Rektorjelöltek (6.)
Dr. Dux László

Vidákovics Zoltán

„Amikor úgy tűnik,
hogy minden tökéletesen működik,
akkor kell még jobban beleerősíteni.”
Interjú Dr. Dux László rektorjelölttel

Szegedi születésű, mint mondja: a városhoz köti minden hajszálgyökere. Az orvostudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Biokémiai Intézetének vezetője. Öt évig az egykori SZOTE oktatási rektorhelyetteseként dolgozott, de volt a SZEOL férfi kosárlabdacsapatának játékosa, és a Duna Televízió Kuratórium tagja is. A tavalyi év végén pedig úgy döntött: versenyre kel a rektori címért.

– Miért döntött úgy, hogy pályáz a rektori posztra?

– Több kar közös, konszenzusos mérlegelése alapján kerestek meg, és kértek fel az ősz folyamán. Korábban, még az önálló orvostudományi egyetemen, öt éven keresztül oktatási rektorhelyettes voltam, így vannak tapasztalataim az intézményi szintű vezetésben, szervezésben, és azóta is több országos testületben, bizottságban működtem. Mindennek köszönhetően elég jól ismerem egyetemünk, valamint más egyetemek erősségeit, gyengeségeit. Ez mind együttesen juttatott arra a döntésre, hogy beadjam pályázatomat.

– Felvázolná ennek legfontosabb elemeit?

– A következő vezetési periódusban feltétlenül meg kell teremteni az egységes Szegedi Tudományegyetemet, amely a jog szerint természetesen létrejött már, de azok a tartalmi, működési, lelki, emberi elemek, melyek egyetemmé tesznek egy egyetemet nem, vagy alig mozdultak meg. Szintén hangsúlyozottan jelenítettem meg pályázatomban, hogy a következő ciklus a folyamatos napi ügyek, feladatok intézése mellett egy nyolc-tíz éves helykeresésnek, az Európai Unióbeli új körülmények között való talpraállásnak a megalapozása is kell, hogy legyen. Ha ezt a következő három évben elmulasztja az egyetem, 2006 után már késő lesz.

– Hogyan képzeli el az integráció befejezését?

– Vannak olyan döntési, előkészítési, végrehajtási struktúrák, melyek még nem alakultak ki, vagy ha ki is alakultak, egyelőre formálisan működnek. Pályázatomban részletesen foglalkozom azzal a kérdéssel, hogy a dékáni kollégium fontos kapcsolattartó, információcserélő és a karok érdekeit érvényesítő testülete az egyetemnek, ugyanakkor beigazolódott, hogy a karokon átnyúló, egész egyetemet érintő tervek, stratégiák kialakítására, végrehajtására ez nem minden esetben alkalmas. A rektorhelyetteseknek az eddigieknél sokkal önállóbb, markánsabb, kezdeményezőbb szerepet szánnék. Tervezem még, hogy a szakbizottságokba, melyek nem a karokat kellene, hogy szolgaian leképezzék, a karok delegálnának az adott területre kellő rálátással, motiváltsággal rendelkező kollégákat. Nekik viszont nem az lenne a feladatuk ebben az egyetemi szintű döntéselőkészítő, döntésvégrehajtó rendszerben, hogy a saját karuk érdekérvényesítését valósítsák meg, hanem az, hogy a karok egyéni érdekein túlmutatva az egyetem egészében is tudjanak gondolkodni. Ez az elem feltűnően hiányzott az eddigi időszakban.

– Az imént bizonyos emberi elemek hiányáról beszélt. Ezt erre a problémára értette?

– Ezen azért többet értek. Az egyetem, és az egész szervezet emberi oldalát, a közösségépítést szintén nagyon hangsúlyos feladatnak tartom. Ha egy intézménynek van pénze, egy műszert néhány hét alatt be tud szerezni, egy épületet egy-két év alatt fel tud építeni világszínvonalon. Ha viszont egy szakmai közösség, annak felkészültsége, motiváltsága, szolidaritásérzése, külső-belső kapcsolatrendszere megroppan, azt öt-tíz éven belül nem lehet helyreállítani. Ezt a kérdést sokkal kritikusabbnak, nagyobb figyelmet igénylőnek érzem, mint azt, hogy próbálunk minél több pénzt felhajtani, ami néha sikerül, néha nem. Ha egy egyetem szakmai, emberi oldala gyenge, akkor még a megszerzett pénzeket sem tudjuk egyetemhez méltó módon elkölteni. Amennyiben viszont a hallgatók, a doktorjelöltek, az oktatók, vezetők és az intézmény egyéb területen dolgozóinak kötődése, szolidaritása egymás, és az egyetem iránt megmarad és erősödik, akkor nem félek attól, hogy a következő időszakban nem tudunk olyan pályázatokat elnyerni, és együttműködéseket kialakítani, melyek révén a pénzt is megszerzi ez a közösség.

