtt eddig ismeretlen Jodie Whittaker jelenti. Sikerül elhitetnie a nézővel a történet kínálta személyiségfejlődést, és így méltó társa volt a színészlegenda O’Toole-nak. Ez pedig feltétlenül ígéretes kezdet. Nem lehetett egyszerű feldolgozni a többgenerációs szakadékkal birkózó kapcsolat nehézségeit, de Roger Michell rendezőnek sikerült véghezvinni a bravúrt. Ne számítsunk közhelyes poénokra vagy szentimentális pálfordulásra: a Vénusz igyekszik realisztikus képet adni erről a számos buktatóval bíró helyzetről. Pontosan ezért nehéz a film műfaji besorolása: vígjátéknak komoly, „igazi” drámának könnyed, romantikusnak fanyar. Mégis érdemes megnézi. Tartogathat meglepetéseket a film utóélete is. Bár nem a Vénusz Peter O’Toole legemlékezetesebb alakítása (gondoljunk csak az Arábiai Lawrence-re), profizmusa meghozta élete nyolcadik Oscar-jelölését. |
Kultúra rovat
