Dobozolt empátia

Szerző: Bus István | Feltöltve: 2008-03-09 | Megtekintve 1619 alkalommal. | Nyomtatás

„Ez most férfi vagy noi nadrág?” – aki vett már részt ruhaválogatáson, talán többször is szembesült már az ilyenkor felmerülo problémával. Nem volt ez másként az Új Akropolisz Közhasznú Kulturális Egyesület szervezte hétvégi alkalommal sem.

A Tálentum Alapítványon keresztül jutottam el az Új Akropoliszhoz, amely önkéntes munka szervezésével foglalkozik. A szombat délutáni ruhaválogatásra Szegeden, a Juhász Gyula utcai központjukban került sor, ahol az egyesület három tagja, Szakál Szabolcs, Havasi Feri és húga, Mónika fogadtak. Na meg persze a fekete, középtermetu házikedvenc, Buksi kutya.

Éppen idoben értem oda. Még nem láttak hozzá a munkához, ami az emeletes épület földszintjén folyt – a narancssárgára mázolt szoba valójában eloadó terem. A falon iskolai tábla függött, a sarokban pedig cellux, kartonok és ollók feküdtek.

Eloször meghajtogattuk a kartondobozokat, ezt követte az egyesület logójának felcímkézése és a kategorizálás – ennek megfeleloen láttuk el „ffi felso”, „noi vastag felso”, „noi vékony felso” és egyéb feliratokkal a dobozokat a ruhadarabok fajtája szerint – negyed négyig összesen huszonhárom kartonnal csomagoltunk be. Ez alkalommal foleg a családok átmeneti otthonának szervezték a gyujtést, de három dobozzal jutott a hajléktalanszállóra is. A gyerekek javára pedig még egy láda játékot is sikerült felhalmozni.

Mindhárom társamra – Szabolcsra, Ferire és Mónira – nagy hatással volt az Új Akropolisz filozófiája.

– Ha megkérdeznénk az embereket – fejti ki véleményét Móni – mit gondolnak a filozófiáról, sokan egy elvont, elméleti dolognak vélnék, pedig könnyen a mindennapok részévé lehet tenni. Ez a ruhagyujtés is része a filozófiának.

A szoba hamarosan nem csupán ruhákkal és dobozokkal, de emberekkel is megtelt. Itt ismerkedtem meg az egyesület szegedi vezetojével, Mayer Mártával.

– Ezek a bálák csak az elmúlt három nap gyujteménye – avatott be a részletekbe Márta – Mivel több helyen meghirdettük, várható, hogy a következo hetekben egyre többen hozzák el megunt ruhadarabjaikat.

– Ennek valaki nagyon örülni fog! – csillant fel Móni szeme egy valóban csinos noi felso láttán.

– Honnan tudod, hogy melyik darabnak örülnek a legjobban? – kérdeztem.

– Egyrészt sokukat személyesen is ismerem, másrészt a segítségre szorulók ugyanolyan emberek, mint bárki más. Tehát a helyzetük ellenére a vágyaik is azonosak: szeretnének barátokat, párkapcsolatot és szeretnének divatosan öltözködni, ez utóbbi foleg a tinilányoknak fontos – világosított fel. Hozzáállása és véleménye alapján egyáltalán nem lepodtem meg, hogy „civilben” gyermekpszichiáter.

A szakadt ruhákat kidobtuk, a piszkos darabok is csak mosás után jutnak el a rászorulókhoz.

A munka végeztével felmentünk az emeletre, ahol már terített asztal és gozölgo pulykaragu leves várt bennünket – míg a többség a válogatással foglalkozott, az egyesület további két tagja, Ferenci Kinga és Laurinyecz Barbara a konyhában szorgoskodtak. A fofogást a kisasztalt terhelo különféle salátákból és pulykasültbol állíthattuk össze, az ízletes ebédet kávézással és nassolással zártuk le. A kiadós lakmározás mindössze ötszáz forintba került, de az eloször vendégeskedok e tétel alól is mentesültek.

A háromnegyed órás szünetben, amíg a platós kocsit vártuk, Móni az országos egyesület munkáját bemutató mappával a kezében további tevékenységeikrol is mesélt. Segítették a szakemberek munkáját a hevesi bozót- és tarlótuz oltásában, valamint ipari alpintechnika segítségével megtisztították a Gellért-hegyet a hulladéktól.

– A gyalogszerrel megközelíthetetlen helyek is tobzódtak a szemétben, elképesztoen sok zsákkal gyujtöttünk össze. Itt pedig a rákbeteg gyerekeknek olvastunk mesét – mutat rá a következo képre – Ok néha nagyon érzékenyek, vigyázni kell a velük kapcsolatos programok összeállításával. Bár vannak kivételek, sokuk jobban elszomorodik, mint egészséges társaik, ha valami nem sikerül.

– Úgy látom, az önkéntesség rengeteg energiát igényel. Nem fárasztó ez így, munka után?

– De igen, néha nagyon is az. Segíteni mégis fontosabb, mint otthon maradni. Még egyetemistaként kerültem az egyesülettel kapcsolatba, ma már el sem tudom képzelni nélküle az életemet.

Kisvártatva megérkezett Baka Sándor a furgonnal, így „gyujteményünket” még aznap délután átadhattuk a rászorulóknak.

A mihálytelki családok átmeneti otthonában kisiskoláskorú kergetozo gyerekek, néhány tinédzser és gondnokuk fogadott. A platós kocsiról az egyik kisebb szobába vittük az egyenként öt-tizenöt kilós csomagokat, egy tizennégy év körüli srác is segített a pakolásban.

– Mikor osztjuk oket szét? – faggatták a kisebbek a gondnokasszonyt. Ebbol az oszinte kérdésbol tudtuk, hogy jó helyre került a küldemény.

„Az Új Akropoliszt 1957-ben alapította Jorge A. Livraga Buenos Airesben azzal a céllal, hogy egyéni és társadalmi fejlodést, valamint a harmonikus és természettel összhangban álló életmódot elosegítse. Ennek elérése érdekében az örökérvényu filozófiai tanításokat igyekezett mélyebben megismerni, megismertetni és ma is élheto életformává alakítani” – olvasható az egyesület szórólapján. További információ: www.ujakropolisz.hu

Cikkek a rovatból