– Hogyan, milyen esélyekkel valósulhat meg az EU-n belüli helykeresés és talpraállás?

– A szegedi egyetem számára különleges kihívás a földrajzi helyzete. Elég ránézni a térképre, hogy megállapítsuk: egy néhány ezer kilométeres gazdasági, kulturális, politikai egység legszélső tíz-tizenöt kilométeres sávjában elhelyezkedő egyetem leszünk. Ezt kellő aktivitással, találékonysággal és nagyon-nagyon kemény munkával különleges értékké tehetjük. Egy speciális, déli-keleti kapu-szerepet tudna az egyetem, a város, a régió magának kialakítani. Ehhez számos feltétel adott, például a balkáni rendezési folyamat Szegedhez is kötődik. A városban több ország konzulátusa működik, itt van az Olasz Intézet is. Tehát Szegeden van egy olyan góc, amely akár a jelenleg csaknem teljesen életképtelen, vagy viszonylag rossz perspektívájú szakoknak is komoly kitörési pont lehet. Mert olyan különleges nyelveket, vallásokat, kultúrákat ismerő emberek találhatóak az egyetemen, akik ezt a tudást az ezer kilométerre tőlünk élő európai közösségbeli gazdasági, politikai, kulturális tényezők számára is értékké tehetnék. Ez a „kapu-szerep” a nehézségei mellett nagyon kemény munkával az előnyünkre fordítható, de legalább öt-tíz éves kitartó munkát igényel.

– Gyakran elhangzik, hogy egy jó rektor jó menedzser is egyben. Vezetési
koncepciójában mennyiben kíván eleget tenni ennek az elvnek?

– A menedzseri trükkök helyett elsőbbséget adnék a tényleges szakmai teljesítményen alapuló támogatásnövelésnek. Az oktatás stabilizálása, rugalmas, piaci igényekhez való alkalmazása jelentős bevételnövelő tényező lehet. Az alapkutatásoknál főleg kutatóink szellemi szabadságát, a kutatói közösség szerkezeti kereteken átnyúló kooperációs készségének, képességének erősítését részesíteném előnyben. A menedzsmentnek az a feladata, hogy ne akadályozza a tudományos pályázatok gyors elnyerését, az elnyert pénzek hatékony felhasználását, tehát mintegy a keze alá dogozzon a kutatóknak. Ahol nagyobb odafigyelésre van szükség, az az alkalmazott kutatás területe, amely sajnos gyenge pontja a régiónak. Ezen részben a műszaki képzés megerősítésével lehetne segíteni, részben pedig nem nagy anyag- és tőkeigénnyel, komoly szellemi hozzáadott értékkel megindítható kis-, és közepes vállalkozásoknak az egyetem vonzáskörzetébe való telepítése jelenthetné az áttörést. Ez nagyon komoly plusz anyagi forrást jelentene az egyetemnek is.

– Nyilván befolyásolná kutatói munkáját, ha megnyerné a választást…

– Nem feltétlenül, mert a kutatás, főleg olyan területeken, ahol én is működök – biokémia, molekuláris biológia – ma már csapatmunkát igényel. Igen masszív hazai, nemzetközi együttműködési rendszerünk, jól működő doktori iskolánk van, aktív, fiatal kutatói-oktatói gárda dolgozik az intézetben, tehát ezt a kérdést nem érzem különösebben veszélyesnek. Ennek a két területnek a szembeállítását azért sem tartom szerencsésnek, mert ez inkább azt sugallja, hogy az emberek ne fordítsanak időt, energiát arra, hogy az egyetem egészének érdekében többletfeladatokat vállaljanak, mert az az egyéni karrierjüket esetleg hátrányosan érinti.

– Az egységes egyetemen belül különleges helyet foglal el az Általános Orvostudományi Kar, melynek Ön is oktatója. Rektorként hogyan kezelné a kart – gondolok itt a felhalmozott adósságállományra is?

