|
Tartozni és tartani valahová
Szerző: Gelegonya Edina | Feltöltve: 2005-11-26 | Megtekintve 1463 alkalommal. | Nyomtatás
Lőrinczy Judit új kiállításáról, a sci-firől és az útkeresésről  Nem csak a sci-fi szerelmesei látogattak el Lőrinczy Judit akvarell-és olajképtárlatára, amely a sokat sejtető Az Ezerkettedik Éjszaka címet viselte. A végzős joghallgatóval, akinek festményeit a szegedi Ifjúsági Házban tekinthette meg október közepén a nagyérdemű, egymással párhuzamosan két interjút készítettünk.
- Miért Az Ezerkettedik Éjszakát választottad a tárlat címadó képének? - Mindig nehezen adok címet, legyen szó akár egy novelláról, akár egy versről vagy képről. Festménynél általában megkérdezem édesanyámat, mint külső szemlélő, ő milyen címet adna neki. Néha többet beszélgetünk egy képről, s így születik meg a címe. Az Ezerkettedik Éjszaka is így kapott nevet, és tetszett, mert tükrözi a képeimre jellemző mesevilágot, annak ellenére, hogy semmi köze az Ezeregy éjszakához. Továbbá úgy éreztem, hogy az összes kép közül ennek olyan a címe leginkább, amely egy tárlat neveként is megállná a helyét. - Milyen a kapcsolatod a sci-fivel? - Sokan csodálkoznak azon, ha egy lány scifi-rajongó, márpedig én az vagyok, s elég sok embert ismerek rajtam kívül, akik szintén kedvelik az igényes tudományos fantasztikus olvasmányokat – persze nyilván ez az a társaság, amelybe belecsöppentem a sci-fi kapcsán. De nem csak olvasni, filmen nézni is szeretem ezt a műfajt, nem csoda, hogy a képzőművészeti oldala is érdekel. - Novellákat is írsz ebben a témában. - Az utóbbi pár évben kezdtem el írni, jellemző rám ugyanis, hogy újabb és újabb önkifejezési módokat keresek – most például szeretnék elkezdeni fotózni. Az írás is egy ilyen lehetőség, amiben kipróbálhatom magam. Jelenleg két írói műhelynek vagyok tagja, és főleg az utóbbi egy évben tanultam sokat az írásról. A műhelymunka során kezdtem el fantasy és sci-fi novellákat írni. Idén már nagyobb önbizalommal küldtem el pár írást a Preyer Hugó emlékére kiírt pályázatra, és második lettem. Három novellát küldtem be, de azt nem tudom pontosan, hogy melyikért kaptam helyezést, mert a díjátadóra nem tudtam ott maradni – így a képek közül sem tudom, hogy melyikkel lettem első. Egyébként ez a három festmény, a Vágy, az Enyészet, és az Elszabadult Szál is látható október 16-ig az Ifjúsági Házban. A novellákat elküldtem kiadókhoz, és kettő novemberben fog megjelenni az Új Galaxisban, egy másik pedig a Cherubion Kiadónál. - Mik a tapasztalataid, hogyan viszonyulnak az emberek a képeidhez? - Azt hiszem, hogy általában tetszik nekik. Negatív véleményt nem nagyon kaptam, és ezek közül is általában szelektálok, hogy építő jellegű kritikának szánták, vagy pedig más felhang van benne. A kritikát minden esetre az írás kapcsán is muszáj volt megtanulni, hogyan kezeljem, mert e nélkül nem lehet alkotni. Ahhoz, hogy legyen kedvünk folytatni, nyilván kellenek a pozitív visszajelzések is – ilyet pedig elég sokat kapok vendégkönyvbe barátoktól, a családomtól, ismerősöktől; de az is sokat jelent, amikor idegenektől érkeznek gratulációk. Néha nagyon meglepő, amit mások látnak a képben, mintegy megfejtik, és nem csak ők ismernek meg jobban engem, de talán én is magamat. - Elsősorban olaj- és akvarellképeket készítesz, de láttam néhány digitális technikával készült munkádat is a honlapodon. Mennyire állnak ezek közel hozzád? - Egy digitális rajzzal is mintegy nyomot hagyok, ahogy egy ceruzával rajzolt vázlattal. Készítettem néhány digitális rajzot, de persze sokkal komolyabb felszerelésre lenne szükség annál, mint hogy egy egérrel „össze-vissza” vonalakat húzogatok. Maga a technika érdekel, viszont úgy vagyok vele, hogy ha kiállítani szeretnék, akkor nem printeket készítek, hanem továbbra is olajjal és akvarellel dolgozom. - Gyakori motívum a kiállítás képein az útrakelés, a hazatérés. Te most merre tartasz, mik a terveid? - A képek kapcsán jöttem rá, hogy ezen én is sokat töprengek. Bennem van a valahová tartozás érzése, de az is, hogy úton legyek, akár képletesen szólva, akár fizikai értelemben. Ez a kettő egyszerre munkál bennem, és néha felgyűlik az egyik vagy a másik. Olyankor születnek a képek. |
Kultúra rovat
