|
A távoli Japán fényei
Szerző: Pölhe Dóra | Feltöltve: 2008-02-07 | Megtekintve 1621 alkalommal. | Nyomtatás
Kettős cél lebegett a Távoli fények, közelítő színek kiállítással a szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársai előtt: a tárlat az ősi japán hagyományok és a modern művészet találkozásából született alkotásokat, illetve a messzi, egzotikus szigetország kincseit hivatott bemutatni a szegedi közönség számára. A témában rejlő izgalmas lehetőségek ellenére azonban csak hellyel-közzel sikerült a művészetet a tárlat látogatóihoz közel hozniuk. Mindjárt az elején felvetődik bennem a kérdés, kinek készítették ezt a tárlatot? Távol-keleti kultúrákban jártas muzeológusnak, netán japán szakos egyetemistának? Nem hinném, hogy bármelyiknek kiugróan magas lenne az egy négyzetkilométeren belüli előfordulása Szeged térségében. A japán kultúra ősi motívumokkal gazdagon díszített műalkotásait, használati tárgyait helyezték el az első teremben; láthatunk köztük míves megmunkáltságú ezüst ecsettartót, szakés készletet, papírlegyezőket, lakkozott fa tálcát és sokrekeszes ételhordót. Ha mégoly lenyűgözők is az egzotikus díszítőmotívumok, a különleges tárgyak, a japán kultúrát kevéssé ismerőknek aligha jut eszükbe a bájos, zsinóron függő dobozkák láttán, hogy az inróban, gyógyszereket tartottak, férfiak hordták az övükön és több rekeszre lehet nyitni. Hasonlóképp csupán a rejtélyes netzuke szó szerepel magyarázatként az aprólékos kidolgozottságú elefántcsont miniatűrök mellett. Pedig milyen érdekes, hogy a japán férfiak – zseb híján – a kisebb használati tárgyakat selyemmadzaggal függesztették kimonójuk övére, és a netzuke rendeltetése az volt, hogy a rajta átvezetett zsinórral az öv alatt áthúzva, mintegy ellensúlyt képezve rögzítse ezeket. Továbbhaladva elgyönyörködhetünk a Baba ünnep hagyományos japán viseletbe öltöztetett figuráiban, de semmiféle magyarázatot nem kapunk arról, hogy ez a lány gyermekek ünnepe, amely előtt a lányos házaknál kirakják a történelmi alakokat, udvari dámákat ábrázoló Hina bábu készletet, amit minden kislány még a születésekor nagyszüleitől örököl. A gyűjtemény anyagi helyzettől függően lehet egész picitől kezdve akár 6-7 lépcsős is, de legbecsesebb darabja a tetején ülő császári pár, sehonnan sem hiányozhat. Kisvártatva azonban tovább fokozódhat zavarunk, amikor a kék-arany teáskészlet után, A tavasz ébredése című Csók István képpel szembesülünk. Érthetetlennek tűnik, hogyan illeszkedik ez a kép a kiállítás tematikájába; talán a rózsaszín-fehér virágos fák és a japán cseresznyevirágok analógiája okán? Majd további darabok következnek a századforduló magyar festészetéből, s a hozzájuk fűzött szűkszavú magyarázat – Hatások: Az impresszionizmus és a szecesszió mesterei – sajnos nem oszlatja el maradéktalanuk kétségeimet, hogy a tárlat rendezői, megfelelő mennyiségű japán anyag híján folyamodtak ehhez a megoldáshoz. Némileg megkésve, csupán a következő terem bejáratánál elhelyezett tárlatismertetőről kapjuk meg a választ, tudniillik, hogy a japán kultúra első ízben a 19. század végén, a posztimpresszionizmus, a szimbolizmus és a szecesszió idején éreztette hatását a magyar művészetre. Sikerültebb a tárlat második fele, mely a kortárs művészet érintkezési pontjain keresztül két különböző kultúra találkozását hivatott bemutatni. Egyszerre a Távoli fények, közelítő színek cím is új értelmet nyer a fény-árnyék hatással és a színek kontrasztjaival variáló alkotások láttán. A technikák sokfélesége jellemzi a képeket: fametszetet, pasztellkrétával készült, csurgatással vagy computer print eljárással előállított műveket egyaránt találunk, számtalanszor azonban a nem túl kielégítő „vegyes technika” címkével kell beérnünk. Különösen figyelemfelkeltő Klimó Károly 1-16-ig számozott haiku sorozata, a sötét háttéren áttörő világos foltok azonban aligha értékelhetőek némi háttérismeret nélkül. Talán nem ártott volna hozzájuk fűzni, hogy a haiku versek háromsornyi szövegének jellegzetessége, hogy nem utalnak a szerző saját értelmezésére, így a befogadó az alkotás folyamatának aktív részesévé válik. Szintúgy Erdősi Gabriella Sinto szentélyek kereszttel és Sinto szentélyek héber jelképpel című kollázsai sem dekódolhatóak a világvallásokban való minimális jártasság híján. Mégis a legnagyobb probléma, hogy valahogy túl sok mindent találunk itt egymásra ömlesztve, s a kicsit japán, kicsit magyar, kicsit avantgárd, kicsit kortárs anyagok között a koncepció egysége elmosódni látszik. Noha számos szép tárggyal, gondolatébresztő alkotással találkozhatunk a tárlaton, ha híján vagyunk a távol-keleti háttérismereteknek, a japán kulturális élményfürdő jónéhány kérdőjelet hagy maga után. |
Kultúra rovat