– Valóban, az ÁOK helyzete egészen speciális, és ezt a többi kar néha kevésbé érti, vagy érzékeli. Az orvoskar tevékenysége egyrészt, mint a többi kar esetében is oktatást, kutatást, doktori képzést jelent. Ezek ugyanúgy a pályázati- és normatív alapból finanszírozott munkák, mint a többi kar hasonló tevékenysége. Ehhez jön a betegellátó tevékenység, ezt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár teljesítményalapon finanszírozza. Ez inkább versenyszerű, piaci alapon pénzelt terület, mert ha kevés a beteg, vagy rosszul fizető diagnózisok, beavatkozások történnek, akkor bizony nem termel abban a hónapban annyi pénzt az adott klinika, amennyibe a fenntartása kerül. Ehhez járul még az a probléma, hogy a klinikák tulajdonosi, fenntartói jogait és kötelezettségeit az Oktatási Minisztérium viseli. Ameddig ez ’93 előtt az Egészségügyi Minisztériumhoz tartozott, kicsivel természetesebbnek tűnt, hogy egy kórházba új műszereket kell venni, az épületet rendbe kell hozni, fejleszteni kell. Az OM-ben ezekre a kötelezettségekre érthetően kisebb az érzékenység. Mindez megmagyarázza, miért képződik a többi kar számára riasztó mértékű hiány az orvoskaron. Ez nem a kar oktató-kutató munkájából, hanem a betegellátásból eredő hiány. A megoldást az jelentené, ha az orvoskar ki tudna alakítani egy olyan fegyelmezetten és következetesen működő döntési-gazdasági mechanizmust, amely mellett az ilyen hiányokat az elkerülhetetlenül minimális szinten lehet tartani. Ezen feltételek teljesülése mellett elvárható a többi kartól is, hogy nagyobb megértéssel, empátiával viszonyuljanak az ÁOK ezen problémájához. Természetesen egyéb gazdálkodási, finanszírozási reformokra is szükség van, de az egész magyar egészségügyi rendszer reformja keretében fokozottan ügyelnünk kell arra, hogy az egyetemi klinikák nehogy nagyon rosszul járjanak.

– Az egyetemek versenyében hogyan áll a SZTE, és vannak-e olyan, a versenyben maradáshoz elengedhetetlen megteendő lépések, amelyeket még nem említett?

– A biokémikusok általában folyamatokban és rendszerekben szoktak gondolkodni: Amilyen lépés most jó, egy-két év múlva már biztosan nem lesz az. Jelenleg a SZTE általános pozíciója sajnos inkább kissé lefelé mutat: Vannak olyan egyetemek, melyek az utóbbi éveket szerencsésebben vették, mint mi. Nagyon fontos, hogy nem ugyanazokat a megoldásokat kell lemásolnunk, amelyeket ők korábban megtettek, mert ez azt eredményezhetné, hogy oda jutnánk el, ahol ők néhány évvel ezelőtt voltak. Itt bizony – és ez megint az emberi értékekre, erőforrásokra utal vissza – egy kicsit jobban szabadjára kell engedni a kollégák fantáziáját, találékonyságát, kezdeményező készségét, olyan innovatív megoldásokat kell megpróbálni kitermelni magunkból, melyekkel adott területeken elébe tudunk kerülni az előttünk járóknak, és nemcsak folyton a nyomukban haladva próbáljuk behozni a lemaradást. Ezek a megoldások, lépések szakmánként, szakterületenként változóak. Ami életképes és előremutató, azt minden erővel támogatni kell, mert ez az egyetlen útja, hogy egy egyetem versenyképes tudjon maradni. Ez pedig nem egy időszakos feladat: amikor úgy tűnik, hogy minden tökéletesen működik, akkor kell még jobban beleerősíteni.

Rektorjelöltek (7.) - Dr. Szabó Gábor
Rektorjelöltek (5.) - Dr. Csirik János
Rektorjelöltek (4.) - Dr. Benedek György
Rektorjelöltek (3.) - Dr. Visy Csaba
Rektorjelöltek (2.) - Dr. Galambos Gábor
Rektorjelöltek (1.) - Dr. Berta Árpád
http://www.webradio.hu/szeged/200302/rektorvalaszt2003/

2003 március 18.