|
A Simpson család - A film
Szerző: Dunai Tamás | Feltöltve: 2007-11-29 | Megtekintve 1485 alkalommal. | Nyomtatás
A sárga, gülüszemű család tizennyolc év kisképernyő után először hódít a mozikban. A társadalomkritikus, polgárpukkasztó sorozat volt az, amelyik kitaposta az utat az olyan, a Simpsonsnál brutálisabb, felnőtteknek szóló rajzfilmek számára, mint a South Park. Simpsonék nem éppen az amerikai ideál megtestesítői, a család valamennyi férfitagja deviáns: a családfő, a fánkzabáló, naplopó és egoista Homer, leginkább Al Bundy rajzfilmes megfelelője, Bart sok tekintetben apjára ütött, miközben a nagypapa is kifejezetten lökött – és szenilis. Csak abban különböznek a Rém rendes családtól, hogy Simpsonék esetében a család nőtagjai kimondottan normálisak: talpraesettek, háziasak, vagy éppen rendkívül okosak – így legalább nem ez a sorozat a feministák kedvenc céltáblája. A másfél órás moziváltozatban is domináns a társadalomkritikai attitűd, de a 11 tagú forgatókönyvíró-gárda elsősorban a szórakoztatásra helyezte a hangsúlyt. A film magas fordulatszámon pörög: egymást érik a remek vizuális és verbális poénok, melyek jó része kitörölhetetlenül beleég az ember agyába, másik részét viszont szinte fel sem fogja az irdatlan iramban. A vért és a káromkodásokat most is ügyesen kerülték az alkotók, de attól még a Simpsons tagadhatatlanul egy felnőttnek szánt rajzfilm, aminek ékes bizonyítéka például egy meleg rendőrpár, a meztelenül gördeszkázó vagy whiskyt vedelő Bart látványa, illetve egy rakás „Nem értem, miért hagy el mindenki, akit verek…”-szerű Homer-aranyköpés. A bajok okozója természetesen ezúttal is Homer, aki frissen befogadott malaca hombárnyi ürülékét a springfieldi tóba dobja, melynek szennyezettsége ezzel eléri a kritikus szintet. A tó környéken feltűnő mutáns állatok már az Egyesült Államok fejének figyelmét is felkeltik. A várost a nagyobb ökokatasztrófa elkerülése érdekében búrával zárják körül, valamint a térképekről is eltüntetik. Miután a városka lakói rájönnek, hogy Homer felelős a történtekért, a családnak menekülnie kell: sikerül meglépniük a karantén alól, és Alaszkában próbálnak szerencsét. Homer nem vállalja a felelősséget a tetteiért, de némi ráhatás után rájön, hogy az őt faképnél hagyó családja, valamint Springfield a legfontosabbak számára, úgyhogy elmegy megmenteni őket, mielőtt a város helyén egy új Grand Canyont alakítanának ki egy bomba segítségével. A film nagyon is aktuális. Elsősorban – Al Gore Oscar-díjas Kellemetlen igazságához hasonlóan – a környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet, de a legkevésbé sem szájbarágós módon. Azt is ügyesen kerülték az alkotók, hogy olyan dolgokat parodizáljanak ki, amelyek csak a mai ember számára mondanak valamit: Pókember vagy Harry Potter neve vélhetően évtizedek múltán is azt fogja jelenteni, mint ma. A Pókmalac című dalt még kislemezen is kiadták: a hatvannégy másodperces tétel az angol és az ír top 20-ba is bekerült. A film elején a tóba vesző, a főcímdalt szolgáltató Green Day is túllépett már korai önmagán, és ma a világ legbefolyásosabb és legmeghatározóbb punkzenekara – bár a punk címkét sokan elvitatnák tőlük. A Simpsons esetében tehát minden a helyén van. A társadalomkritikai töltet, a felejthetetlen poénok, az idézhető aranyköpések és a gondosan megválogatott paródia-alapanyag lehetővé tette, hogy egy trendi, mégis maradandó mozi szülessen. |
Kultúra rovat
