|
Maradékból jót enni
Szerző: Rohrer Hajnalka | Feltöltve: 2007-12-10 | Megtekintve 1389 alkalommal. | Nyomtatás
 Újabban egyre nagyobb divat B-oldalas felvételeket, elfeledett számok feldolgozásait összefogni egy albummá és kiadni. Ezt általában a művészi válság és az alkotói terméketlenség leplezéséért, illetve a profitmaximalizálás jegyében teszik.
Nos, nincs ez másképp a The Killers legújabb albumával, a Sawdust-tal sem, amely november közepén jelent meg, és a borítón olvasható “B-sides and Rarities” feliratnak megfelelően B-oldalas felvételeket, ritkaságokat és néhány új dalt tartalmaz. A The Killers 2002-ben alakult Las Vegasban, első stúdióalbumukat 2004-ben adták ki Hot Fuss címmel, majd 2006-ban jelent meg második nagylemezük, a Sam’s Town. Zenéjük főleg a 80-as évekbeli angol új hullámon alapszik, és olyan előadók hatottak rájuk mint a New Order, David Bowie, a U2 vagy a Beatles. Slágeres számaiknak köszönhetően hamar befutottak, így már az utóbbi évek egyik legsikeresebb zenekaraként emlegetik őket. Az új albumon világosan látszik, hogy rengeteg ötletük van, csak nem igazán tudják, hogy mit kezdjenek velük. És valahol itt jöhetett be a menedzser, aki meggyőzte a fiúkat arról, hogy ki kellene adni a fiókban heverő feldolgozásokat, persze néhány új számmal vegyítve, hogy ne érje szó a ház elejét. A Sawdust-on található tizennyolc dal közül a legfigyelemreméltóbb az első kislemez, a Lou Reed közreműködésével készített Tranquilize, amelyhez már videóklipet is forgattak. Az egyesek szerint tragikus, már-már unalmas felvétel inkább üdítő színfolt a lemezen, és a The Killers-sajátosságok mellett egyértelműen érezhető rajta Lou Reed hatása, zaklatott, mégis optimizmusba hajló hangulatával. Ezután egy Joy Division-feldolgozás következik, a Shadowplay, amiből hiányzik az eredeti verzió nyers, metsző hangzása a szintetizátornak köszönhetően, viszont így egy abszolút hallgatható, popos felvételt kaptunk, ami jól beleillik a fiúk által képviselt hangzásvilágba. A korongon egyaránt találunk a 80-as éveket idéző szintipopot (Sweet Talk) és feszesebb, rockosabb számot is, mint a Leave the Bourbon on the Shelf. Szintén feldolgozásnóta a Romeo and Juliet a Dire Straitstől, viszont szinte semmit nem tesz hozzá az eredetihez. A zenekar egyik legzajosabb sikere a Mr. Brightside volt az első albumukról, amelynek szintén felkerült egy másik verziója az albumra, - a Where the White Boys Dance újraértelmezéséhez hasonlóan - határozottan U2-s elemekkel bővítve. De ugyanígy hallhatjuk a Sam’s Town és a Glamorous Indie Rock And Roll című számok eddig ismeretlen változatait is. Alapjában véve tehát egy változatos, szerteágazó, ám nem túl sok újdonságot tartalmazó lemezről van szó, amit azonban nem szabad koherens albumként felfogni, mert csak összezavarja az embert. Ehelyett inkább egy véletlenszerűen összerakott válogatáslemezként kell tekintenünk rá: mint amikor kipakoljuk a hűtőt és a maradékból egy teljes értékű ebédet főzünk. |
Kultúra rovat
